(Forrás: John Warry - A klasszikus világ hadművészete)
Argosz, Mantineia és Élisz szövetsége, csata Mantineiánál, Kr.e. 418
A peloponnészoszi államok nyíltak felléptek Spárta ellen a békekötés miatt. Spárta szövetségeseinek az elégedetlenségét érzékelte Athén egyik újonnan fellépő politikusa, Alkibiadész is. Az athéni politikus kezdeményezésével Argosz, Mantineia és Élisz szövetséget kötött egymással Spárta ellen, és 418-ban Mantineiánál összecsapott a spártai erőkkel.
Ez a csata már előrevetítette a hagyományos falanx hátrányait. A támadásnál a szövetség jobbszárnya megnyúlt. Agisz, spártai király, hogy megakadályozza a balszárnya bekerítését, a jobbszárnyról vont ki erőket. Ennek ellenére az Argoszi szövetség erői át tudtak törni, de közben a spártai jobbszárny átkarolta az athéniakat, mialatt a spártai derékhad is szilárdan tartani tudta az állásait. Az athéniak visszavonultak, ami miatt a többi arcvonalon is az argosziak visszavonulásával végződött. A visszavonulást pedig a lovasságuk fedezte, ezért a csatában a szövetség hadereje nem semmisült meg, habár spártai győzelemmel végződött.
A csata a szövetségesek vereségét hozta, ami egyben szövetségük felbomlását is jelentette. A peloponnészoszi szövetség viszont megerősödött. Ez Alkibiadész számára politikai kudarcot jelentett, mégis komoly támogatottsága maradt Athénban. A 417/16-os évben Nikiaszt és Alkibiadészt nevezték ki sztratégosznak. Nikiasz a Khalkidikéi városok ellen vezetett – sikertelen – hadjáratot, Alkibiadész pedig elfoglalta a semleges Méloszt, aminek védőit leölette, a civileket pedig rabszolgának adta. Ezt azzal magyarázta, hogy Athén nem hagyhatta Méloszt semlegesnek, mert azzal a városállam mutatkozna gyengének.
A mantineiai csata két fázisa (Forrás: Winkler Gusztáv - A hadviselés művészete I.)
Az athéniak szürakuszai expedíciója, Kr.e. 415-413
Alkibiadész újra kezdeményezte, hogy Athén terjessze ki a befolyását Dél-itáliára és Szicíliára. Szervezése alatt a korábbinál is jelentősebb vállalkozás kezdődött, hogy ez a terv megvalósulhasson. Athén szicíliai szövetségese Leontinoi városa volt. Ez a város viszont harcban állt a sziget nagy államával, Szürakuszaival. Lentinoi után Egesta is az athéniak segítségét kérte a szürakuzaiak ellen. Thuküdidész szerint az athéniak azért is vállalkoztak a Szürakuszai elleni expedícióra, mert ezzel úgy gondolták, elvághatják a Peloponnészoszt a gabona utánpótlástól.
Az athéni népgyűlésen Nikiasz tiltakozott a vállalkozás ellen, de Alkibiadész ellen ez esetben alulmaradt. A déloszi szövetség 134 hadihajót szerelt fel, s ezt követte még 130 ellátó hajó. Ez a nagy flotta nagyrészt Alkibiadész szervezésének köszönhetően jött létre, aki a szövetséges szicíliai városok segítsége mellett nagyobb hódításokat is kitűzött célként. Szicília után ő tovább hódított volna Itáliában, majd Karthágóban, hogy így harapófogóba kerülhessen a Peloponnészoszi-félsziget, mert akkor az egyetlen lehetősége, hogy behódoljon.
Alkibiadész azonban nem számolt sem a kisebb államok önállósodási vágyával, sem azzal, hogy a déloszi szövetség valójában volt olyan ingatag, hogy egy jelentősebb lázadás Athént birodalmát feldarabolhatta volna. És az Athénnal szembeni ellenséges viszonyokat figyelembe véve erre meg is volt az esély.
A szürakuszai hadjárat Athén legnagyobb szabású katonai vállalkozása, egyben legnagyobb stratégiai szerencsejátéka volt. Egyrészt nem ismerték pontosan Szicíliai adottságait, ráadásul a hadjárat kezdetén még nem lehetett tudni, hogy az athéniak számíthatnak-e a Szürakuszaival ellenséges szicíliai városokra. Emellett azt is remélniük kellett, hogy Szürakuszait nem fogja megsegíteni Spárta. Ez utóbbi ugyanis biztosan elvette volna Athéntól a siker lehetőségét. Athén addigra már katonai tartalékait felélte, a korábbi tizenöt éves háborús időszakban, így nagyszámú zsoldost kellett fogadnia a hadjárathoz.
Kr.e. 415 júliusában indult el a flotta, amit három hadvezér irányított: Nikiasz, Lamarkhosz és Alkibiadész. A seregből 9000 volt a hoplita. De ebből a 9000 hoplita nehézgyalogosból csak 1500 volt az athéni, a többiek az Athénnal szövetséges Argoszból, Mantineiából, Árkádiából, Rhodoszból és Krétáról érkeztek. A sereg teljes létszáma 27 810 szárazföldi katonából és 15 250 matrózból állt.
