Töriblogger

Töriblogger

A görög-perzsa háború (Kr.e. 492-448) - Xerxész hadjáratától a 449-es békéig

2016. október 15. - Berkes Márton, Töriblogger

terkep-gorog-perzsa_gaboruk.jpg

Xerxész hadjáratának (Kr.e. 480) előzményei
A Marathóni vereség a perzsa birodalom számára nem volt különösebb hatással. A birodalom nem rendült meg, a Hellászban elvesztett hadsereget gyorsan lehetett pótolni, és csupán a görögök győzelmének hírére egyedül Egyiptomban robbant ki felkelés. Igaz, e miatt a felkelés miatt Dareiosz már nem gondolt egy újabb hadjárat szervezésére a görögök ellen. Kr.e. 486-ban aztán Dareiosz meghalt, és fia, Xerxész verte le az Egyiptomi lázadást. Ugyanakkor ezt követte egy lázadás Babilonban is. Ezek az események csak elhúzták az újabb hadjárat előkészületeit a görögök ellen.  Xerxész udvarának háborúpárti tagjai, és az athéni száműzöttek nyomására fogott bele az újabb Görögország elleni hadjáratba. Az apja által hagyott hadigépezet újra mozgásba lendült, de ezúttal jóvalta nagyobb sereget gyűjtöttek össze. Az expedíciós haderő negyvenhét népcsoport fegyvereseiből állt, amit huszonkilenc perzsa vezér irányított. A sereg roppant mérete és az előkészületek azt is sugallják, hogy ezúttal a perzsa király nem büntető, sokkal inkább hódító hadjáratot indított, valószínűleg az egész görögség alávetésére.
A marathóni csata utáni tíz évben, Athénban társadalmi átalakulás ment végbe. A földbirtokos arisztokrácia politikai szerepe csökkent, míg a kereskedő és iparos rétegé nőtt. Emiatt a hadügyi reformokról szóló határozatok ennek a rétegnek a javára dőltek el. A nagybirtokosok által adott szárazföldi hadsereg helyett a tengeri haderőt fejlesztették, ennek élharcosa pedig Themisztoklész lett, aki még azt is elérte, hogy egykori harcostársát, a szárazföldi hadsereg erősítését képviselő Ariszteidészt száműzzék tíz évre a városból. A marathóni csata hősét, Miltiadészt egy sikertelen hadivállalkozás miatt beperelték, de a hadjárat alatt szerzett sebesülésébe hamarosan meghalt. Így Themisztoklész jelentősebb politikai rivális nélkül tudta véghezvinni saját politikáját a városállamban. A perzsapárti politikusokat sorra száműzni tudta, s a flotta fejlesztése is megindult. Athén kikötőjét, a peiraieuszi kikötőt megerősítették, s megépült 100 vagy 200 hadihajó. Ezeket először Aigina ellen vetették be, amely városállammal Kr.e. 490-ben megszakadt a háború a perzsa támadás miatt. 481-re a közeledő perzsa támadás hírére azonban a két város újra békét kötött.
Spárta 480-ra a Peloponnészoszi félsziget legbefolyásosabb államává vált, miután egy hadjáratban legyőzte egyik legjelentősebb riválisát, Argoszt. Míg Athén flottát épített, Spárta, számítva egy újabb perzsa támadásra, az általa korábban megalakított peloponnészoszi szövetséget erősítette. A szövetséget Spárta vezette, de cserébe minden tagjának védelmet biztosított. Spárta élén mindig két király állt, akiket az ephoroszok felügyeltek. A Kr.e. 6. században Anaxandridasz királynak két feleségétől is fiúgyermekek születtek, ami miatt Kr.e. 488-ig zavaros volt a trónutódlás. Ekkor Anaxandridasz fia, Leónidasz került a trónra, aki elsőként szerzett tudomást a görögök közül a perzsák újabb hadjáratáról, a perzsa udvarban élő egykori Spártai királytól, Démaratosztól. Nem véletlen, hogy emiatt a 480-as perzsa hadjárat ellenállásának legfőbb szervezője Spárta volt.

