Lassan sikerült elolvasnom Zachar József könyvét, annak hosszú körmondatai, és néha bizony száraz vizsgálódásai miatt. Az viszont sosem volt kérdés számomra, hogy ez a műve egy alapot ad, amely során egy egész kor katonai történetét ismerhetem meg jobban, ezáltal pedig megfelelőbben értékelhetem.
Zachar József 1968-ban doktorált az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, ahol kora újkori magyar hadtörténelemre specializálódott. Már 1967-től tanári állásban dolgozott, majd 1975-től a Hadtörténeti Intézet tudományos munkatársa lett, és 1986-tól dolgozott az intézet bécsi kirendeltségében, majd a 90-es évektől számos egyetemen és főiskolán tanított. Több művet is megjelentetett a kor háborús eseményeiről és tábornokairól, így például alaposan tanulmányozta Bercsényi László pályafutását. A 2004-ben kiadott Habsburg Uralom, állandó hadsereg és magyarság 1683-1792 című monográfiája elsősorban a levéltári munkáinak, az általa feltárt eredmények összefoglalása.
Az új eredmények megszületését az Osztrák Hadilevéltár hadilevéltári anyagának új központi levéltári költözésének körülményei is segítették. Ezalatt a teljes anyag megmozgatása során, korábban fel nem fedezett iratanyagok lettek felfedezve.
A szerző elsőként azt találja fontosnak tisztázni, melyek azok a fontos évszámok, amelyek behatárolják a korszakot. Az egyetemes történelemben a kezdeti az 1648-as év, amikor a hadügyben meghatározó változások zajlottak le, a korszakzáró pedig 1792-es, amikor megszületett egy új típusú hadsereg. Mindkét évszám a központi hatalom által fenntartott állandó hadsereg születését jelzi. A magyar történelemben, az állandó hadsereg korszakkezdésének éppen ezért az 1648-as év nem meghatározó, sokkal inkább az 1686-os év, amikor Budát felszabadították az oszmán uralom alól, mint az állami újjászületés jelképe. Záróévnek azonban 1792-es év szintén tekinthető a magyar hadtörténelemben.
Reflektál az egyik tévhitre is, miszerint 1711 után nincs magyar hadtörténet. Ezzel kapcsolatban azt hangsúlyozza – és ezt a gondolatot vezeti végig monográfiáján – 1711-et követően a magyar hadtörténet a Habsburg hadseregben létező magyar ezredek, illetve a Habsburg-hadsereg magyar tábornokainak tevékenységéből adódóan él tovább.
Az első fejezet az újonnan kialakuló birodalmi hadsereg és ezen belül a magyar részvétel jogi kereteit foglalja össze a birodalmi rendelkezésektől kezdve magyar törvényalkotásig. Ezt követően sorra veszi a szerepeltetett időszakban a magyar fél által megszavazott anyagi bázist, amelyet a törvényhozás az állandó hadseregre fordított. A következő, szervezeti egységek című fejezetben a szerző felsorolja azokat a magyar ezredeket, amelyek létrejöttek a közös hadseregben: azok alapításának évét, az ezred alapítóját és parancsnokát, illetve, hogy mikor szűnt meg. Zachar azokról a magyar ezredparancsnokokról is említést tesz, akik a későbbiekben nem feltétlenül magyar ezredeket vezettek, de továbbra is valamelyik másik egységet vezették a császári hadseregben, így például a két Pállfy, Miklós és József pályafutásáról.
A létszámváltozások és vezénylet című fejezetek sorra veszi a korszakban tárgyalt egységeket, ahogy a címek is mutatják, a létszámok és a parancsnokok tekintetében. Ez a fejezet egy alapos áttekintést jelent, felsorolás szerűen. A vezérlet című fejezet különlegessége, hogy itt a szerző azokat az eseteket tárgyalja, amikor a Habsburg katonai vezetés valamely pozíciójába került magyar származású személy. Ebben az esetben Zachar rámutat, hogy olykor nehéz megállapítani a katonai státuszt és megbízást, ezért nehéz azt is megállapítani, pontosan hány magyar teljesített megbízást a legmagasabb katonai körökben. Itt érdekes adat, hogy a magyar származású tisztekből minden harmadik kapott tábornoki megbízást is katonai pályafutása során.
A Teljesítmény című fejezetben esik szó az egyes katonák jutalmazásáról. Ez alatt a kitüntetéseket és előléptetéseket érti a szerző, amelyek rendszerét is bemutatja. Ennél a fejezetnél az is izgalmas, hogy egyes kitüntetések esetében magának a hőstettet végrehajtó katonának kellett kezdeményezni, annak elbírálása pedig hosszabb ideig tartott. Ez magyarázza, hogy viszonylag kevés is a kitüntetett. Ezek az adatok főleg a tisztek jutalmazását említi, II. Józsefig az egyszerű közkatonák kivételes teljesítését nem rögzítették írásos módon, és akkortól is csak töredékes adatok maradtak fenn. A közkatonák teljesítményénél esetében az is szempont, hogy gyakoribbak voltak a pénz- vagy ellátmányjutalmazások, mint a kitüntetések.
Zárszóként a szerző összegez. Művében a számtalan adat, és maga a történeti-statisztikai módszere azt a célt szolgálta, hogy a korszakról pontosabb adatot kaphassanak a kutatók, amely tovább segíti a kutatásokat. Zachar József munkája valóban nagyrészt statisztikai elemzések, hideg számításból eredő megállapítások sora. Számomra ezért olykor túl száraz volt olvasni. Ellensúlyozza ezt, hogy mennyire pontos és átfogó összegzést nyújt a végén. Összefoglalva tehát, a Habsburg Uralom, állandó hadsereg és magyarság 1683-1792 egy rendkívüli mű, amely elsősorban a kutatóknak készült. Nekik azonban alapkönyv lehet, ha ennek a kornak a magyar hadtörténetét kívánják megvizsgálni.
Berkes Márton