A legtöbb szakirodalom elfogadja ezt a 27 000 fős haderő létszámot, esetleg felkerekítik 30 000 főre. Iain Dickie (Az ókor nagy csatái) jóval kisebb méretűnek vélte az expedíciós haderőt: az ő számításai szerint a sereg 1500 athéni és 2900 szövetséges hoplitából állt, amihez csatlakozott még 700 hajón szolgáló katona, 480 íjász, 700 parittyás, 120 peltasztész és 30 lovas. Robin Waterfield (A hadviselés művészete) valamivel nagyobbra, 5100-ra tette az expedícióban részt vevő hopliták számát. Ugyanakkor minden szakirodalom elfogadta, hogy 134 triérészt szereltek fel az athéniak az expedícióra, amihez még vagy legalább 100-150 ellátó hajó csatlakozott.
A szürakuszai expedíció (Forrás: John Warry - A klasszikus világ hadművészete)
A flotta megindult Szicília felé, de már útközben sokasodtak a gondok. A három hadvezérnek három eltérő elképzelése volt. Nikiasz csak az Egeszta ellen fellépő Szelinuszt akarta legyőzni, vagy hazahajózni. Lamakhos azt javasolta, azonnal támadják meg a még felkészületlen Szürakuszait, Alkibiadész pedig tartotta magát saját birodalomépítő tervéhez. Javasolta, hogy hajózzák körbe Szicíliát, és szólítsák fel a városokat egyenként Athén támogatására.
Tehát a hadjárat nem volt diplomáciailag előkészítve, ezért nem volt egyértelmű, hol lehetne majd horgonyt vetni. Először a flotta elfoglalta Naxost és Katanét, de ez után kiderült, hogy Egesztában csak egy kisebb csoport volt érdekelt az athéni segítségkérésben.
Amíg az athéniak bázist kerestek a szigeten, a szürakuszaiak időt nyertek, hogy az athéniak támadása ellen felkészülhessenek és segítséget kérjenek a szövetségeseiktől.
Ekkor érkezett postahajó Athénból, hogy Alkibiadész sürgősen térjen vissza és vegye alá magát a népgyűlés vizsgálatának. Korábban ugyan szentségtörési pert akartak volna lefolytatni ellene, de a politikai ellenfelei tartottak attól, hogy az expedícióra már összegyűlt sereg esetleg a vezérük oldalára állna, ezért kivárták, amíg az expedíciós haderő már elhagyja Athént, majd ezután hívják vissza Alkibiadészt.
Alkibiadészt tehát felszólították, hogy térjen haza, de le nem merték hurcolni. Abban reménykedtek, Alkibiadész saját maga jön el Athénba, ahol szembe kell majd néznie ellenfeleivel, akikkel szemben egyedül nem lett volna esélye. Alkibiadész a postahajón indult vissza Athén felé, de Thurioi városánál társaival együtt megszökött.
Thuküdidész tudomása szerint Thurioiból Alkibiadész először Küllénébe menekült, innen pedig állítólag a spártaiak hívták magukhoz. Nagy rejtélye az eseményeknek, hogyan kerülhetett erre sor. Athéni politikusként, Alkibiadész korábban már eleget ártott Spártának. Lehetséges, hogy tudatában voltak annak, hogy Alkibiadész mennyire szorongatott helyzetben van, s a védelmükbe vételért cserébe az átállást követelték tőle. Alkibiadész Spártában való megjelenése egybeesett Szürakuszai segélykérésével. Szürakuszai segítséget kért Spártától az athéniak támadása ellen. Alkibiadész ekkor rávette a spártaiakat, hogy tegyenek eleget a segélykérésnek, s küldjenek sereget Szürakuszaihoz. Majd minden tervet átadott az athéni expedícióról, amiből egyenesen következett az athéni expedíció biztos bukása.
Az athéni portyák alatt a szürakuszai lovasság rajtaütésekkel zaklatta az athéni sereget, aminek nem volt lovassága. Kr.e. 415 telén az athéniak a város hadseregét Katanéhez csalogatták, majd a flotta gyorsan behajózott Szürakuszai nagy kikötőjébe, majd tábort építettek ki az Olümpieion nevű templomerőd körül. A szürakuszaiak megpróbálták másnap visszafoglalni, ezért csatát vállaltak.
A szürakuszai seregről egyedül Iain Dickie kockáztatott meg egy becsült létszámot megadni: 37 300 fősre saccolta a szürakuszai sereget, annyi azonban bizonyos, hogy az athéniakkal ellentétben, a szürakuszaiak rendelkeztek lovassággal, amelyet 1200 főre saccolt Dickie. Ugyanakkor az athéniak olyan harcállásba helyezkedtek, hogy oldalt mocsarak és meredélyek akadályozták, hogy a szürakuszai lovasság megkerülhesse a tábort. Ezután a csata hagyományosan zajlott le: a könnyűgyalogosok rövid íj- és lándzsazápora után a szürakuszai nehézgyalogság megpróbálta az athéni nehézgyalogosok sorait áttörni, ami nem sikerült, s végül a szürakuszaiak sorai bomlottak meg.
