1521. augusztus 13-án a spanyolok bevonultak a teljesen üres, holtestekkel teli városba, Technochtitlánba, az elbukott Azték Birodalom fővárosába. A 4 hónapja tartó ostromot a betegségek, a kegyetlenség és az egyenlőtlen küzdelem jellemezte.
A jóslat beteljesül
1492 óta spanyol gyarmatként tekintettek az újvilágra, és az elkövetkező évtizedekben számos kalandor, vállalkozó szellemű hajós és katona, vagyis konkvisztádor kelt át a tengeren, hogy a spanyol gyarmatokat felfedezze – és rátegye a kezét a helyi aranyra, ezüstre, és más, egzotikus forrásokra, melyek hatalmas gazdasággal kecsegtettek.
1509-ben Diego Velázquez gyarmatosította Kubát, s egyik becsvágyó embere, Hernando Cortez innen kívánt további expedíciót útnak indítani, a nyugati, felfedezetlen területekre. Velázquez azonban nem bízott benne, s amikor Cortez előteremtette az expedícióra való legénységet, pénzt és hajót, Kuba kormányzója megpróbálta egy másik kapitánynak adni a vezetést. Cortez azonban tudomást nem véve a parancsról, időben útnak indult, s ezzel kellő mértékben felbőszítette Velázquezt. Cortez kockáztatott, remélve hogy az expedíció gazdagságot hoz neki, de erről akkor nem tudhatott biztosat.
Az expedíciós haderő szedett-vedett hadból állt. Főleg olyanokat toboroztak, akiket meg lehetett győzni azzal, hogy valamikor, valamilyen ismeretlen helyen ott vár rájuk a gazdagság. 550 főt számlált a sereg, akikből talán 30 főnek volt számszeríja, a többiek pikával és karddal rendelkeztek. A sereg valóban hasonlított inkább egy polgári közösséghez, mint egy igazi hadsereghez, szervezetileg és ránézésre egyaránt. Bár Cortez végig vezető maradt, emberei bizalmától függött.
Cortez árpilis 22-én lépett partra Vera Cruznál. Nem telt bele sok idő, a spanyolok első alkalommal találkoztak a bennszülöttekkel. A helyi népek, az aztékok és a tlaxcalaniak éppen akkor találkoztak az európaiakkal, amikor érkezésüket egy sor különös esemény előzte meg. Hitük szerint egyik elűzött istenük, Quetzalcóatl, a Tollas Kígyó isten visszatér hozzájuk az Első Naptári Kör évében, ami akkorra esett, s ezt egy, az európaiak érkezése előtt látott hullócsillag megjelenése is megerősítette bennük. Quetzalcóatl-t mindig fehérbőrű emberként ábrázolták, így Cortezben látták meg a helyiek a földükre érkezett istenséget.
Hernando Cortez
A konkvisztádorok felszerelése és fegyverei
A XVI. században vált általánossá, hogy az európai katonákat tűzfegyverekkel lássák el. Ezt elősegítette a kézműipar fejlődése és a pénzforgalom fellendülése. Ekkor jelent meg az új típusú tűzfegyver, a muskéta, a 20 kg súlyú, 180 cm hosszú tűzfegyver, amelyet villaálvánnyal kitámasztva tudtak célra tartani. És bár még nem vált önálló fegyvernemmé, mint amilyen a lovasság, vagy a közelharcot vívó gyalogság, egyre inkább ez határozta meg a hadseregeket. Ennek leglátványosabb jele éppen abban nyilvánult meg, hogy a XVI. század ostromait szinte már csak tüzérséggel vívták, felváltva a régi kőhajító ostromeszközöket.
A fő fegyvernem is a gyalogság lett, felváltva a lovasságot. A hadsereg összetételének ez lett az alapja, ennek létszáma döntött az adott állam erejéről. A tűzfegyverrel rendelkező gyalogságot ekkor még pikákkal felszerelt gyalogság védte, hiszen ekkor még a muskéták újratöltése nagyon időigényes művelet volt. Őket az újratöltés alatt a pikás gyalogság védelmezte a lovasság vagy az ellenséges gyalogság támadásával szemben. Ebből adódott, hogy a felszerelésben is a nehéz, páncélvérteket felváltotta a praktikusabb vért, amely kevesebb védelmet nyújtott, de fontosabbá vált, hogy könnyebben lehetett benne mozogni.