Xerxész hadjárata
Xerxész a Hellász elleni hadjáratra komoly szervezői munkával készülődött elő. A Perzsiával már korábban szövetséges Makedón királynak segített, hogy országa határait északi irányban megnövelje, ezzel pedig jó stratégiai pontokat szerzett a még gyenge északi állam. Cserébe Makedónia később készségesen segítette a perzsa hadjárat ellátását. Xerxész, hogy elkerülje a 492-es hadjárat katasztrófáját, az Athosz-hegyfoknál csatornát építetett mérnökével, így a perzsa flotta nem volt kiszolgáltatva a viharoknak a nyílt tengeren. Nem ez volt az egyetlen nagyszabású mérnöki bravúr a hadjárat alatt. A Hellészpontosznál két megerősítette pontonhidat építetett a perzsa király, aminek alapját a perzsa hajók adták. A sereg összegyűjtésének megszervezése is figyelemreméltó. 481-re a király helytartói mind jelentős létszámú seregeket küldtek Szúszába.
Hérodotosz leírása Xerxész Hellász elleni hadjáratáról abból a szempontból érdekes, ahogy leírta a perzsa seregben szolgáló vegyes erőket. A perzsák és a médek vaspikkelyekkel bevont ujjas kabátot viseltek vértként, fegyverük a tőr és az íj volt. Az asszírok lándzsával és vasbuzogánnyal, a szkíták tőrrel, nyíllal, kétélű szekercével, az indiai harcosok pedig vasíjjal rendelkeztek. Az arabok szintén íjjal harcoltak, ahogy az etiópok is, de nekik dárdáik is voltak. A perzsák szolgálatában álló harcosok leírását Hérodotosz hosszan taglalja, mindezt a célból, mert ezzel kívánta bemutatni a perzsa harcosok fegyverzetének elmaradottságát a görög hoplitásokéhoz képest. Ugyanakkor a perzsa sereg szervezettségének hatékonyságát maga az író elismerte. A hadjárat minden részletére kiterjedő terve volt a perzsáknak, hogy az ellátás mindenhol meglegyen, ahol a sereg átvonul. A példamutató logisztikai szervezést Nagy Sándor kisázsiai hadjáratakor átvette, köszönhetően annak, hogy Hérodotoszt művét ismerte. Az antik író egészen nagyra, két millió fősre becsülte a perzsa sereget, amihez még három millió kisegítő egység tartozott. Ezek a számadatok nyílván túloznak. Sir Frederic Maurice, angol katonai szakértő megállapítása szerint, az ellátási lehetőségeket figyelembe véve a perzsa haderő, egybe véve a kisegítő alakulatokkal, legfeljebb 210 ezer emberből és 75 ezer állatból álhatott. Razin, szovjet hadtörténész a Hellészpontoszon való átkelés időtartamát figyelembe véve, és a hidak feltételezett áteresztőképességét, arra következtetett, hogy a sereg megközelítőleg 100 ezer gyalogosból és 20 ezer lovasból állt. Révay 200 ezer fősre becsülte az egész perzsa haderőt, esetleg 50 ezer fős segédcsapattal kiegészülve. A legtöbb szakirodalom ugyanígy 200 ezer fősre becsüli Xerxész seregének méretét. Winkler Gusztáv (A hadviselés művészete) még merészebb becslése szerint a katonai erő 50 ezer gyalogosból állt, amiből 10 ezer volt a halhatatlan, és ehhez csatlakozott még 30 ezer trák. A lovasságot 8 ezer fősre becsülte.
Hérodotosz a sereghez rendelt flottát már pontosabban adta meg. Az alávetett népek összesen 1327 hajót adtak a hadjárathoz. Igaz, ennek a flottának a fele csak a Hellészpontoszig kísérte a sereget, ahol segítettek a sereg átkelésében. Ugyanakkor Révay a 650 hajót sem tartotta reálisnak, inkább 200 hajót valószínűsített, míg más szakirodalmak 700 és 500 közé teszik a perzsa hajók számát. A perzsa flotta legnagyobb része föníciai hajókból állt, de a legtöbb tengerészt az ión városállamokból toborozták. Ez állt még föníciai, ión görög, egyiptomi, ciprusi, thrák és az égei szigetállamok hajóiból. A flotta kapitányai azonban perzsák voltak, akikben Xerxész sokkal inkább megbízott.
A perzsa hadsereg Hellészpontoszon 480 májusában kelhetett át, és minden nehézség nélkül vonult tovább, a már korábban behódoltatott Thrákián majd Makedónián. Xerxész természetesen ezeken a területeken előzetesen megtervezte az ellátást is. Emellett a perzsa flotta folyamatosan követte a part mentén a sereg mozgását is. Makedóniában a perzsák csak egy rövid ideig állomásoztak.  Thesszália bejáratát, a Tempé-völgyet a görög sereg elállta, de a perzsák valószínűleg találtak egy másik utat - vagy a makedón király, Alexandrosz tájékoztatta őket - Thesszáliába, Perrhaibia település felé, ami a Tempé völgytől nyugatra volt.
Spárta már Kr.e. 481 októberében tanácskozásra hívta a görög államokat Hellénionba, a perzsa veszély elleni együttes fellépésnek megtárgyalására. Aigina és Athén például azonnal hallgattak a felhívásra, de perzsabarát politikát választott például a Spárta ellen alulmaradt Argosz, illetve Szürakuszai. Ez utóbbit még a perzsa diplomáciának sikerült rávennie korábban a semlegességre. A Hellénion szóból eredt az, hogy az ellenállást választó görögök helléneknek nevezték magukat. Itt határoztak arról is, hogy a perzsa háborúk után a perzsa hűséget választó államokat megbüntetik. Ez a határozat eredményes is volt, mert egyes görög államok, akik korábban perzsabarát politikát folytattak, most irányt váltottak. Amikor az első hírek megérkeztek az államokhoz a perzsa sereg nagyságáról, az egyes görög államok elsődlegesen saját államuk érdekeit figyelembe véve próbáltak helyszínt javasolni, ahol felvehetik a harcot a perszákkal.
Három, stratégiailag jól védhető helyszín jött számításba. Az egyik a Tempé-völgy volt Thesszáliában, az Olümposz hegyénél, a második a thermopülai szoros, a harmadik a peloponnészoszi félsziget bejárata. A Tempé-völgyben a görögök ugyan felállították a védelmüket, de mivel a perzsák másik utat is találtak Hellász felé, a völgy stratégiai fontossága elévült. A görög sereg visszavonult, Thesszália pedig a görög támogatás hiányában behódolt. Július folyamán a perzsa sereg végig is vonult Thesszálián. Csak a thermopülai-szoros maradt meg egyetlen jól védhető területnek a görögök számára, mert utána csak a peloponnészoszi félsziget bejárata, az iszthmoszi földnyelv maradt. De a félszigettől északra még számos görög városállam volt, amit nem kívántak harc nélkül feladni. Mindenestre Athénban Themisztoklész javaslatára elfogadták azt a javaslatot, hogy ha a perzsa invázió ellen Attika védtelenné válik, a lakosságot evakuálják, illetve minden harcra képes férfinak jogállásától függetlenül részt kell vennie a perzsák elleni harcban. A civileket pedig Troizénre és Szalamiszra kell evakuálni. Végül haza kell hívni a száműzött személyeket is (például Ariszteidészt), hogy ők is segítsék a harcot. A határozat után Themisztoklész Iszthmoszra ment, ahol a szövetségesek újra tanácskozásra gyűltek össze. Határoztak arról, hogy a Thermopülai-szorosnál igyekeznek megállítani a perzsákat. A flottát pedig a szorossal egyvonalban lévő Artemiszion hegyfokhoz küldik a perzsa flotta megállítására. Mindkét terület természetes védelme előny jelentette a védők számára.