Az ádáz harcban a szürakuszaiak 260, az athéniak csak 50 embert veszítettek. A visszavonuló szürakuszaiakat, éppen a lovasság hiánya miatt az athéniak nem tudták üldözni, így nem növelték az ellenség veszteségeit.
Ezután az athéni szárazföldi sereg északról közelítette meg a várost, de mielőtt a falak ellen indultak volna, a Szürakuszai előtt lévő Epipolai-magaslatot foglalták el. A magaslatot csak 600 szürakuszai nehézgyalogos védte, amiből 300 fővel végeztek az athéniak, mielőtt a szürakuszaiak visszavonultak volna. Itt az athéniak később erődöt építettek, ami később a várost elzáró fal szélsőpontja lett.
Nikiasz óvatos stratégiája felülkerekedett Lamarkhosz merész, gyors támadást javasolt taktikája felett, ezért hosszú ostromra rendezkedtek be. Nikiasz bízott abban, hogy a városban lévő kapcsolatai majd elhozzák neki Szürakuszai megadását anélkül, hogy ő túl sok embert veszítene. Ezért inkább ostromfalat építetett Szürakuszai körül, amire válaszul a szürakuszaiak ellenfalakat emeltek. Ezzel sikerült megakadályozniuk a teljes elszigetelést.
A következő időszakban az athéniak megkezdték az ostromfal kiépítését Szürakuszai körül. Ezzel kívánták elvágni a várost az utánpótlási lehetőségektől. Válaszul a szürakuszaiak ellenfalakat emeltek, amikkel lehetőség volt az ostromfalak lerombolására. Ezen kívül megerősítették az állásaikat Megaránál és Olümpieionnál. Ezeken a helyeken erődöket emeltek. A város szövetségeséhez, Spártához is követséget küldött, hogy segítsenek. Spárta azonban nem szívesen küldött sosem túl messzire expedíciós haderőt, s korábban ebben a lehetőségben bíztak az athéniak is. Azonban – talán Alkibiadész tanácsára, de bizonyosan nem tudjuk – elküldték egyik tehetséges hadvezérüket, Gülipposzt egy kisebb csapattal Szürakuszaiba, hogy segítse a város védelmét.
Kr.e. 414 tavaszán az athéniak sikertelenül indítottak rohamokat a megarai erőd ellen, a sziget belsejében lévő kentoripai erődöt viszont be tudták venni, majd felégették. Következett a Labdalon erőd, amit egy meglepetésszerű támadással foglalt el Nikiasz. Ebben a támadásban halt meg Lamakhosz, a másik vezér. S mivel Alkibiadész sem volt már a sereggel, az egyedüli vezetés Nikiaszra hárult.
Mialatt Szürakuszai a védelmének kiépítésén fáradozott, az athéniak folytatták az ostromfal kiépítését a várostól délre. Azonban az északi oldalon az ostromfal befejezetlen maradt. Nem lehet tudni, hogy e miatt a hiba miatt tudott e Gülipposz bejutni akadálytalanul csapatával a városba, vagy az athéni flotta nem volt elég éber, mindenesetre hamarosan meg érkezett 14 gályából álló csapatával Szürakuszaiba. Iain Dickie szerint Gülipposz kísérete 1000 hoplitából 700 tengerészből, 100 lovasból és 1000 könnyűgyalogosból állhatott. Ez csak csekély erősítést jelentett volna, de Gülipposz új erőt adott a városnak a harc folytatásához. Befejezte az ellenfalak építését, újraképezte a város katonáit, és a szürakuszai flotta is kiegészült Gülipposz spártai és korinthoszi hajóival, így az athéni hajók fölénye megrendült.
Nikiasz ez alatt lovasságot kért Athénból, de csak 250 lovas és 30 lovas íjász érkezett – ló nélkül, mert az athéniak feltételezték, hogy helyben is tudnak lovakat szerezni. Később aztán valóban érkezett az athéni táborba 300 lovas Szegesztából, és még 100 lovas Naxoszból. Azért is volt erre szükség, mert az ostrom alatt portyákat kellett vezetni a falvak és a gazdaságok ellen, hogy a sereg élelmet tudjon szerezni. Erre válaszul a szicíliaiak is olykor lovas betöréseket kíséreltek meg, elsősorban a hajók legénysége ellen, amelyek védtelenebbül, a partok közelében táboroztak. Emiatt Nikiasz három erőd építését rendelte el a Plemmürion-foknál, ahol így biztonságba lehetett helyezni a pihenő legénységet.
Az athéniak ostromfala Szürakuszainál (Forrás: Osprey Publishing)
A hadiszerencse ezen a ponton azonban a szürakuszaiak javára fordult. Gülipposz átvette a parancsnokságot, majd egy nap, a terep adottságait kihasználva meglepetésszerűen vissza tudta foglalni a Labdalon erődöt, ami után a város és az erőd közé falat építetett.
