Töriblogger

„Szinte bárhol van olyan, ami még felfedezésre vár” – Interjú Fehér Bencével

2017. szeptember 12. - Berkesur

Fehér Bence a Károli Gáspár Egyetemen tanít 2002 óta. Emellett a Studia Epigraphica Pannonica és 2012-ig az Orpheus Noster főszerkesztője. Az egyetemen elsősorban latint tanít, hiszen kutatóként a nyelvvel és felirattannal foglalkozik.

Miért a döntött a történészi pálya mellett?feherb1.jpg

Majdnem teljesen véletlenül. Latin-régészet-arab szakon végeztem, tehát alapvetően, első nekifutásból az én területem a klasszika-filológia és régészet. Aminek persze egy metszete a történelem, de hogy akkor a metszetben kezdjek el dolgozni, egy idő után adódott, hogy ott volt kutatási téma.

Az a benyomásom, hogy a hivatásában nem is egy történelmi téma, vagy korszak fogta meg, hanem maga a nyelv.

Kezdetben ebben volt valami. Kezdetben kifejezetten a latin nyelvészet érdekelt jobban. Mostanra azért már tisztázódott, hogy melyek azok a korszakok, amelyek a legjobban érdekelnek.

A régmúltban használt nyelvek elemzése egy olyan tudományterület, amibe sok energia és idő szükséges, hogy az ember nagyon elmélyüljön benne. A tanítás nem vesz el sok időt ettől?

De, rengeteget, viszont más lehetőség nincs. Nem volt mindig így. Amióta egy félévben két évfolyam előadásom van, azóta ez elég nehéz. Azelőtt volt időm, tulajdonképpen minden kutatásra, amit akartam. Általában a kutatási eredményeimet az Studia Epigraphica Pannonica-ban közlöm, lévén, hogy annak a szerkesztője vagyok. Ez a lap kifejezetten az ilyen kutatási területre specializálta magát.

Mi az a tényező, amely eldönti, hogy adott pillanatban miről ír, vagy mit kutat?

Egyfelől mindig voltak, és most is van olyan hosszú távú kutatási projekt, amit csinál az ember, ami időnként bizonyos fázisba ér. Így például 2004 óta csináljuk a pannóniai feliratok közlését. Kezdetben ez egy körülbelül nyolc fős csapattal működött, azóta ez már megcsappant, de én kitartok. És persze az én választásomtól függetlenül dől el, hogy éppen hol tartunk és mivel foglalkozunk. És olykor olyan is van, hogy valami felkelti az ember érdeklődését, és arra akkor időt igyekszik szánni.

covers_363141.jpgA létszám megcsappanása abból adódik, hogy nem nagyon van latin-nyelvész utánpótlás?

Nincs, hosszú ideje, azt kell mondanom, hogy az én nemzedékem óta. Most jelenleg egy évfolyamtársam a csapat vezetője, mi vagyunk ketten ebből a korosztályból, és a fiatalabbak kevésbé tanulnak latint.

Ennek egyik oka, hogy a történész hallgatók főleg inkább az újkor felé fordulnak?

Talán fordítva. Szerintem azért fordulnak sokan az újkor felé, mivel nem kell hozzá annyi nyelvet tanulni.

Ön szerint melyek a történész szakmának a hátulütői? Ön hogy tapasztalta ezt meg?

Bármely bölcsész szakmának evidens hátulütője a pénztelenség. Amúgy ezen nem nagyon szoktam gondolkodni. Talán az egyik dolog, hogy a történész szakmában való boldogulás veszélyes, mert az emberbe egy aránytalan beképzeltséget képes belenevelni.

Mit gondol, melyek azok a kutatási területek a történettudományban, amelyek kevésbé kutatottak, pedig nagyobb hangsúlyt is lehetne rájuk fektetni?

Azért nehéz a kérdés, mert szinte bárhol van olyan, ami még felfedezésre vár. Nyílván az, hogy a nagy többség a huszadik század felé érdeklődik, azt jelenti, hogy minél régebbre megy vissza az ember, annál nagyobb részek ismeretlenek. Ha maradunk a saját koromnál, az ókornál, akkor elég nyilvánvaló, hogy nagyon sokan rágódnak a klasszikus görög történelmen, amihez viszont nagyon kevés a forrás. Az alapművek régen megszülettek, ezekhez pedig keveset lehet hozzáadni. Ugyanakkor mondjuk a római császárkornak tengernyi a feldolgozatlan forrása. Ez a viszont későbbi korokban is nyilvánvalóan így van. Jó példa erre, hogy a huszadik század talán legfelkapottabb része, a második világháború. Legalább két helyet ismerek az országban, ahol olyan második világháborús graffitit lehet találni, amit kutatásra érdemes, mégsem érdekel senkit.