Thermopülai
A Thermopülai-szoros volt az egyik legfontosabb átjáró Boiótia és Attika megközelítésére. A Malliai-öböl és a Zasztani-hegy között állt az átjáró, aminek szélessége nem volt nagyobb a szekérnyinél, talán másfél méter. Az átjáró mögött egy kőerődítmény is állt a szoros védelmére. A természetes védelem a görögök számára alkalmas volt, hogy itt építsék ki a védelmüket, mert így a perzsák nem tudták létszámfölényüket kihasználni. A Spártaiak egyelőre csak 300 embert tudtak odaküldeni, Leonídasszal az élen, hiszen éppen folyt a Karneia ünnep. Ahogy korábban már volt róla szó, valószínűleg a perzsa hadjárat számolt a görögök vallási ünnepével. Ezen kívül ekkoriban zajlottak az olimpiai játékok is, amelyet a görögök szintén fontosnak tartottak annyira, hogy még háború esetén sem szakították meg. A boiótiaiak 3100 főt küldtek, és rajtuk kívül voltak még phókiszi és theszpiai csapatok. Ez a sereg így összesen csupán 5-6 ezer főt tehetett ki, de rövid ideig ezzel az erővel is meg lehetett védeni a szorost – feltéve, ha később jön erősítés. Leonídasz mégis veszélyesnek vélte itt megütközni a perzsa túlerővel, ezért válogatott a 300 fős csapatába kizárólag olyan férfiakat, akiknek már volt fiúgyermekük – vagyis az állam számára oly fontos katona utánpótlásnak eleget tettek. Ugyanakkor a terv valóban az volt, hogy a többi görög hadegység megérkezéséig Leonídasz tartsa a szorost a spártaiakkal és a többi szövetséges csapattal. A görögök azonban későbbre várták a perzsák érkezését, mint amilyen gyorsan az a szoroshoz érkezett. P. Green angol történész szerint ekkor már augusztusra járt, N. G. L. Hammond szerint egy hónappal később, szeptember, amikor a perzsák megérkeztek a szoroshoz. Megállapításuk szerint augusztus, vagy szeptember közepén kezdődött a csata. A perzsák néhány napig várakoztak és igyekeztek a görögök erejét felmérni, illetve úgy számoltak, hogy a perzsa sereg méretét látva egyszerűen elmenekülnek. Miután a görögök nem mozdultak, parancsot kaptak a perzsa íjászok a tüzelésre. Ilyen szűkös helyen azonban az egymáshoz szorosan, falanxba beálló hopliták soraiban a kilőtt nxílvesszők kevés kárt okozhattak. Ezt követte a perzsa gyalogság támadása. Itt mutatkozott meg igazán a falanx hatásossága. A perzsa gyalogság óriási veszteségeket szenvedett, a meg-megújuló rohamokat a spártai nehézgyalogosok mind visszaverték, rengeteg perzsát megölve a szoros bejáratánál. Xerxész, belátva gyalogsága értelmetlen feláldozását, inkább elit osztagát, a „halhatatlanokat” vetette be. Ennél a támadásnál idővel a perzsa túlerő felülkerekedett, ilyenkor a spártaiak színlelt megfutamodást alkalmazta, ami után a halhatatlanok hadrendje felbomlott. Ekkor a spártaiak újra megfordultak, és a felbomlott perzsákat leölték. A szoros bejáratát ezután már igen sok holtest boríthatta el, legalábbis elég, hogy további támadásra egyszerűen a hozzáférhetőség miatt ne legyen lehetőség. A harcok napnyugtáig tartottak, azután a perzsák visszavonták erőiket a táborba, a következő reggelig. Az ezt követő nap sem hozott sikert Xerxésznek, a spártaiak továbbra is tartották a szorost. A második nap estéjén azonban egy Ephialtész nevű görög elárulta, hogy a szorost meg lehet kerülni a Kallidromosz-hegység ösvényein keresztül. A görögök csak remélték, hogy ezt a gyenge pontot a perzsák nem fedezik fel időben. A biztonság kedvéért a görögök az ösvény védelmére ezer phókiszit küldtek ki. Amikor Ephialtész útmutatásával 2-3 ezer fős halhatatlan Hüdarnész parancsnok élén elindult megkerülni a spártai védőket, a phókisziak táborát egyszerűen megkerülték.

thermopulai.jpg(Forrás: Történelmi világatlasz)