Miközben a szürakuszaiak Gülipposz segítségével egyre erősebbé váltak, Nikiasz egyre döntésképtelenebbé vált, s Athénba hiába kérvényezte a leváltását, ezt megtagadták tőle. De leveleiben leírta a hadsereg romló állapotát, mire Athénban újabb expedíció küldéséről határoztak. Ennek élére legjobb hadvezérüket, Démoszthenészt, illetve Eurümedónt küldték. A felmentő sereg 65 gályával és 1200 hoplitával megérkezett, amely azt látta, hogy az itteni erők mocsaras területen táboroztak. Emiatt Nikiasz meg is betegedett, amely miatt ideiglenesen Démoszthenész egyedül vállalta a sereg vezetését. A következő hetekben Gülipposz több kitörést is megkísérelt a városból. Ezalatt elrendelte, hogy keresztsáncokat építsenek az athéniak sáncai ellen, s ezzel sikerült is az athéni ostromzárat feltörni. Az ellensáncok elvágták az athéniakat a vízlelőhelytől, így az athéniak váltak ostromlottakká.
A szürakuszaiak nemsokára újabb erősítést kaptak a szövetségeseiktől: 600 spártai, 300 boiótiai, 500 korinthoszi és még 200 szicíliai hoplita érkezett.
Az athéniak újabb rohamai a szürakuszaiak állásai ellen sikertelenek voltak. Kr.e. 413 nyarán Démoszthenész úgy határozott, teljes, 40 000 fős haderejével éjszakai támadást indít a szürakuszai ellenfal elfoglalására. Ez a támadás holdtöltekor indult meg. A szürakuszaiak felkészülten várták a támadást, míg az athéniak támadásában zavar keletkezett. Az összezavarodott athéni egységek támadása emiatt kudarcba fulladt. Démoszthenész 2000 ember veszített a támadásban. Ekkor határozott arról, hogy az egyetlen lehetőség, ha feladják az ostromot, és amíg lehet, visszavonulnak. Nikiasz nem akart a visszavonulásban beleegyezni, mert még mindig remélte, hogy szürakuszai kapcsolatai kikényszerítik a város megadását. Ezen kívül babonás természete miatt kedvező előjelekre is várt. Ezáltal az athéni sereg további egy hónapot veszített. A táborban az athéni csapatokat pedig a betegségek is gyengítették.
Az athéniak éjszakai kitörése (Forrás: Osprey Publishing)
Gülipposz ekkor a hajóit is felszereltette korinthoszi stílusú döfőorrokkal, és több deszkával is megerősítette az orr-részt, hogy a hajók alkalmasak legyen a szemből való ütközésre is. Amikor ezzel elkészültek, Gülipposz támadásra küldte a szürakuszai hajókat. Az athéni flotta a szürakuszai kikötőt tartotta megszállva, de csellel sikerült a nyílt tengerre csalogatni őket. Gülipposz itt aztán kiküldte a gályáit. A 76 szürakuszai hajó 84 athéni gályával csapott össze. Végül Gülipposz flottája aratott győzelmet, amiben 25 athéni hajó süllyedt el, vagy esett fogságba. Ekkor halt meg Eurümedón is. Ezután a kikötőbe bemenekülő maradék athéni hajókat lánccal zárta le Gülipposz a nyílt tengertől, s a Plemmürion-foki erődöket is elfoglalták a szürakuszai csapatok az öbölből. Ezzel az athéniak tengeren való visszavonulása lehetetlenné vált. Ennek ellenére Nikiasz még egy, utolsó ellentámadást kísérelt meg a tengeren, hogy seregét kijutathassa a bekerített helyzetből. Az athéniak 110 megmaradt hajója próbált meg kitörni az öbölből. Az szövetségesek erre már készültek, és flottájuk várta őket. Végül a támadásban a szürakuszaiak kerekedtek felül, miközben az athéniak elvesztettek legalább 50 gályát, bár a szürakuszaiak is elvesztettek 30 hajót. De még így is a tengeren urak maradtak. Az athéni sereg számára nem maradt más hátra, minthogy a szárazföldön keresztül próbáljanak visszavonulni.
Kr.e. 413. szeptember 11-én megkezdték az elvonulást. A 40 000 fős athéni sereg két hadoszlopban vonult, egyiket Nikiasz, a másikat Démoszthenész vezette, és vette az irány Katané irányába. A visszavonuló seregre természetesen a szürakuszaiak már vártak. A sereg útját elvágták az ivóvíztől, így az még elcsigázottabbá vált. Végül az Asszinarosz-folyó közelében a szürakuszaiak az athéniakat végleg körbefogták. Nagy vérengzés kezdődött, amiben 18 000 embert öltek meg a folyóparton. A seregből alig csak ezer embernek sikerült elérnie Katanét. A szürakuszaiak az elfogott athéniakat a közeli kőbányákban dolgoztatták halálra. Démoszthenészt és Nikiaszt a szürakuszaiak nyilvánosan kivégezték. Ez a kudarc Athén bukásának a kezdetét jelentette.