A Károli 2010-ben még kis egyetemnek számított, azóta az intézmény bő­vült. Ön pozitívan értékeli ezt a változást?

Én biztos vagyok benne, hogy ez így nem pozitív. Egyrészt több hallgatót akkor tudjuk ugyanazon a színvonalon oktatni, ha több a tanár is. Ilyen lineáris összefüggés viszont nincsen. Más kérdés, hogy honnan és hogyan szerezzük a több hallgatót, milyen az önreklám, amit sugározunk. Ennek alapján össze lehet hozni úgy a dolgot, hogy specialista vággyal rendelkező emberek jönnek hozzánk és össze lehet hozni úgy, hogy teljesen általános érdeklődésű emberek jönnek, akik majd vagy itt rájönnek, hogy mi érdekli őket, vagy sem. Jelenleg az utóbbi, ami felé nekünk alkalmazkodnunk kellett. Ez duplán nehezíti a dolgunkat.

Önnél a kutatás, vagy az tanítás áll inkább közelebb? Esetleg mindkettő ugyanúgy?

Nálam nincs egyenlőségjel a kettő között. Bár fiatal koromban nagyon szerettem tanítani. Végző emberként, huszonhárom évesen gimnáziumi tanárként kezdtem, és most is örömmel emlékszem erre vissza. Kellemes volt. Nyílván ma megőrülnék, ha egy gimnáziumban kellene tanítanom. Vannak jó dolgok a tanításban, vannak nagyon élvezetes dolgok, csak mindig az a baj, hogy az ember nem választhat, hanem más teszi ezt meg helyette.

Ön szerint van-e olyan fontos elem, ami segítené hatékonyabbá tenni a tör­ténelem oktatását az egyetemen?

Kezdjük a középiskolánál. Egy használható, működőképes tankönyv például jó volna. A mostani botrányos. És ez beindíthat egy lefelé menő spirált. Ezek után, aki tanárnak indul, ha nem sikerül kivernünk belőle azt, hogy ugyanazt tudja, akkor kevésbé fogja tudni oktatni a nála fiatalabbakat. A diákságnak pedig meg kéne érteni, hogy nem öncélú, ha keményen fogjuk őket és látszatra abszurd dolgokat követelünk. Arról van szó, hogy a tudásban mindig feljebb kell lépni egy szintet. A szakmódszertantól mindig borzadtam, inkább ösztönösen tanítottam. Többet oktattam latint, mint történelmet, ebből pedig azt tapasztaltam, hogy ahogyan oktatjuk a latint, az nem életszerű. És mivel nem élő tudás, ezért részint nem tetszik a hallgatóknak, részint meg nem fogja tudni felhasználni, például az epigráfiában. Ami latin tudást pedig valaki összeszed középiskolában, az egyetemen szinte kezdheti elölről.

Van olyan könyv, vagy film, amit tudna ajánlani a fiataloknak, hogy megszerethessék az ókor világát, vagy a történelmet?

Ezret fel tudnék sorolni, de az más kérdés, hogy ez kinek tetszik. Én az eredeti ókori műveket is borzasztó szeretettel olvasgatom, és meggyőződésem, hogy olyan érdekes, és a mai gondolkodás számára is emészthető dolgok vannak benne, még ha nem is az ismert nyelvezetünkben van tálalva. A legtöbben visznek valami olvasnivalót a vécére. Nekem jó szokásom ilyenkor Arisztophanész-t vinni, és jókat lehet rajta röhögni. A modern alkotások kapcsán csupán annyi a gondolatom, hogy rendszerint minél nagyobb egy szerzőnek az irodalmi értéke, érdekes módon annál megbízhatóbb a történelmi szemlélete is. Az ember sokkal nyugodtabban olvashat Kosztolányit abból a szempontból, hogy a köztörténeti hűséghez közelebb marad.

Berkes Márton

A bejegyzés trackback címe:

https://cong.blog.hu/api/trackback/id/tr4712820828

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.