Reggelre Leonídasz a perzsák hadmozdulatáról tudomást szerzett. A sereg nagy részét visszaküldte, vagy azok maguktól vonultak vissza, mielőtt még teljesen be nem kerítették a szorost a perzsák. Csak ő maga a 300 spártaival vállalta, hogy haláláig védi a Thermopülait, hogy így nyerjen időt a sereg maradékának a biztonságos délre vonuláshoz. A spártaiakkal csupán a phókisziak vállalták ugyanezt a sorsot, illetve Leonídasz a thébaiakat sem engedte el, mivel nem volt biztos abban, hogy rögvest nem állnak a perzsa oldalra, amint elengedi őket.
A harmadik nap rohama délelőtt 10 körül indult. Xerxész úgy hitte, ekkorra Hüdarnész csapata már a spártaiak hátába került, azonban ekkor még az úton volt. Ezáltal, amikor kiadta a parancsot a támadásra, a spártai erők teljesen az északi oldalról jövő támadásra koncentrálhattak, ami csak növelte a perzsa veszteséget. Ekkor halt meg Dareiosz másik két fia is. Idővel persze felülkerekedett a túlerő, s Leonídasz is elesett. Holteste körül voltak a leghevesebb harcok. Amikor pedig délről megérkezett Hüdarnész alakulata, a spártaiak megmaradt harcosai egy mezőn folytatták a harcot, míg egytől egyig meg nem haltak. A spártaiak eleste után a thébaiak is megadták magukat, de a heves harcok miatt a felháborodott perzsák őket sem hagyták életben.
A Thermopülai csata veresége a görögök téves előrelátásával magyarázható. A perzsák vonulásának gyorsaságával nem számoltak, ami miatt csupán egy maroknyi ember tudta védeni a szorost, ideig-óráig. Leonídasz és a spártai harcosok önfeláldozásuk révén azonban ezek után legendává lettek. Mégis a Xerxész számára intőjel lehetett, hogy ilyen veszteségeket kellett elszenvednie a seregének, csupán egy néhányezer fős hoplita alakulattól.

Artemiszion
A Thermopülai csatával egy időben hatvanöt kilométerre csata dúlt a tengeren is. Az Artemiszionnál a görög flotta elzárta a perzsa hajók elől a továbjutás lehetőségét, ami megakadályozta a perzsa flottát abban, hogy támogassák a szárazföldi csapatok műveleteit a thermopülai szorosnál. A körülbelül 650 hajót számláló perzsa flottával szemben azonban a görögök csak 271 triérészt és 9 pentékonteroszt tudtak felsorakoztatni. A legtöbb hajót athén adta. Ezek a hajók újonann építettek és nagyon erős hajók voltak, emellett a perzsa hajóknál mozgékonyabbak is. A szövetségesek döntése alapján a flottát a spártai Eurübiadész vezette. A legénység a közelben táborozott, Euboia északi partján. A hajókat is itt vontatták ki, ugyanakkor a partnál a víz gyorsan mélyült, így a hajókat könnyen ki is lehetett hajózni.
Az első összecsapások a felderítőhajók között zajlott. Először 10 gyors perzsa hajó futott bele 3 görög hajóba, amiből 2 görög hajót elsüllyesztettek, a harmadik pedig zátonyra futott. Ezután egy vihar tépázta meg a perzsa flottát, de messze nem következett be olyan kár, mint a 492-es hadjáratban. 15 perzsa hajó elsodródott a flottától, amit a hellének megtámadtak, és meg is szerezték a hajókat. A foglyoktól megismerték az ellenséges flotta pontos nagyságát.
A perzsa hadvezetés először a görög flotta megkerülésén gondolkodott. 200 gyors gályát kívántak az éjszaka leple alatt a görög flotta mögé juttatni úgy, hogy azok megkerülik Eubioa szigetét. Ezután a gályák partra tesznek annyi csapatot, amennyi elegendő, hogy hátba támadják Leonídasz spártai erőit a thermopülai szorosban. A terv azonban a perzsáktól átszökő görögök miatt kitudódott és a görögök úgy határozta, hogy este ők támadnak először. A perzsa hajókon 30 lándzsás és íjász volt, mivel a perzsa taktika igyekezett minél gyorsabban a görög hajók közelébe kerülni, hogy azokat elfoglalják. Míg a görögök inkább lékeléssel, a perzsa evezők eltörésével igyekezték a perzsa hajókat harcképtelenné tenni. Ennek érdekében a görögök a diekplusz és a periplusz formációt is alkalmazták ebben a csatában. Mindként formációt sikeresen alkalmazták az Artemiszon foknál, amit később is használtak a perzsák ellen. Amikor a 4 kilométerre elnyúló görög arcvonalat a perzsák kezdték bekeríteni, a görögök a küklosz formációt is bevetették. A perzsa támadásra adott reakciók hamarosan kimerítették a perzsák harci kedvét, amit követett a visszavonulásuk. A visszavonulás során a görögök még 30 hajót el is fogtak.
A csata első napja utáni estén újabb viharban szenvedett újabb veszteségeket a perzsa flotta. A görögök harci kedvét az is növelte, hogy ezután csatlakozott a flottához újabb 53 attikai gálya is. Így a görög flotta hajóinak száma már 324-re nőtt. Ezek miatt az események miatt a következő 24 órában nem zajlottak harcok a tengeren. A görögök védekeztek, a perzsák viszont igyekeztek rendezni soraikat az előző esti vihar után. Az ezt követő napon viszont – egy időben a thermopülai csata utolsó napjával – Xerxész parancsot adott az egész perzsa flottának a támadásra. A tengeri csata több óráig tartott, s igen heves volt. A görög flotta erősebb flottája ellenére a csatában a hajói felét elvesztette, de a szorost megtartotta. A perzsa flottának nem sikerült áttörnie, azonban hamarosan megérkezett a hír, hogy Leonídasz és csapata elpusztult a perzsákkal vívott harcban. Ezután Eurübiadész parancsot adott a görög hajóknak a visszavonulásra, amely már amúgy is alkalmatlan lett volna egy újabb támadás visszaverésére. A flotta Attika felé hajózott.