Az athéni flota kitörési kísérlete a tengeren (Forrás: Osprey Publishing)
A dekeleiai háború
Ezalatt újra megindult a háború Hellászban is. II. Agisz, spártai király, hallgatva Alkibiadész tanácsára, 413-ban megszállta Dekeleiát, Athéntől 23-24 kilométerre, az erődöt, amelyről a háború szakasza a nevét kapta, s ott állandó helyőrséget állomásoztatott. Ezzel az attikai parasztság állandó fenyegetettségben volt, míg korábban ki tudott menni a földjeikre, amikor a spártai sereg elvonult. Emellett Dekeleiába tudtak menekülni a szökött rabszolgák, s itt biztonságban voltak uraik ellen. Az athéni lovasság a spártaiak dekeleiai bázisával szemben csak egy ideig tudtak fellépni, mert a kimerülő, lesántuló lovakat nem tudták pótolni. Az ellenséges rajtaütések amúgy is sziklás terepen zajlottak, ahol a lovasság tehetetlen volt. A parasztok városban maradása megnövelte az Athénbe jutó utánpótlás költségét, ahogyan a katonák állandó fegyverben tartása is. Dekeleia évekig a spártaiak kezében volt. Kr.e. 406-ban Agisz, spártai király innen adott parancsot egy Athén elleni éjszakai támadásra, annak reményében, hogy egy meglepetésszerű támadással sikerül a várost elfoglalni. Az athéni előőrsöket sikerült is elfogni, a város védőőrsége azonban időben felsorakozott, ami ellen a spártaiak 14 000 hoplitából, 14 000 könnyűgyalogosból és 1200 lovasból álló ereje kevés volt a sikerhez.
A támadás valóban váratlanul érte az athéniakat, de gyorsan reagáltak, ami a spártaiak támadását is meghiúsította. Agisz bölcsen időben visszavonult.
412-ben Alkibiadész meggyőzte az ión városállamot Khioszt, amely korábban Athénnal állt szövetségben, hogy lépjen ki a déloszi szövetségből. Ez Athén számára azért volt jelentős veszteség, mivel Khiosz korábban 60 hajóval támogatta az athéni flottát. Az év folyamán, diplomáciai úton a peloponnészosziak és Alkibiadész elszakadásra késztette még többek közt Erethrait, Klazomenait, Milétoszt és Leszboszt. Közben pedig Spártának sikerült megegyeznie a szardeiszi satrapával, Tisszaphernésszel. A perzsa helytartó szerződést kötött, amiben vállalta, hogy a peloponnészosziak flottaépítését fizeti (így állt össze egy 100 hajóból álló flotta) cserébe visszakapja a korábban perzsa uralom alatt lévő görög városokat.
Végül az új peloponnészoszi flotta sorra foglalta el az égei-tengeri szigeteket. A politikai téren viszont újra fordulat következett be. Spártában Alkibiadész gyanúba keveredett, hogy elcsábította Agisz király feleségét, amíg a férj távol volt. Hogy elkerülje a felelősségre vonást, Tisszaphernészhez menekült. Alkibiadész itt tanácsolta a perzsa helytartónak, hogy Athénnak is, Spártának is adjon támogatást, hogy mindkét fél gyengüljön, ezzel pedig erősíthetné a perzsák befolyását. Alkibiadész célja ezzel az volt, hogy az athéniak számára megmutassa – megszerezte számukra a perzsa támogatást. Amikor az újonnan felszerelt athéni flotta – amely már Athén utolsó tartalékaiból alakult meg – Szamoszhoz érkezett, Alkibiadész megjelent a hírrel. Elnyerte a flotta támogatását, hogy Athénban döntsék meg a demokráciát, s tegyék meg őt türannosznak, ha meg akarják nyerni a háborút. A perzsa támogatás meggyőzte az athéni flottát, így annak tisztjei előkészítették a hatalomátvételt.
411-ben Athénban megdöntötték a demokráciát és az államot egy 400 fős testület vette át, akik az arisztokrácia soraiból kerültek ki. Az új rendszer csak még több szövetségesét veszítette el, és megtorolni nem tudta az elszakadást. A flotta Alkibiadész kezére került, de Alkibiadészt nem merték hazahívni, mert féltek, azzal a kezébe kerül a hatalom. Spártába Athén békeköveteket küldött, de Spárta a béke feltételeként a déloszi szövetség megszűntetését követelte. Athén ezt elutasította. Vagyis a négyszázak külpolitikailag elszigetelődtek, s Perzsiától sem kaptak pénzt.
