2016 nyarán az a megtiszteltetés ért, hogy interjút készíthettem B. Szabó Jánossal, a Budapesti Történeti Múzeum történészével. Korábban olvastam már a Tatárjárás című könyvét, amely egyike volt azoknak a műveknek, amelyek inspiráltak, hogy történésznek álljak. A magyar-bizánci háborúkról kiadott első művét 1999-ben adta ki Somogyi Győzővel közösen, majd a 2013-ban, a Corvina gondozásában lett kiadva az új kutatási eredményekkel bővített Háborúban bizánccal című könyve. Különleges műnek tekinthető, hiszen kevés szakmonográfia foglalkozik a Magyar Királyság és Bizánc háborúival. Ugyanakkor, ahogy a szerző is említi előszavában, számos izgalmas regény született erről a korról. Vagyis a kor iránt nagy az érdeklődés. És az utóbbi két évtized technológiai átalakulása is nagy lökést adott ahhoz, hogy Bizánc történetét többen és alaposabban kutathassák.
A szerző a könyvében a régi történelemfelfogással szemben törekszik a korszak újraértelmezésére, ahogy azt teszi másik két könyvében, A Mohácsi csatában és A tatárjárásban is.
Ahogy a címben is szerepel, a mű időkerete a 11-12. század, területileg pedig a Magyar Királyság és a balkáni országok története. Az első fejezetekben felfesti, milyen irányba fejlődött a magyar királyság az államalapítás kezdeti időszakától a 11. századik, milyen irányok és célok jellemezték külpolitikáját, majd a következő fejezetben ismerteti meg az olvasót a királyságot körülvevő szomszédos országok helyzetéről, valamint bemutatja a Bizánci császárságot. Jó és alapos bemutató ez, amiket színesebbé tesznek az egyes kitekintések, amelyeket a fő szövegtől kis keretben elválasztva lehet olvasni. A Magyar Királyság és a Bizánci Birodalom is saját hadszervezetére, katonai erejére támaszkodott az egymással zajló harcok során, amit az ezt követő fejezetben szintén megismerhet az olvasó. Részletes képet kapunk arról, a magyar királyok és a bizánci császárok hadereje is mennyire összetett és állandóan változó közeget jelentett, és mindkettő hol sikeresebben, hogy gyengébben teljesített egy-egy adott ellenséggel szemben. És már ezekben az fejezetekben is az olvasót magával ragadja ez az izgalmas és sokszínű világ, annak ellenére, hogy az események bemutatása csak ezt követően kerül bemutatásra. B. Szabó János jól érzékkel tudja bemutatni, hogy a egy két évszázad királyai és harcosai milyen különböző személyiségek voltak, ez pedig hatott arra, hogyan teljesítette uralkodóként vagy a harctereken. Ahogy a háborúk indítéka és célkitűzései is sokrétűek – a horvát várak birtoklása, a szerb fejedelmek alávetése, egy-egy trónbitorló támogatása, vagy egy idegen uralkodó felhasználása a másik fél ellen. A konfliktusok bemutatását egy vaskos fejezet követi Boldog Zoltántól, aki bemutatja a kor harcosainak fegyverzetét és felszerelését. B. Szabó János végül az utószóban ítéli meg a leírt kétszáz évből adódó tanulságokat. Mit nyert a középkori Magyarország a konfliktusokból, mit tanult belőle, és hogyan hatottak rá a bizánci kapcsolatok? Hogyan tekintett Bizánc a magyar királyságra és mi okozta végül a gyengülését a középkor második felében? Nem könnyű megválaszolni ezeket a kérdéseket, mégis az olvasó sokat tanulhat nemcsak a középkori Magyarország de a vele szomszédos államok történetéből. Akit pedig a szerző műve felbátorított, hogy újabb kérdésekre találja meg a választ, támaszkodhat a könyv végén listába szedett bibliográfiára.
A háborúban Bizánccal jó példája a színvonalas, de a történelemmel nem foglalkozók számára is közérthető és izgalmas történetírásnak. Ahogy a korábbi írásaim is mutatják, előnyben részesítem az ilyen művek megírására bátran vállalkozó történészek műveit.
Berkes Márton