gorog_hajolegenyseg.jpgA görögök és a perzsák hajóinak legénysége (Forrás: Osprey Publishing)

Szalamisz
Ugyan a perzsa haderő tovább tudott haladni és meghiúsították a görögök célkitűzését, hogy az Artemiszionnál és a thermopülai-szorosnál megállítsák a perzsa támadást, a perzsa flotta a veszteségek miatt jelentősen megcsappant. Ellentétben a perzsákkal, a görög flottának voltak hajótartalékai, amelyeket nem vetettek be az előző harcokban. A dél felé vonuló perzsák Boiótiában nem ütköztek ellenállásba. Thébai városa általában perzsabarát politikát folytatott, s a korábbi görög támogatást inkább a többi állam nyomására adott. A perzsa és a helyőrségként érkező makedón katonákat barátságosan fogadták. Attikában éppen ellenkezőleg. Athénban életbe léptették a korábban megszavazott intézkedést a lakosság evakuálásáról. A férfiakat kivéve a lakosságot Szalamiszra szállították, s férfiakkal töltötték fel a hajók legénységét. Az egyesült görög flotta bár veszteségeket szenvedett Artemiszionnál, míg így is négyszáz hajót számlált, aminek felét az athéni flotta tette ki.
A peloponnészoszi szövetség is mozgósította egyesített haderejét, és Kleombrotosz, Leonídasz testvére vezetésével az iszthmoszi földnyelvhez vezényelte. A földnyelv szintén alkalmas természetes védővonalat biztosított a görögök számára, ezen kívül egy erőd építésébe is belekezdtek. Eurübiadész is az Iszthmoszhoz akarta vezényelni a flottát, hogy az segítse a szárazföldi erőket, hiszen ez már egyszer bevált Thermopülainál. Themisztoklész azonban meggyőzte, hogy a flotta ne vonuljon le az Iszthmoszmosz, mert azzal nemcsak Szalamisz válna védtelenné, de Megara is, akkor pedig az Iszthmoszig nincs akadálya a perzsáknak. Augusztus, vagy szeptember utolsó napjaiban érte el a perzsa flotta a már kiürített Athént. Az ekkor már 450-500 gályára csökkent perzsa flotta behajózott Phaléronba, s egy hét múlva a szárazföldi erők is megérkeztek. A várost a perzsák kifosztották, majd elpusztították, ahogyan eredetileg még Dareiosz elképzelte, amikor megszervezte Athén ellen a büntetőhadjáratot. Xerxész ugyan megszerezte közép-görögországot, de a további műveleteket tervezett. A gond az volt, hogy közeledett az őszi időszak, így minél előbb le kívánt számolni a görög flottával. A király és a hadvezetése is úgy vélte, a még éppen maradt görög flotta a fő fenyegetés a perzsa haderő számára, ezért minél előbb tengeri ütközetre kellene kényszeríteni. A perzsa flotta ezért megindult a görög flotta ellen, amely a Szalamiszi-csatornánál horgonyzott. Hérodotosz leírása szerint Xerxészt az is támadásra késztette, hogy Themisztoklész cselt alkalmazott: perzsa szolgáját a királyhoz küldte, mintha szökevény lenne, aki beszámolt arról, hogy a görög flotta vissza akar vonulni, hogy kitérjen a harc elől. Ezért Xerxész flottáját a Szalamiszi-csatorna bejáratainak lezárására küldte.

szalamisz.jpg(Forrás: Történelmi világatlasz)