A már minden oldalt megjárt politikus most azt javasolta a flotta parancsnokainak, hogy maradjanak Szamosznál, és onnan tartsák sakkban Athént, amíg az vissza nem hívja őket – természetesen magával Alkibiadésszel együtt. A helyzet Athénban hamarosan még csavarosabbá vált: harc kezdődött a négyszázak és az ún. ötezrek között. Az ötezrek – a 2-300 mérős vagyonnal rendelkezők – elszakadtak és önálló hatalmat alakítottak ki, amikor a négyszázakban egy radikális csoport került fölénybe, amely át akarta adni a várost Spártának. Ennek következtében a városban harcok alakultak ki.
Athén belső harcai miatt szinte semmit nem tehetett, hogy a spártiak további hadmozdulatait akadályozza. A peloponnészosziak elpártoltatták Rodoszt és Knidoszt, illetve teljesen ellenőrzésük alá vonták az egyiptomi gabonaszállítási útvonalat. Nemsokára Euboiát is elvesztették az athéniak. Ez utóbbi volt az athéniak számára a legérzékenyebb veszteség. Ezután a négyszázak, úgy érezve, hogy helyzetük egyre kilátástalanabb, Dekeleiába menekültek, az ötezrek pedig hazahívták Alkibiadészt.
Spárta ez alatt alig kapta meg Tisszaphernésztől az ígért támogatást. Ezt megelégelve flottájuk a Hellészpontoszhoz hajózott, ahol a trákiai perzsa helytartó, Pharnabazosz már jóval nagylelkűben segítette őket. A Hellészpontosz birtoklása Athén számára a létet jelentette. Itt haladt keresztül a gabonaellátása. A peloponnészosziak birtokbavételével Athén végzetes helyzetbe került. 411 végén mégis aratott egy tengeri győzelmet Szésztosz közelében.
A háború utolsó szakaszában főleg tengeri összecsapások zajlottak le. A Hellészpontosz déli bejárata közelében, Künosszémánál a Thraszübulosz és Thraszülosz vezette athéni flotta, 75 hajóval csapott össze Mindarosz, spártai hadvezér flottájával, ami 86 hajóból állt. A spártai flottának sikerült áttörnie az athéni hajóhad centrumát, de a szárnyakon a hajóit bekerítették. A spártaiak így 20 hajót elveszítve szenvedtek vereséget. Az athéniak csak 15 hajót veszítettek. Később Mindarosz újabb erősítéseket kapott, így újabb csatát vállalt Abüdosznál. Itt az athéniakat Alkibiadész 18 hajóból álló flottája erősítette, így ez a tengeri ütközet is athéni győzelemmel zárult. Az szürakuszai vereség óta ez volt az első fontos győzelem Athén számára. Ezután Alkibiadész tovább üldözte a megvert spártai flottát.
A küzikoszi csata
Küzikosz a márvány tenger partján fekvő fontos kikötőváros volt. Stratégiai elhelyezkedése miatt létfontosságú volt Athén számára, mert innen felügyelni lehetett az Athén felé hajózó gabonaszállítmányt. Kr.e. 410-ben Mindarosz, Künosszéma után ide menekült a flottával, vele szövetségben pedig Pharnabazosz, perzsa helytartó szárazföldi seregével foglalta el a várost. Az athéniaknak minél hamarabb vissza kellett szerezniük a várost, hogy Athén ki ne éhezzen, de a közelben csak 40 hajójuk állomásozott. Egy hét múlva azonban 86 triérészt küldtek a megsegítésükre. Az így megduzzadt athéni flotta, Alkibiadész vezetésével megindult a 80 gályából álló spártai flotta ellen. Az athéni flotta éjszaka ért Küzikosz alá, így Mindarosz nem tudta megállapítani, hogy mennyi athéni hajóval áll szemben. Ennek ellenére, vagy, mert bízott a gályáiban a Prokonnesszosz szigetnél hajói vitorlát bontottak. Másnap reggel, a csata napján Alkibiadész erőit négy részre osztotta: Alkibiadész, Théramenész és Thraszübbulosz egy-egy tengeri csapatot vezetett, Khaireasz pedig a szárazföldi csapatokat vezette. Alkibiadész 40 gályával behajózott a kikötő felé, mire Mindarosz kiküldte hajóit abban a hitben, hogy ez a teljes athéni hajóhad. Ekkor Alkibiadész hajói színlelt menekülésbe kezdtek, hogy elcsalhassák a spártai hajókat Artaké városa felé, ahol Théramenész és Thraszübbulosz hajói lesben álltak. Az Artaké mögötti hegyek takarásában ez lehetséges is volt, a hajókat csak egy bizonyos szögből lehetett csak észrevenni. A megfelelő pillanatban Alkibiadész hajói megfordultak, közben pedig Théramenész és Thraszübbulosz hajói is megérkeztek, körbekerítve ezzel a spártai flottát. Mindarosznak viszont volt ideje megfordulni és kijutni a gyűrűből, de csak Kléri felé tudott hajózni, ahol Pharnabazosz perzsa serege várakozott. Alkibiadész flottája az üldözés során megsemmisített néhány spártai hajót, de valójában a maradék erő a szárazföldre menekült. A szárazföldön vívott csatában, kezdetben a spártai-perzsa erők kerekedtek felül, amíg meg nem érkezett Théramenész szárazföldi serege. A négy különítmény egyesülése időben megfordította a csata sorsát. Pharnabazosz is időben kivonta seregét, hogy az meg ne semmisüljön. Egyedül a spártaiak harcoltak még egy ideig. Majd elesett Minadrosz, végül a spártaiak menekülni kezdtek a szárazföld felé. Nagy győzelem volt ez az athéniak számára, de csak a háborút hosszabbíthatta meg, győzelmet nem hozhatott.
