A "tízezrek" hadjárata, Kr.e. 401-400

2016. október 06. - Berkes Márton, Töriblogger

Xenophón, a termékeny görög író leginkább arról volt nevezetes, hogy részt vett a „tízezrek” hadjáratában. Ebben a hadjáratban Kürosz akarta megszerezni fivérétől, II. Artaxerxésztől a perzsa trónt. Xenophón, ezt leíró műje, az Anabaszisz, az első személyes beszámolón alapuló hadibeszámoló. Művében ötvöződött gyakorlati és elméleti tudása.

A hadjáratról viszonylag kevesebb szakirodalom áll rendelkezésre, azok viszont igen jók. Írt róla Kertész István (Antik harcmezőkön), John Warry (A klasszikus világ hadművészete) és Robin Waterfield (A hadviselés művészete I.).

A "tízezrek" hadjáratának útvonala és a visszaút (Forrás - Kertész István: Antik harcmezőkön)

A trónviszály
II. Dareiosz, perzsa király halála után elsőszülött fia, II. Artaxerxész foglalta el. Ő azonban még Dareiosz uralkodása kezdete előtt született, így a másodszülött, Kürosz úgy érezte, őt illetné meg a trón, mivel ő már Dareiosz uralkodása alatt született. A lázadásra akkor akadt lehetősége, amikor Kis-Ázsia kormányzójaként jelentős erők jutottak az irányítása alá. Nemcsak a tartomány törzseiből toborzott a seregébe embereket, de számos görög nehézgyalogost is felbérelt. Ugyanis peloponnészoszi háború befejezésével a görög zsoldosok feladat nélkül maradtak. Kürosz belőlük egy 10 000 fős zsoldos sereget szerelt fel, hogy velük induljon megszerezni a perzsa trónt. Ezen kívül eltekintett Spárta azon kötelezettségétől, hogy engedje át Perzsiának a kis-ázsiai görög városokat, amit még a két fél a peloponnészoszi háború alatt kötött meg Kr.e. 412-ben. Cserébe Spárta 35 hadihajót adott Kürosznak és 13 000 spártait, Klearkhosz vezetésével. Klearkhosz és spártai csapata a „tízezrek” része volt, de egyben a legjelentősebb erő a hoplita gyalogosok között. Xenophón számára az, hogy spártaiakkal kelett együtt harcolnia, szülőhazája, Athén korábbi ellenségével, nem jelentett problémát.

A hadjárat
A görögökre azért volt szükség, mert akkor már híresek voltak arról, hogy az ismert világ legjobban képzett és legjobban felszerelt katonái ők, s a peloponnészoszi háborúk után sok katona munka nélkül maradt. Robin Waterfield szerint 10 600 hoplitát és 2300 peltasztészt fogadott fel végül és legalább ugyanennyi perzsa és a meghódított területek katonái alkották seregét.
John Warry úgy vélte, Kürosz perzsa lovas testőrségébe számos görög elemet belehelyezett. A perzsa testőrség bronzsisakot és vászonvértet kapott, ezen kívül a lándzsájuk mellé görög rövidkardot is kaptak. Feltételezése szerint az első pikkelypáncélzat a lovason és a lován is ekkor jelent meg, amelyből később a kataphraktésznek nevezett nehézlovasok kialakultak. A többi perzsa egység esetében kevés új változás volt, de ha lehetett, felszerelték azokat görög pajzzsal vagy rövid karddal, miközben megtartották elsőrendű fegyvereiket, a hajító- vagy döfő lándzsát.
A sereget ő és nagybátyja, Ariaikosz vezette. Korábban görög katonák nem vonultak ilyen távol Hellásztól. Legalább 2700 kilométert tettek meg, miközben nem zaklatták őket ellenséges csapatok. II. Artaxerxész egy Kunaxa nevű falu közelében vonult fel seregével Kürosz ellen, a mai Bagdadtól valamivel nyugatabbra.