A Szalamiszi-csatornát nyugatról és délről lehetett megközelíteni. A déli bejáratnál sorakozott fel a perzsa flotta főereje, és a bejáraknál lévő kis Pszüttaleia szigetre is szállítottak katonákat. Északra az egyiptomi hajórajt vezényelték, az elképzelés szerint azért, hogy az erre menekülő görög hajókat itt megsemmisíthessék. A flotta főerejét a föníciai és az ión görög hajók adták, amik nagy raktereik miatt valamilyen lassabban mozogtak, mint a hellén hajók, amik a csata elején elszórva álltak fel a csatorna öbleiben. A perzsák hadmozdulatait egyes átálló iónoktól a görögök időben megtudták, illetve Ariszteidésztől, aki még átjutott a görögökhöz, mielőtt a perzsa hajók elvágták volna előle a tengeri utat. Themisztoklész a csatorna nyugati partjainál állította fel az athéni és korinthoszi hajókat, a peloponnészoszi hajók pedig a keleti öblökben várták a perzsa hajókat.
Sok szakirodalom még úgy véli, a perzsa flotta túlerőben volt Szalamisznál, csak épp a szorosban lévő szűkös hely miatt azt nem sikerült kihasználni. Kertész István viszont arra mutat rá, hogy a görögök később úgy vélekedtek, szűkösebb helyen a fürge hajók sem tudják felvenni a versenyt a túlerőben lévő ellenséges flottával. Ezért úgy véli a görög hajóknak valóban nagyobb harci értéke volt, de a perzsák nem voltak túlerőben. Ez valószínűbb, azért is, mivel a korábbi harcokban és viharokban a perzsa hajók száma leapadt. A szakirodalom 300-400 közé teszi a hellén és 450-500 közé a perzsa hajók számát. Tehát ha hiszünk abban, hogy mindkét flotta megközelítően ugyanakkora volt, akkor 400-400 hajó harcolhatott egymással Szalamisznál. Adalék még, hogy Hérodotosz 310 hajóban adta meg a Szalamisznál harcoló görög hajók számát, de egyes történészek 50-60 hajóval többre becsülik ezt az erőt, de a 400 perzsa hajó így már nem tűnik jelentős fölénynek.
Ugyan sem Hérodotosz, sem Plutarkhosz nem írt a görögök szalamiszi taktikájáról, valószínűleg az öblökben álló görög hajók arra vártak, hogy a perzsa hajók minél mélyebben behatoljanak a Szalamiszi csatornába, majd sarkantyúzással oldalba támadják ezeket a hajókat. A csata szeptember végének egyik reggelén indult. A perzsák valóban behajóztak a csatornába, ahogy Themisztoklész tervezte. Talán a korinthoszi hajók visszavonulást színleletek, ami miatt az egész perzsa flotta üldözni kezdte őket, így még melyebbre hajóztak a tengerszorosban. Amikor már elég mélyen bent voltak a perzsa hajók, a görögök megindultak ellenük. Az athéni hajók a föníciai hajókat támadták, a peloponnészoszi hajók az iónokét. Az északról, a harcba bekapcsolódó egyiptomi hajókat a korinthoszi hajók tartották fel. A csatasorok valószínűleg idővel felbomlottak és hajó-hajó elleni küzdelem bontakozott ki. Az egymásba gabalyodott hajók harca órákig eltartott, talán éjszakáig is elhúzódott. Ahogy a korábbi tengeri csatában, a perzsák hajón elhelyezett gyalogosai igyekeztek elfoglalni a görög triérészeket, amin éppen ellenük hoplitákat is tettek. A perzsa hajókra hagyományosan 30 könnyűgyalogost állítottak, görög triérészeken pedig hagyományosan 10 hoplita és 4 íjász szolgált. A helyzet délutánra vált kedvezőtlenebbé a perzsa hajók számára, ugyanis feltámadt a szél és erősen elkezdett hullámzani, amit a görög hajók stabilabban bírtak. A harcból lassan a görög hajók kerekedtek felül, s az ión hajók igyekeztek visszavonni a hajóikat dél felé. Rájuk a görög arcvonal legszélén lévő aiginai hajók csaptak le. A több órás tengeri csatában végül a perzsák 200 hajót, a görögök 40 triérészt veszítettek el. A visszahúzódó perzsa hajók után Ariszteidész hoplitáival partra szállt Pszüttaleiánál és legyilkolta az ott hagyott perzsákat.
A görögök úgy számoltak, a napokban még jöhet támadás a tenger felől, valójában a perzsa flotta már létszámhátrányba került. Ennek tudatában Xerxész több tengeri támadást már nem akart kiadni, s lassan visszavonta erőit Phaléronba. Éppen ezért a görögök számára a győzelem meglepő volt.

gorog_tengericsata.jpgTengeri csatajelenet (Forrás: Osprey Publishing)

Plataia
A perzsa flotta vereséget szenvedett, méghozzá a legrosszabb időben, a kései évszakban. Ez pedig akadályozta azt, hogy a perzsa sereg rendszeresen utánpótlást kapjon. Xerxész ezt belátván úgy döntött, a perzsa sereg csak egy részét hagyja Görörgországban, Madoniosz vezetésével, a flotta maradékával és a sereg többi részével visszavonul. Ez első látásra gyáva cselekedetnek tűnhet, de már volt rá korábban is példa, hogy egy-egy hódítás befejezését a perzsa királyok másokra ruházták át, pl. amikor Kürosz Lüdia meghódításának befejezését Harpagoszra bízta. Xerxész nyílvánvalóan bízott Mardonioszban, akinek voltak korábbi sikerei és ügyes diplomáciával voltak esélyei arra, hogy a görög városállamokat egymás ellen fordítsa. Mardoniosz elég katonát kapott, aminek a helyszínen elég utánpótlás szerezhetett, és elegendőnek kellett lennie ahhoz is, hogy felvehesse a görögökkel a harcot.
A katonai műveletek 480-479 telén szüneteltek. Az athéniek visszatértek elhagyott városukba, Mardoniosz pedig Boiótiában szállásolta el seregét. Thébai városa a következő műveletekben már sereggel is támogatta a perzsákat, és Mardoniosz ugyanerre kívánta rávenni Athént is. Amikor ezt Athén elutasította a várost 479 nyarán Mardoniosz újra felégette. De ekkorra a peloponnészoszi szövetség is felállította saját, teljes seregét, és a spártai király nagybátyja, Pauszaniasz vezetésével. Spártai vezetéssel a görögök perzsák és szövetségesei ellen indultak. Az ősz folyamán a két sereg a boiótiai Palatiai közelében találkozott és készült fel a másik legyőzésére.
Hasonlóan a korábbi csatákhoz, itt is eltérő számadatokat fogadnak el az egyes történészek a seregek méretét illetően. A legtöbben elfogadják Hérodotosz adatát, amit a görög sereg méretéről adott, mert, ahogy a korábbi csatáknál, úgy itt is megbízhatónak vélik. A görögök 38 700 hoplitával és hozzájuk 71 300 könnyűgyalogossal rendelkeztek. Azonban a perzsák és a velük szövetséges görögök seregéről pontosabb adat hiányában csak becslések vannak. Leginkább 60 ezer gyalogost és 10 ezer lovast, vagy 50 ezer gyalogost és 20 ezer lovast kitevő perzsa-görög haderőt becsülnek meg, mivel valószínűsítik, hogy a két sereg között nagy létszámkülönbség nem volt.