A küzikoszi csata (Forrás: A hadviselés művészete. szerk.: Andrew Roberts)
Utolsó háborús évek
A peloponnészosziaknak egyetlen hajója sem maradt. Ezzel Alkibiadész újra meg tudta szilárdítani Athén helyzetét a Hellészpontoszon. Annyira bizakodó volt, hogy a küzikoszi csata után a spártai békejavaslatot el is utasította. Kr.e. 407-ben Alkibiadészt Athénban nagy pompával fogadták, és megkapta a „tejhatalmú vezér” címet.
Lüszandrosz magától a perzsa király fiától, a Kis-ázsiába küldött Kürosztól kapott támogatást, aminek segítségével ütőképes flotta jött létre. 407-ben Notionnál legyőzte Alkibiadész helyettesét, Antiokhoszt, akire a flotta rá volt bízva.
Alkibiadész távollétében a 100 hajóból álló athéni flottát Antiokhosz vezette ideiglenesen. Az utasítás szerint nem vállalhatott volna csatát, ő azonban mégis támadást intézett a Lüszandrosz, spártai hadvezér által vezetett flotta ellen. Két hajót küldött Epheszosz elé, ahol a spártai hajók voltak, hogy elcsalogassák. Szamosznál végül a két flotta összecsapott, és az athéniak vereségével zárult. A spártaiak 15 hajót zsákmányoltak, Antiokhosz elesett az ütközetben. E miatt a vereség miatt a népszerűségét veszített Alkibiadész újra száműzetésbe kényszerült.
Athén Alkibiadész nélkül maradt, mégis fontos hadvezérei maradtak szolgálatban. A flottát ezután 10 sztratégosz irányította.
Forrás: A hadművészet története (Szerk. Harmath Ádám)
A következő ütközetet a Leszbosztól délre fekvő szigeteknél vállalták a peloponnészoszi flotta ellen, 406-ban. Az athéniak flottája 150 hajóból állt, a peloponnészoszi flotta pedig 120 hajóból. Ez utóbbi flottát Kallikratidasz vezette. A spártaiak először az athéni balszárnyat próbálták áttörni, sikertelenül. De eközben a flottájuk jobbszárnya felbomlott. Lévén, hogy már a flottájuk nem volt erőfölényben, az athéniak sebezhetőbbé váltak a diekplusz manőverrel szemben. Ezért kettős vonalban hajóztak, amivel 75 ellenséges hajót sikerült elsüllyeszteniük. A Lüszandrosz helyét átvető spártai hadvezér, Kallikratidasz is itt esett el.
A csatát az athéniak nyerték. Az athéniak 25 hajót, a peloponnészosziak 70-et veszítettek. Utóbb azonban egy kitörő vihar Szikeliánál megakadályozta az athéniaknak, hogy a vízből kimentsék a hajótörötteket és a sebesülteket. Ez utóbbi miatt az athéni népgyűlés a sztratégoszokat tette felelőssé és halálbüntetést követelt ellenük. Hatot valóban ki is végeztek, kettőt száműztek. Athén saját katonai vezetését fejezte le.
A végjáték Aigoszpotamoinál, Kr.e. 405
A spártaiak számára kedvező fordulat volt az athéniak szikeliai katasztrófája. Lüszandrosz, spártai hadvezér kihasználta az alkalmat, miközben Athén az Égei-medence keleti felén elvesztette területeit. Lüszandrosz flottájával visszatért a Hellészpontoszra. Az athéni flotta szeptemberben itt próbált harcot kikényszeríteni a spártai flottától, több napon át sikertelenül. Végül az athéni flotta a Kecske-folyó torkolatánál partra vontatta a hajóit, a legénység pedig a parton táborozott le. Ezt a pillanatot ragadta meg Lüszandrosz a támadásra. A 180 hajóból álló peloponnészoszi hajóhad meglepetésszerű rajtaütést hajtott végre. A spártai támadást ellen csak kilenc attikai hajó tudott kimenekülni. 171 hajó került a spártaiak kezére, 3000 tengerész pedig fogságba esett. Ez volt Athén utolsó flottája, amely nélkül védtelenné vált.
