Hampton Sides amerikai történész-újságíró, aki olyan jelentős magazinokba ír, mint a National Geographic, a Washington Post, vagy a New Yorker, 2001 óta jelenít meg egy-egy regényt. Ezek témája eltérő, csupán az köti őket egymáshoz, hogy mind egy megtörtént eseményt dolgoz fel, s ezeket mindig alapos kutatási időszak előz meg. Magyarországon tőle csupán egyetlen műve, a Kísértetkatonák jelent meg magyarul a könyvespolcokon. Már évekkel ezelőtt tervbe vettem, hogy elolvasom, de az idei év elejéig sosem alakult úgy, hogy a kezembe került. Pedig maga a történet és az izgalmas írói stílus megérte volna korábban elolvasni.

1945. januárjában az amerikai hadsereg 6. ranger zászlóaljára bízták a Cabanatuna-i hadifogolytáborban fogvatartott majdnem 600 legyengült rab kimentését, akiket nagy valószínűséggel a japánok az amerikai csapatok megérkezte előtt megpróbáltak kivégezni. A Henry Mucci alezredes vezette alakulat január 27-én hatolt be mélyen az ellenséges vonalak mögé, majd 30-án elérte a hadifogolytábort. Filippínó partizánokkal kiegészülve az amerikaiak éjjeli rajtaütéssel sikerült meglepniük a védőket. Annak ellenére, hogy 300 filippínóval és amerikaival szemben a japánon 10 000 fővel védték a tábort és környékét, az akció sikeresnek bizonyult: 522 hadifoglyot menekítettek ki, és csupán 2 amerikai és 1 hadifogoly vesztette életét a rajtaütés során, a japánok pedig legalább 1000 főt vesztettek. Ezt a támadást a mai napig példának tekintik a gyors rajtaütéseknél.
Hampton Sides könyvében három szálon fut a történet. Egyrészt a főszál magát az alakulat akcióját mutatja be, kezdve onnan, hogy Luzon partján rájuk bízzák a 3 éve fogvatartott, meggyengült amerikaiak kimentését, egészen a biztonságba szállításukig. Emellett a hadifoglyok történetét is bemutatják, kezdve onnan, hogy 1941 decemberétől a japán haderő megtámadta a Fülöp-szigeteket, és az amerikai helyőrség egyre inkább védekezésre szorult, miközben az ellátási viszonyok rohamosan romlottak. A hadifoglyok átélték a „bataan-i halálmenetet”, ahogyan a japánok keresztül toloncolták a foglyokat a szigeten a hadifogolytábor felé, majd a hároméves fogságukat, amely alatt több hadifogoly is emlékiratokat, visszaemlékezéseket, sőt verseket írt. Ők adták maguknak a „kísértetkatonák” nevet.
A harmadik szál pedig a filippínó partizánok és más, a szigeten az ellenálláshoz csatlakozó civil életét mutatják be, közülük többen is gyógyszereket és élelmet csempésztek Cabanatuan-ba és más hadifogolytáborba, hogy elviselhetőbbé tegyék az amerikai hadifoglyok szenvedéseit.
Alapos, részletes és olykor nagyon sajátos leírást kapunk a rangerek vállalkozásáról. Leírva a katonák vándorlását, és nemcsak a lezajló eseményeket, hanem a tájat is bemutatja, így például az olyan növényeket, amelyek a Fülöp-szigeteken őshonosak, és amikről a regényben halottam először. Ennél a történeti szálnál főleg Mucci és a művelet vezetője, Robert Prince százados kapott nagyobb fókuszt, mint az alakulat két fő alkotóeleme. Jól egészítették ki egymást: Mucci a hangos, érzelmes, Prince pedig a higgadt, hidegvérű. Mellettük is nagyon sok karakter szemszögéből lehet megismerni az eseményeket, s ezek mind eltérő „világot” is jelentettek: vérbeli katona, bajba jutott orvos, vagy akár egy bátor civil, akiben megszületett az elszántság mások megmentésére. Mégis Henry Mucci alakja kitűnt, mint olyan személyiségé, aki kemény katonaként vezette az alakulatát, miközben sokat adott a látszatra, és szeretett szerepelni. A mentőakció megörökítésére saját forgatócsoportot hívott meg. Ennek köszönhetően sok felvétel született, főleg az „életmenet” alatt, amikor a már táborból kijuttatott hadifoglyokat az amerikai vonalak felé viszik.
2005-ben a könyvet filmre adoptálták, szinte azonos módon, így jó kiegészítője, vagy izgalmas plusz eleme a könyvek. Ahogyan a regényben, a filmben is felváltva zajlanak le az események a rangerek művelete, a hadifoglyok élete és a filippínó ellenállók egyik amerikai kémnője között. Mind a film, mind a regény olvasása nagy élményt jelent.