plataiai.jpgA plataiai csata vázlata (Forrás: Kertész István - Ez történt Marathónnál)

Mardoniosz Thébaitól délre állította fel seregét egy olyan csatatéren, amely lovasságának is kedvezett. Pauszaniasz helyesen mérte fel a saját seregének és az ellenség erős és gyenge pontjait, ugyanakkor ez elmondható Mardonioszról is. Plataianál igyekezett mindkét fél az ellenséget saját, megerősített állásai ellen támadásra bírni. Mivel tisztában voltak ezen állások elleni támadás veszélyeivel arra vártak, hogy az ellenség lép először. Ugyanakkor egyik fél sem tehette meg, hogy korlátlan ideig várakozzon. Elsősorban a perzsa sereg számára vált egyre nehezebbé a helyzet, mivel ekkor már el volt vágva a tengeri utánpótlástól. Pauszaniasz állásai azonban sebezhetőbbek voltak. A perzsa lovasság gyakran ütött rajta a görög egységeken, és az utánpótlási vonalak is elég sebezhetőek voltak, hogy a perzsa lovasság elvághassa. Az ilyen első összecsapásnál a perzsa lovasság akkor támadt rá a görögök csapataira, amikor azok hadrendbe készültek fejlődni, de ez a támadás kevés eredményt hozott, csupán a lovasság és az athéni és megarai csapatok szenvedtek veszteségeket. Pauszaniasz az Aszoposz-gerincen új állásokat foglalt el, ahol volt egy vízforrás serege számára. Ezután a két sereg jó ideig farkasszemet nézett egymással.
De Mardoniosz eközben kiküldte lovasságát, ami elvágta a görög utánpótlási vonalát, amikor elfogtak egy 500 szekérből álló málhás konvojt, majd a következő 3 napban a görög vízforrásait is sikerült megmérgeznie. Ez cselekvésre késztette Pauszaniaszt. Seregének gerincét, amit a kisebb városok erői adták, hátrébb vezényelte, amit az athéni balszárny és a spártai jobbszárny fedezett. Mardoniosz visszavonulásnak nézte a görög hadmozdulatot és parancsot adott lovasságának a rohamra, amit idővel követett a perzsa és a görög gyalogság..A perzsa lovasság először az athéni erőkre támadt, amely így megfutamodásra kényszerült. Az athéniek segítségére sietettek a görög szövetségesek, miközben a perzsa szövetséges boiótiai erőkkel is összecsaptak. Mardóniosz és gárdalovassága a spártaiak ellen indított rohamot, azonban peloponnészoszi és korinthoszi szövetségesük sietett a segítségükre. A harcokból végül a görögök kerekedtek felül és a tegeai csapatok már támadásba is tudtak lendülni, amit a spártaiak is követtek. A perzsa ellenállás lassan felmorzsolódott, maga Mardoniosz is elesett. A perzsa erőkből csupán a centrum egy része, 3000 fő tudott megmenekülni, Artabazosz vezetésével. A perzsa tábor az Aszoposz-reincen a görögök kezére jutott. A perzsákkal szövetséges boiótiaiak 1000 főt veszítettek, a görög szövetségesek 1500-3000 főt. csupán egy kisebb perzsa egység menekült meg, amelynek vezetője még a csata előtt vonakodott Mardoniosz parancsait követni és a Hellészpontosz felé vette az irányt. A perzsa szövetséges Thébait ezután ostromolták meg a görögök és vették be. A város vezetőit kivégezték.
A plataiai csatával szinte egy időben volt egy másik csata a kis-ázsiai Mükalénál. Xerxész megmaradt flottája partra vontatta hajóit és palánkkal védték az ellenük hajózó görög sereg ellen. A görög sereg ennek ellenére partra szállt és sikeresen legyőzte a perzsákat, a hajóhadat pedig megsemmisítették. A két csata a görögök számára döntő győzelem volt a perzsa háborúban, habár a háború még évekig folytatódott. A falanx harcászat szintén bemutatta hatásosságát a Plataiánál a perzsa lovasság és gyalogság ellen.