Megkezdődött Athén bekerítése. Dekeleiából Agisz király indult Athén ellen, a tenger felől pedig Lüszandrosz fogta közre a várost. Az athéni vezetés mégis hónapokig nem akarta tudomásul venni, hogy mindennek vége. Amikor a város lakossága már éhezett, akkor látták be, hogy bármibe bele kell egyezniük, ha meg akarják menteni az életüket. Egy tapasztalt diplomatát küldtek el a spártaiakhoz tárgyalófélként, Théramenészt. 404-ben megszületett a béke. Ennek feltételeként Athén lerombolta azt a városfalat, amely összekötötte Athént a Pireuszi kikötővel, hadiflottáját 12 őrhajón kívül átadta, a Spárta barát négyszázakat visszahívták, Attikán kívül minden birtokukról lemondtak és végül beléptek a peloponnészoszi szövetségbe. A városállam viszont nem került egy másik görög állam uralma alá, államformáját megtarthatta, kereskedelmét nem korlátozták. Ennek oka az volt, hogy Spárta nem akarta, hogy Athén kárára Korinthosz vagy Thébai túlságosan megerősödjön és hegemóniát szerezzen Közép-Görögországban.
A polgárháború
Athén élére egy 30 fős törvényhozó testület került Lüszandrosz és Théramenész gyámsága alatt. A demokrácia restaurálása volt a cél, ezt azonban véres módon akarták elérni. A Számos athéni polgárt bíróság elé hurcoltak, kivégeztek, de a végső időszakban már arról is törvényt hoztak, hogy bárkit kivégezhetnek bírósági ítélet nélkül, ha árulónak tartják. A harmincak uralma alatt 1500 főt végeztek ki. Végül a demokraták fellázadtak ellenük, s őket támogatták a spártaiak, akiknek terhessé vált a harminc zsarnok. Kr.e. 403 elején, a munychiai csatában legyőzték a harmincak seregét. Az oligarchák még életben maradt tagjai Eleusziszba menekültek, és ott önálló államot hoztak létre. Őket végül az eleuszisziak 401-ben gyilkolták meg. Ezzel Attika megosztottsága megszűnt, és Athénban amnesztiát hirdettek. Ezt a békés restauráció időszaka követte.
A háború hadművészeti tapasztalatai
A hosszú háborús időszak miatt zsoldos rendszer alakult ki, s a hoplita gyalogság fegyverzete is könnyebbé – és olcsóbbá – vált. Komolyabb szerepet kaptak a háborúkban a peltasztésznek nevezett könnyűgyalogosok, amelyek könnyű pajzzsal, peltával, karddal és dárdával harcoltak. Számuk megnőtt a csatákban, de a hadrend alapja továbbra is a nehézgyalogosok falanxa maradt. A csatát a könnyűgyalogosok kezdték, hogy a szárnyak számára biztosítsák a harcot. Végül a nehéz és közepes gyalogság együttműködve harcolt. Ennek a harctevékenységre jellemző volt már a manőverezés. Ezáltal a parancsnokok szerepe is nőtt. A háborúban folyamatosan voltak a tengeri hadműveletek, ezzel a tengeri hadászat és harcászat is fejlődött. Ugyanígy az ostromtechnika is. A korábbi háborúkkal ellentétben itt már több komolyabb ostrom is előfordult. Alkalmazni kezdték a vízzel való elárasztást, a „felperzselt földet”, az aknafolyosók ásását, építettek faltörő kosokat és ostromtornyokat. Ekkor vált el a politikusi és a hadvezéri tisztség külön hivatásokká. A hadászati elgondolás egyik gondja az volt, hogy Athén az első években csak a Peloponnészosz parti területein tudott rajtaütéseket intézni, és Spárta is csak évente betört Attikába, de a várost, erős falai miatt nem ostromolta meg, ezért csak a környező területet pusztította végig. Tehát az első 5 évben csak az ellenség földjét pusztították, más hadászati elgondolás nem született.
Periklész után következő politikusok türelmetlen magatartása és hogy Athén szövetségesei egyre gyakrabban lázadtak fel, egyre kockázatosabb katonai vállalkozásokat jelentettek. . Athénban a lakosság új rétegeit, a szegényebbeket igyekeztek bevonni a háborúba, de nemcsak a flottában lévő szolgálatra, hanem a szárazföldi haderőbe. Emiatt megnőtt a könnyűfegyverzetűek szerepe. Mint a harcokból kiderült, a könnyűgyalogság ugyanúgy alkalmazható, mint a hopliták és a lovasság.
Spárta számára a döntő lépés Dekeleia elfoglalása volt, az már más kérdés, hogy Dekelia elfoglalásának hosszú távú következményeivel tisztában volt ezen a spártai vezetés. Dekeleia elfoglalásával, Athénnal alig maradt gazdasági kapcsolata. Athénnak ezért új hadászati tervet kellett kidolgoznia, a korábbiaknál kedvezőtlenebb körülmények között. Újabb hadjáratainak célja elsősorban Athén gazdasági erejének további növelése, ehhez azonban újabb hadszíntereken kellett támadnia, amivel viszont csak még inkább kimerültek a polisz tartalékai. A helyzetet az rontotta, hogy ezek az új vállalkozások nem hoztak jelentős előnyöket, ami a lakosság elégedetlenségét csak növelte. Az athéni társadalom emiatt meghasonlott és a városban belharcok alakultak ki.
Berkes Márton