Egy isteni birodalom
Az Azték Birodalom Közép-Amerika legjelentősebb társadalmát jelentette. A vad harcos nép fővárosa a Texcocó-tó közepén állt, ez volt Tenochtitlán, a lenyűgöző épületekkel és 250 000 lakossal rendelkező központ. Itt élet maga az uralkodó is, a Tiszteletreméltő Szónok. Tejhatalmú uralkodóként istenként kellett tisztelni, s 250 000 fős sereget gyűjthetett maga köré. Ekkor II. Montezuma volt ez az nagyhatalmú azték uralkodó. Hamar megkapta a híreket az ismeretlenek megjelenéséről, és tisztában volt azzal, hogy sokan hisznek a jóslatban. Montezuma kezdettől bizalmatlan volt Cortezzel és csapatával szemben, hiszen saját hatalmát látta veszélyben, ha a spanyolok megközelítik a várost. Küldöttséget menesztett Cortezhez, ajándékokat küldetett, és kérte, hogy távozzanak. De az ajándék aranytárgyakból állt, vagyis, amiért Cortez jött. Így a spanyol konkvisztádor folytatta útját a főváros felé.
Az aztékok számos kisebb törzset legyőztek és hajtottak uralmuk alá, így a tlaxcalák is. Ez a törzs kezdetben a spanyolokra támadt, de a muskétákkal, páncélvértben, ágyúkkal és lovakkal rendelkező konkvisztádorok hamar legyűrték az ellenállást, a túlerő ellenére. A megvert tlaxcalák ezután hajlandóak voltak szövetséges törzsként csatlakozni Cortez seregéhez, így az 500 fős spanyol expedíció felduzzadt több ezer helyi harcossal.
Mire Cortez Tenochtitlánba ért, Montezuma először színlelte, hogy szívesen fogadja Cortezt, röviddel később azonban a konkvisztádor fogságba ejtette az uralkodót, és az arany átadására próbálta kényszeríteni. Röviddel ezután Cortez visszatért a tengerpartra, ahol az ő elfogására küldött 900 fős kubai sereget sikerült meggyőznie, hogy csatlakozzanak expedíciójához. Ezalatt a városban elszabadultak az indulatok, és a városlakók a konkvisztádorok ellen fordultak. A városban elszabaduló erőszakban maga Montezuma is életét vesztette. Cortez végül 1520. június 30-án parancsot adott a kitörésre. A város egyik töltésén sikerült is a seregnek kijutnia, de emberei felét menekülés közben elfogták, vagy megölték.
Az azték harcosok
Közép-Amerika legnagyobb birodalma volt az azték birodalom. Ezt harcosainak köszönhette. A háborúk általában fogolyszertő, rajtaütésszerű portyázásokból álltak, így az azték seregek sosem voltak nagyobbak néhány ezer főnél. Ezeket a háborúkat "virágháborúknak" is nevezik, mert ilyenkor egy alávetett népet kötelezett az azték uralkodó arra, hogy harcosaik vívjanak egymással, és ilyenkor volt lehetőség új foglyok szerzésére. A fogolyszerzés kismértékben a rabszolgautánpótlás, nagyobbrészt a rituális emberáldozat-szükséglet miatt kellett.
Elit harcosoknak tekintették a Sas-, Nyíl- és Jaguárharcosokat. Ez utóbbiak jaguárbőröket viseltek, elrettentő hatást keltve az ellenségben. Legfontosabb fegyverek obszidiánkőből készültek. Ebből élezték az ún. maquahuitl kardokat és a cuauholloli fejszéket. Mellette az azték harcosok használtak még bunkósbotokat és lándzsát.
Visszatérés Tenochtitlánba
A városból menekülni kényszerülő Cortez azonban nem adta fel. Seregével, nagy nehézségek árán végül sikerült eljutnia Tlaxcallan-ba, a tlaxcalák törzsi városába. Itt megtette az előkészületeket, hogy visszatérjen Tenochtitlánba, erővel elfoglalva azt. Ehhez megnyerte magának az aztékokkal mindig is ellenséges viszonyban lévő törzset, és még csatlakozott hozzájuk egy új nép, a huexotzinkák. Cortez sokat köszönhetett szeretőjének, a Doña Marinának keresztelt bennszülött lánynak, aki tolmácsként segítette az expedíciót.
1521. áprilisában serege élén megkezdte a város megostromlását. Ekkor 86 lovas, 118 számszeríjász, 700 gyalogos és 18 ágyú állt rendelkezésére. Szövetségében 75 000 bennszülött harcolt. Az aztékokat ekkor már a spanyolok kiűzésére felesküdött Cuauhtémoc vezette, s így is túlerőben voltak a szövetségesekkel szemben. A 200-250 000 fős azték had veterán harcosokból állt, akik nagy tapasztalatot szereztek a korábbi fogolyszerző hadjáratokban.