A görög-perzsa háború vége
A perzsa erők megsemmisülése után megszűntek a harci események Görögországban. A háború következménye az lett, hogy Athén Spártával egyenrangú hatalommá vált, amiből Themisztoklész arra következtetett, hogy jelenlegi szövetségese hamarosan a riválisa lesz. Ezért az athéni népgyűlésben javasolta a békét, majd a szövetségkötést a Perzsa Birodalommal, amit azonban a még mindig perzsaellenes közhangulatban nem tudott keresztülvinni. Sőt, Themisztoklészt száműzette Ariszteidész, aki a perzsákkal való további harcot javasolta. 478-477-ben létrejött a déloszi szövetség, aminek célja a perzsák elleni harc volt, amit Athén vezetett, és ami egyben elhozta Athén számára a felemelkedést. A háború folytatódott, de Kis-Ázsiában: tengeri és szárazföldi ütközetek zajlottak, amik következményeként az Égei-Tengeren megszűnt a perzsa hegemónia. Az ión városállamok szabadságát Miltiadész fia, Kimón vívta ki. Harcolt a perzsák ellen Thrákiában, vezetett hadjáratot kalózok ellen Szkürosz szigetén, Kr.e. 466-ban pedig ütközetet nyert az Eurümedón-folyó torkolatánál. Pár évvel, a perzsákkal való békekötés előtt halt meg Ciprus szigetén. 465-ben Xerxészt eltávolították egy palotaforradalomban, és az új király, I. Artaxerxész újraszervezte a flottát, de az 450-ben megsemmisült Ciprusnál, a görögök elleni harcban.

Athéni expedíció Egyiptomban
A perzsa háborúk egyik mellékhadszíntere volt Egyiptom. Az új perzsa király is hasonlóan kezdte az uralkodását, mint jó néhány elődje: lázadások törtek ki ellene. Először a baktriai satrapa lázadt fel, de ezt gyorsan elfojtották. Azután viszont Egyiptom kelt fel 459-ben. A felkelést a líbiai Inarósz vezette, aki annak a líbiai vezetőrétegnek volt a tagja, amely Egyiptom felett uralkodott, mielőtt Perzsa része lett volna. Az új király hatalomra kerülésével, és a baktriai felkelés hírére Inarósz alkalmasnak vélte az időt az elszakadásra. Egyiptom északi része hamar a felkelők kezére került. Amikor Akhaimenész satrapa csatát vállalt a lázadókkal Papremisznél, vereséget szenvedett, s maga is holtan maradt a csatában. A lázadók helyzete így megerősödött, de úgy tűnik csak az ország északi részén, mivel Memphisz és környéke végig perzsa fennhatóság alatt maradt, mivel az Egyiptomi perzsa sereg maradéka ide szorult vissza. A felkelők, Athénhoz fordultak segítségért, ami egy 200 hajóból álló haderőt küldött a felkelőknek, ami valószínűleg a Papremiszi csata után érkezett meg. Athénnak érdekében állt segíteni Egyiptomnak, ugyanis innen akarta fedezni gabonaszükségletét, mivel a Boszporusznál lévő gabonát e perzsa uralom miatt nehéz volt elérni. A görög flotta a Nílus Deltájában legyőzte az ottani perzsa flottát, majd egyesülve a felkelőkkel Memphiszt is elfoglalták, de a fellegvár még ekkor is a perzsa erők kezén maradt. 456 tavaszán érkezett újabb Perzsa haderő Egyiptomba, Megabazosz vezetésével. Az új perzsa sereg ellen a görögök visszaszorultak a Proszoipitisz-szigetre. A lázadás még másfél évig tartotta magát, végül a visszaszoruló athéni-egyiptomi erők letették a fegyvert. A görögök szabad elvonulást kaptak, s Líbián és Kyrénén keresztül hazajutottak, de Inaroszt kivégezték. Súlyosbította Athén számára a helyzetet, hogy a fegyverletétel után újabb utánpótlás érkezett Egyiptomba, de ezt a perzsa flotta gyorsan visszaverte. Bár Athén számára az egyiptomi expedíció kudarcot vallott, a líbiai vezető réteg a következő években folytatta a lázadást.
Az expedíció kudarcát Athén azonban hamar kiheverte. Ekkor már a korábbinál jelentősebb gazdasági erővel rendelkezett, ami megengedhette, hogy újabb flottával újabb támadásokat indíthasson a perzsák ellen, ahogy azt tette 450-ben is. Végül 449-448-ban a felek békét kötöttek, aminek értelmében az ión városok kikerültek a perzsa fennhatóság alól.

A görög-perzsa háborúk néhány hadtudományi tapasztalata
A háborúban a görögök használták a hadművészet legfőbb elemeit: előkészültek a háborúra, hadszíntereket választottak, megszervezték a hadseregeiket, harcmódokat választottak, ellentámadásokat időzítettek, meghatározták a főcsapás irányát stb.
Ezen kívül eltérő volt a hadászat a görögöknél és a perzsáknál. Komoly hadászati együttműködés figyelhető meg a görögöknél a szárazföldi erők és a flotta között, amellett hogy a főszerepet inkább a szárazföldi erők játszották. A perzsák óriási sereget gyűjtöttek össze, amely azonban harci értékét tekintve elmaradt a görögökétől. Hosszútávon főleg a gyalogsági harcászat folyamatos fejlődése indult meg a perzsa háborúkkal. A falanx alakzat nemcsak egy erősebb harci alakzatot jelentett a perzsák általános harci alakzataival szemben, de mivel a falanx komolyabb fegyelmet is követelt, nemcsak a fegyverzet és páncélzat, de a fegyelem szempontjából is jelentősebb erőt képviseltek a görög katonák. Ugyanakkor a falanx erőségeivel és gyengéivel a perzsák is nyílván tisztában voltak, ezért igyekeztek – ha tehették – átkaroló műveleteket végezni a szárnyakon. Ez arra ösztönözte a háborúk utáni görög harcászatot, hogy tartalékokat és könnyűgyalogosokat is bevessenek a falanx védelmére.

Berkes Márton

A bejegyzés trackback címe:

https://cong.blog.hu/api/trackback/id/tr2211809939

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása