Stephen E. Ambrose, amerikai hadtörténész híres könyvéről, Az elit alakulat-ról már korábban is írtam. A szerző nem mindennapi írói stílusa bárkit magával ragad, aki egyszer kinyitja valamelyik könyvét. Az amerikai ejtőernyősökről készült műve egy fantasztikusan olvasmányos írás volt, elsősorban egy alakulat történetéről és annak harcairól a második világháborúban. A Civil katonák ennél jóval több. Ez a mű az észak-európai front története az egyszerű közlegények élményein át a szövetséges főparancsnokok szemszögéig, részletesen, olvasmányosan, a nagy összefüggések bemutatásával.

Sőt, köszönhetően a szerző sokéves kutatómunkájának, számos egykori német katonával is volt alkalma interjút készíteni, így az eseményeket nemcsak a nyugati szövetségesek oldalán harcolók, de az ellenség oldalán küzdő szemtanúk beszámolói teszik teljessé. Hihetetlen körútra invitálja az olvasót a szerző, amiben nemcsak a katonai események kerülnek bemutatása, meglehetősen izgalmasan, szinte 360°-os nézőpontból bemutatva, hanem a fronton, vagy az annak közelében élő katonák mindennapjai, feladatainak részletei is, amelyek olykor unalmasak, különösek, hősiesek, vagy lehetetlenek.
A szerző már az előszóban bemutatja hogyan dolgozott ezen a könyvén, amelyet aztán utószavában a legjelentősebb műveként emleget: csakhogy a legfontosabbak említve legyenek, a maga által készített interjúk mellett folyamatosan kapta a leveleket az egykori veteránoktól, sok segítséget kapott más hadtörténészektől, illetve munkáját segítette az Eisenhower Központ, ahol további számos veteránról készült interjú anyagához hozzáfélhetett.
Ambrose a D+1 naptól kezdi történetét, vagyis a normandiai partraszállás követő naptól. Ennek oka egyszerű. Korábbi műve, a D-nap csupán a partraszállás történetét dolgozta fel, és terjedelmét tekintve ez majdnem azonos a Civil katonákkal. Ez utóbbi könyv azonban a nyugati front megnyitásától a győzelem napjáig tartó, hosszabb időszakot felölelő mű. A prológusban néhány katona hősies helytállásának bemutatásával szemlélteti, miért lehetett sikeres a partraszállás. A következő fejezetek során pedig az olvasó úgy érezheti, a franciaországi partokon beült egy amerikai dzsipbe, amely hihetetlen lendülettel megindul, és robog, halad előre, feltartóztathatatlanul. Ez még akkor is igaz, ha maga az amerikai hadsereg esetleg megtorpan a Hurtgen erdő hideg és sötét harcaiban, vissza kell vonulnia a német invázió miatt a hóval borított Ardenneki erdőségben, vagy ha a Siegrfried-vonal egyes betonbunkerjai áthatolhatatlannak tűnnek. A mű négy részre osztva teszi teljessé a rálátást a háború említett hadszínterére, adott időszakára. Az első mutatja be a franciaországi harcokat. Különösen izgalmasak ennek a résznek az alfejezetei és nemcsak a harcok, ütközetek bemutatása miatt. Ennek a résznek a feladata bemutatni azt a szinte felfoghatatlan nagyságú háborús gépezetet, amely megindult Európa felszabadítására. Itt nemcsak az egyes veteránok tapasztalatai, de a puszta számok is árulkodnak, milyen hihetetlen logisztikai óriás indult meg a náci birodalom legyőzésére. Gyakorta visszatérő momentum a fejezetekben, ahogyan az egykori német katonák visszaemlékeznek arra, mennyire nagy hatással volt rájuk az a fajta jármű- és embermennyiség, amivel szembesültek, amikor az amerikaiak vonultak kelet felé.
Ezek az első fejezetek rám különösen azét is voltak nagy hatással, mivel Ambrose részletesen összehasonlította az amerikai katonák, a GI-ok, és a német katonák felszereléseit. Ekkor a háborúban nemcsak a mennyiségben, de a minőségben is az amerikai katona jelentett komolyabb harci értéket – eltekintve a német katonák jóval magasabb harci tapasztalatát. Amerika jobb felszerelést és harctéri támogatást tudott biztosítani katonáinak, míg a német hadsereg nem egyszer kénytelen volt spórolni, vagy tudomásul venni, hogy utánpótlás nélkül kell azzal harcolnia, ami épp a birtokában van.
Nem tudtam letenni a könyvet olyankor sem, amikor a harcok során felmerülő taktikai kérdésekre a katonák leleményes válaszaik kerültek bemutatásra. Jó példa erre az első rész második alfejezete, ahol a sövényvidéken harcoló amerikai katonák a harcok alatt sajátítottak el az adott körülményekre harci taktikákat, amelyet aztán beváltak. Ezeket a harci taktikákat aztán terjesztették az alakulatokon belül, így a harcok lerövidültek, az előrenyomulás lendülete nem akadt meg.
A második rész, ahol a fókusz a német határ közeli harcokra, a Hürtgen erdőnél lévő harcokra és az Adrenneki német offenzívára helyeződik, számos fontos és lényeges kérdésre kapunk választ – magyarázatot kapunk arra, a téli időszak harcaiban a szövetséges hadigépezet miért torpant meg, és hogyan élték meg az egyszerű katonák a hideg körülményeket. De figyelemre méltó a harmadik rész is. Itt nem is maguk az események kerülnek bemutatásra, ez a fejezet a katonák mindennapi életét mutatják be. Külön fejezetet kapnak a hadsereg orvosi kiszolgáló személyzete, az amerikai bombázóalakulat, a hadifoglyok és a katonák, akik a hadsereg teremtette helyzetben saját érdekeik érvényesülésére törekedtek – csaltak, loptak, lógtak. Egyedül akkor volt hiányérzetem, amikor a szerző a nővérek emberfeletti munkáját írja le. A fronton szolgáló női ápolók munkájáról sokat ír, ami szerintem elég indok lehetett volna arra, hogy legalább egy összefoglaló bejegyzés szülessen róluk, méltatva őket, ebben az egyébként férfi centrikus világban. Ehelyett a fejezetben inkább a nővérek azon gondolatai kerültek leírásra, amelyben ők méltatják a sebesült katonákat, akiket ápolnak.
Az utolsó rész Németország megszállásának a története, s ebben még több visszaemlékezést olvashatunk a német szemtanúkról. Hangsúlyt kapott ezekben a fejezetekben a német civilek és az amerikai katonák viszonyának a megváltozása és az egymás iránti tisztelet kialakulása. A végszóban és a prológusban a szerző a köszönetnyilvánítások mellett leírja néhány saját élményét, amik pozitívan befolyásolták könyve megírását, és pontosítja a saját, korábban tévesen írt információit.
Nem lehet elégszer hangsúlyozni Stephen E. Ambrose könyvének nagyszabásúságát, amivel lenyűgözi az olvasót. A hadtörténelem iránt érdeklődők számára mindenképpen érdemes olvasmány, függetlenül attól, hogy az illetőt esetleg más korok háborús eseményei érdeklik. A Civil katonák ugyanis nagyszerű példája annak, hogyan lehet bemutatni egy katonai hadjáratot annak minden nagy összefüggésével, olvasmányosan, alapos részletességgel.

Berkes Márton