Kunaxa
Xenophón igen pontosan adta meg a csata időpontját. Kr.e. 401 szeptemberében találkozott Kürosz és Artaxerxész serege, az Eufrátesz keleti partján. A csata pontos helye jelenleg sem ismert, csupán annyi bizonyos, hogy valahol a mai Bagdad közelében vívták meg, egy Kunaxa nevű falunál. Az Anabaszisz leírása szerint Kürosz 10 400 hoplitával, 2500 könnyűgyalogos göröggel, majd még 100 000, a birodalomból toborzott gyalogossal és 20 000 harci szekérrel rendelkezett. Artaxerxész serege 6000 lovasból és 100 200 000 gyalogosból állt, amit még 200 harci szekér követett. Az adat nyílvánvalóan túlzó, így a történészek más-más tényeket figyelembe véve próbáltak meg pontosabb létszámot megállapítani. John Warry szerint Artaxerxész 30 000 gyalogos és 6000 lovas felett rendelkezett, Kürosz alatt pedig 14 000 görög zsoldos 2 600 lovas, és ismeretlen számú barbár gyalogos szolgált. Robin Waterfield úgy véli, II. Artaxerxész 45 000 fővel rendelkezett, aminek zömét a birodalmi gyalogság, perzsa íjászok, több száz lovas és egy tucat harci szekeres alkotta. Kürosz serege 30 000 főből állt, aminek nagy része a Kis-Ázsiában toborzottakból állt.
Akármelyik adatot is fogadjuk el, az arányt tekintve egyetértés van abban, hogy Artaxerxész serege létszámot tekintve erőfölényben állt. Kürosz seregének létszámhátrányát ellensúlyozta, hogy seregében ott voltak a görög hoplitások, amelyek jóval nagyobb harci értékkel bírtak, mint a perzsa katonák. Őket Klearkhosz és a thébai Proxenosz vezette, a csatasor szélén pedig a thesszáliaiakat Menón vezette.. Kürosz seregét úgy állította fel, hogy a görög erők a jobbszárnyra kerültek, Kürosz vezette a derékhadat, a balszárnyat pedig Ariaiosz vezette.
Amikor Artaxerxész serege 800 méterre megközelítette Kürosz seregét, a görögök falanx alakzatban előretörtek. Megközelítették Artaxerxész perzsa balszárnyát, amelyet Tisszaphernész vezetett. Tisszaphernész a görögök közeledtére a balszárnnyal megfutamodást színlelt, hogy a csatából elvonhassa a görögöket. Ez sikerült is, s mialatt a görögök Tisszaphernészt üldözték, Artaxerxész a derékhadat és a jobbszárnyat Kürosz maradék serege ellen vezette. Robin Waterfield szerint ez történt, Kertész István ezzel szemben inkább azt hangsúlyozza, hogy itt Klearkhosz követett el hibát, amikor túl sokáig üldözte a perzsa balszárnyat, ahelyett, hogy időben visszafordította volna a görögöket, hogy a perzsa király centrumát hátba támadja. Így legalább 5 kilométer távolságba került Kürosz seregének többi részétől.
Erre Artaxerxész a lovasságát Kürosz derékhadának oldala ellen vezette, hogy bekerítse azt. Kürosz nehéz helyzetbe került, ezért mindent egy lapra kívánt feltenni. Összegyűjtötte lovasságát (600 válogatott lovas, akik egyben Kürosz testőrségét is adták) és egyenesen Artaxerxész ellen indított személyesen lovasrohamot. Artaxerxész lovasságának vonalát át is törték, de a rohamban elesett Kürosz. Ez egyben a csata végét is jelentette. Ez alatt Kürosz balszárnyát is a bekerítés veszélyeztette, mivel a birodalmi erők arcvonala szélesebb volt. Miután hozzá is eljutott Kürosz halálának a híre, a sereg szétbomlott, és menekülésbe kezdett. Kürosz serege visszamenekült a táborba, ahova Artaxerxész serege követte őket. De a perzsák elkezdték kifosztani a tábort, mire a táboriak a fegyelmezetlenséget kihasználva visszaverték a támadókat. Valószínűleg ez adott esélyt a görög seregnek arra, hogy időben vissza tudjanak vonulni. Maga, Artaxerxész is parancsot adott a seregének a visszavonulásra, nem kockáztatta meg, hogy kimerült seregével a görög hoplitákkal harcba bocsátkozzon.

