A Magyar História sorozat részeként jelent meg a címben feltüntetett munka. Az, hogy a mű csupán kétszáz oldalas, senkit ne tévesszen meg! Ez a könyv elképesztően részletes és jól megírt korrajz a 17. századi Magyarországról, annak helyzetéről és a benne lévő fontos politikai szereplőkről.

Péter Katalin történész (1937-2020), a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet munkatársaként számos témában írt, és tartott órákat az ELTE-n és a CEU-n. Kezdetben ókortörténettel foglalkozott, de leginkább Magyarország koraújkori történetével kapcsolatban születtek írásai. Írt különböző társadalmi csoportokról, izgalmas életrajzokat is publikált, és kutatta az Erdélyi Fejedelemség 16.-17. századi történetét is.
Nevével először akkor találkoztam, amikor elolvastam ezt, az 1975-ben kiadott művét. A könyv fő vonalakban a magyar Habsburg-ellenes nemesi csoportosulásról szól, annak politikai elképzeléseiről, de emellett sokat megismerünk a három részre szakadt Magyarország általános helyzetéről, és persze az európai politikáról, amely hatott a magyar viszonyokra is. Péter Katalin remek írói vénával festette fel az eseményeket. Művének különlegessége, hogy az események leírásakor mindig van egy személy, akit főszereplőként beállít, s ezzel is jobban bevonódik az olvasó az eseményekbe. Ez a személy vezet végig minket a történéseken, aki kezdetben Bethlen Gábor erdélyi fejedelem, majd Esterházy Miklós, majd halála után az őt követő nemesi csoportosulás. Ezután a két Rákóczi, György és Zsigmond politikai céljai alakítják az eseményeket, a könyv utolsó negyede pedig Zrínyi Miklóssal foglalkozik. Ahogy olvassuk ezeket az emberi élettörténeteket, különleges módon nemcsak életrajzokat kapunk, hanem egy egész ország száz éves történetét.

A könyv utolsó fejezetében a szerző megállapítja, mennyire lehettek sikeresek a történet szereplői abban, hogy a török, vagy a Habsburg ellen, esetleg mindkettővel harcolva kivívják az ország szabadságát. Természetesen nincs könnyű válasz a kérdésre, de a jó írói vezetés miatt mégsem érzünk hiányt, de mégcsak szomorúságot sem erről, a kevésbé dicsőséges időszakról. Mert Péter Katalin remekül megfogta, hogy a 17. századi magyar történelmet nem a nagy tettek jellemezték, hanem számos olyan történelmi karakter, akik ennek ellenére csodálatos szellemi örökségeket hagytak hátra. Ezért nem a nagy tettek kora ez, hanem a nagy embereké. És erre is lehetünk annyira büszkék, mint például egy Nándorfehérvári diadalra, vagy egy 6-3-as magyar-angol győzelemre.

Berkes Márton