Cortez az ostrom kezdetekor már egy kisebb hajórajjal is rendelkezett, amelyet a harcok szüneteiben építetett meg, hogy ezzel tartsa ellenőrzése alatt a tavat. Pedro de Alvaro, Cortez helyettese a város északnyugati töltése, Tacuba felől nyomult előre 30 lovassal, 18 számszeríjásszal és 150 gyalogossal. A délnyugati töltésen, Coyoaca felől Cristobal de Olid 33 lovas, 18 számszeríjász, 150 gyalogos és 25 000 szövetséges vezetésével haladt előre. Gonzalo de Sandoval pedig 25 lovassal, 4 számszeríjásszal, 150 gyalogossal és 30 000 szövetségessel az Itzapalapából vezető délkeleti töltésen haladt a városközpont felé. Cortez irányította a hajórajt, amin a maradék spanyol erő harcolt. Cortez egy töltést szabadon hagyott, hogy az aztékok elmenekülhessenek, hogy ne fajuljon vérengzéssé a városközpont bevétele – ebben a számításában később csalódnia kellett.
Az ostrom elején elvágták a város vízellátó csatornáit, majd cortez megindult, hogy hajóival vegye körbe a várost. Ezeket az aztékok kenuikkal támadták meg, de a spanyol tűzfegyverek ellen nagyon sebezhetőnek bizonyultak. Az ostrom másik ellenlépéseként a tóban az aztékok cölöpöket állítottak fel, hogy ezzel akadályozzák a spanyol hajók mozgását. Ez azonban csak ideig-óráig tudtak késleltetni a haladást. A haladást a töltésen lassította, hogy a hidakat az aztékok éjszakánként lerombolták, s ezeket másnap a spanyol gyalogságnak újjá kellett építeni a további haladáshoz. Cortez lerombolta a házakat és ezek anyagait küldte el a töltések építésére. A véres és mindenre kiterjedő pusztulás mind a védőket, mind az ostromlókat csak elszántabbá tette. Az aztékok az elfogott spanyolokat áldozták fel rituálisan, a spanyolok az aztékok holtestét húzták karóba.
Az ostrom végső fázisában a védők már csak a város egy kis területére szorultak vissza, miközben szenvedtek az éhezéstől és a szomjúságtól. Cuauhtémoc megpróbált egy kis csapat azték harcossal elmenekülni, de elfogták. Július 10-re a támadók elérték a várost, bár ekkor még többször visszaverték a betörésüket a védők. A város az ostrom alatt szinte teljesen elpusztult, szinte minden részét a spanyolok felgyújtották. További két hónapig zajlottak még az utcai harcok. Ezt tetőzték a betegségek, amelyeket az aztékok kaptam fel az európaiaktól, s tovább nőtt a halottak száma. Augusztus 13-ra Cortez végleg elfoglalta a már romhalmazzá égett és holtestekkel teli szellemvárost.
Tenochtitlán ostroma volt az első, de nem az utolsó eset, amikor az európaiak egy egész civilizációt pusztítottak el, szinte eltüntetve az őslakos népcsoportot, a betegségek megjelenése és a népirtás következtében. Coreznek azonban elhozta a gazdagságot.
Tanulságok, tapasztalatok
- Önmagában a spanyolok technikai fölénye még nem bizonyult volna döntőnek, ha az nem párosul Cortez jó helyzetfelismerésével. Azért győzhette le csupán néhány száz fővel az egész azték birodalmat, mert jól tudta manipulálni a törzseket egymás ellen. A spanyolok annak köszönhetően győzhettek és élhették túl az expedíciót, hogy az oldalukra álltak az aztékokkal ellenséges tlaxcalák és huexotzinkák.
- Cortezre nem volt jellemző a jó taktikai érzék, vagy a stratégiai ismeretek, azonban kiváló vezetőnek bizonyult, aki a nehéz körülmények között is egyben tudta tartani expedíciós csapatát.
Berkes Márton
Felhasznált irodalom:
- Felipe Fernández-Armesto: Hernando Cortez. In: A hadviselés művészete: nagy hadvezérek az újkorban. Szerk.: Andrew Roberts. 1. kiad. Budapest, Kossuth, 2010.
- Geoffrey Regan: Döntő csaták. Budapest, Panem, 1993.
- R. G. Grant: Katonák.Budapest, M-érték, 2008.
- A hadművészet története. Szerk.: Harmath Ádám. Budapest, Magyar Néphadsereg Kiképzési Főcsoportfőnökség, 1969.