A csata Kunaxánál (Forrás: A hadviselés művészete)

Az Anabaszisz
Mindenesetre a csatában Kürosz elesett, s ez egyben a csata vereségét is jelentette. A görögök hirtelen mélyen az ellenség területén voltak, II. Artaxerxész pedig nem kívánta a szolgálatukat. Ezután a görögök megpróbáltak hazajutni. A visszaúton másfele mentek, mivel az oda vezető útvonalon már kimerítették a készleteket. Észak felé vették az irányt, a Fekete-tenger partvidéke felé. Majd onnan nyugatnak fordultak Byzantion felé. A mai Észak-Irak és Délkelet-Törökország területén a sereget Tisszaphernész serege követte, de csak néhány összecsapás zajlott le. Thisszaphernész azért is követte a görög sereget, mert vissza kívánt térni Kis-Ázsiába hogy átvegye Kürosz helytartói helyét. Viszont Tisszaphernész lefizette Ariaioszt, aki ezért elhagyta a görög sereget. Majd a spártai tiszteket, és vezetőjüket Klearkhoszt tanácskozásra hívta. Ez azonban csapda volt. Tisszaphernész elfogta a spártai tiszteket, Babilónba vitette, majd kivégezte őket.
A görögök azonban nem estek pánikba, hanem új parancsnokokat választottak, köztük Xenophónt. Tisszaphernész ezután már nem üldözte a görögöket, mivel azt remélte, a sereg megsemmisül, amikor átvonulnak az ellenséges törzsek területein, illetve a közelgő tél nehézségeitől. Ezért rögtön visszatért Kis-Ázsiába. Valóban a hegyes vidéken, télen vonult át a görög sereg, ami miatt, amit nélkülözni tudtak, azt hátrahagyták. Többek között a hadifoglyokat is, amiket a görögök általában rabszolgának tudtak eladni. Az úton a görögök majdnem minden törzzsel összetűzésbe kerültek, amiknek a területén átmentek. És mivel a terep nem volt alkalmas a falanx alkalmazására, a görögök rugalmasabb hadviselést kellett alkalmazniuk. A szorosok és ösvények átkelésénél oszlopharcászatot alkalmaztak, amely valószínűleg már korábban is létezett. 20 hoplita oszlopot alakítottak ki, 100-100 hoplitával és segédcsapatokkal, amelyek magaslatokról igyekeztek fedezni a hopltiák átkeléseit. Tehát külön tudtak mozogni, de támogatni is tudták egymást.
A Fekete-tenger elérése komoly morált biztosított a sereg számára, bár még mindig hosszan kellett a part mentén menetelniük. Mégis itt, a bithüniai part mentén haladva zajlottak a legsúlyosabb harcok. Mire elérték Byzantiont, a görögök Kunaxa óta több ezer katonát veszítettek el, és a tábori kíséret jelentős hányadát. Ugyanakkor a Fekete-tenger mentén már a görögök rablóportyákat is vezettek az itteni települések ellen. Kis csapatokra szakadtak szét, s emiatt a helyi görög telepek elidegenedtek a seregtől. A hadjárat végén a sereg betört Byzantionba és egy időre el is foglalta.
Mire a görgök elérték Szinopét, a zsoldosok úgy döntöttek, az egyetlen parancsnok Xenophón legyen. Egy ideig valóban ő volt az egyetlen parancsok, végül a görög területek elérése után ezt a tisztséget a spártai tiszteknek adta. Xenophón szerepe a hadjáratban az volt, hogy egységben tudta tartani ezt a sokféle katonákból álló erőt. Ezután sok zsoldos hazatért, Xenophón viszont több ezer katonatársával maradt, s ezzel az erővel később Spárta szolgálatába szegődött.

A hadjárat hadtudományi tapasztalata
A hadjárat rámutatott a lovasság fontosságára, amelyet a peloponnészoszi háborúban nemigen alkalmaztak. De megnőtt a könnyűfegyverzetű gyalogosok szerepe, elsősorban a péltasztészeké és az íjászoké. Nekik fontos szerep jutott a görögök visszavonulása közben, mivel a perzsák főleg távolról támadták a görögöket. Éppen ezért fontos volt az is, hogy a görögök éppen milyen terepen vannak. Ha lehetett, a magaslatokon táboroztak, ahonnan a görög peltasztészek előnyösebben tudták elhajítani a lándzsáikat. Fordított esetben, ha például a hegyi törzsek magaslatokról lőtték kövekkel és nyilakkal a görögöket, a könnyűgyalogosok a hoplitások pajzsának fedezékébe húzódtak. A tízezrek hadjárata jól mutatta be az átmenetet a görög hadviselésben. A hadseregben a katonák inkább voltak hivatásosak, mint egy polgári hadsereg tagjai.