A történelmi legendákból adódó érdeklődés az oka, hogy számos irodalmi alkotás és film foglalkozik velük. Amióta csak léteznek történelmi filmek, azóta divat, hogy ezekben a filmekben megjelenítenek olyan eseményeket, amelyek a valóságban másképp, vagy egyáltalán nem következtek be. Ennek ellenére megihlette az emberek képzeletét, így a legenda népszerűvé válik és a valós események háttérbe szorulnak.

Luther

A XIV. század keresztény reformációjának legjelentősebb személyéről, 2003-ban készített történelmi-életrajzi film jó példája annak, hogyan lehet elkészíteni egy életrajzi filmet úgy, hogy izgalmas is legyen, ugyanakkor megfeleljen a történelemkönyvek által leírtaknak. Ennek ellenére a film készítői nem tudtak ellenállni a kísértésnek, hogy ne kerüljön bele Luther Márton életének legjelentősebb legendája. Eszerint Luther Márton 1517. október 31-én a wittembergi vártemplom kapujára kiszögezte 95 tételét, a vitairatot, melyben az egyház búcsúcédula árusításai ellen tiltakozott.
Ezen a napon valóban elküldte 95 pontos vitairatát az egyházi elöljáróknak és néhány teológus barátjának, így arról hamarosan a közemberek is tudomást szereztek (köszönhetően az ekkor már működő Guttemberg-féle könyvnyomtatásnak, sokszorosításnak), de hogy tételeit kiszögelte volna a vártemplom kapujára, valószínűleg csak később híresztelték róla, elsősorban egyik teológustársa, Philip Melanchton.[1]

Farmerháború Johnson-megyében

Már maga a mítosz, hogy a vadnyugat erőszakos lett volna, egy teljes filmműfajt hozott létre. Kezdve az első mozgóképtől, A nagy vonatrablástól (1903), a vadnyugat világáról folyamatosan készítik az akciódús filmeket, számos regény helyszínéül szolgált. Az 1980-ban készült Mennyország Kapuja című film valós eseményeken alapult, bár erős túlzásokat használva. 1892 áprilisában Wyoing állam nagy marhabárói fenyegetve érezték üzleti monopolhelyzetüket, miután lehetővé vált, hogy a korábban marhalegelőnek használt nagy földterületekre a bevándorlók letelepedhessenek. Az új farmerek ellen a marhabárók bérgyilkosokat béreltek fel, hogy végezzenek velük. Néhány telepes meggyilkolása után a bérgyilkosok csapatát a helyi hatóságok üldözni kezdték és beszorították Johnson megyében egy pajtába. Itt a seriff emberei ostrom alá vették a bérgyilkosokat. Egy napos tűzharcban egyik félnek sem sikerült komolyabb veszteséget okoznia a másiknak – talán csak egy bérgyilkos halt meg, aki meglőtte magát. Az ostromgyűrű ellenére az egyik bérgyilkosnak a második napon sikerült megszöknie és segítséget kérnie. A hírt hallva a marhabárók politikai kapcsolataikat felhasználva a wyomingi lovasezredet küldték a helyszínre, akik kihozták a bérgyilkosokat szorongatott helyzetükből, így megúszva a felelősségre vonást.[1]
A film változata szerint a fenyegetett telepesek maguk szólítják fegyverbe társaikat és együtt támadják meg a bérgyilkosokat egy tisztáson. A kevesebb mint 100 főt számláló bérgyilkos osztag, amely nyílt terepen, egy tisztáson várakozik, míg a telepesek lovasokkal, szekerekkel támadnak, látható túlerőben. De a bérgyilkosok harci tapasztalata miatt több tíz telepes hal meg, s csupán a második támadás során sikerül néhány bérgyilkost eltalálni, mielőtt az amerikai hadsereg egyik lovasezrede meg nem érkezik és ki nem szabadítja a bérgyilkosokat. Az ütközet helye pedig valóságos mészárszék.

A szadista grófnő

A 2009-es, Báthory grófnő életéről szóló film keverékévé vált a valóságnak és a legendának. Eszerint Báthory Erzsébet, Nádasdy Ferenc özvegye csejtei várában fiatal lányokat gyilkoltatott meg, mert úgy vélte, a vérük újra őt teszi fiatallá. Thurzó György nádor végül nyomozást rendelt el a környéken lévő különös eltűnések miatt. Ennek eredményeképp II. Mátyás magyar király is 1611-ben rendeletet adott ki, amely szerint Nádasdyné „több ártatlan leányt, nemes és nem nemes szolgálóleányt, jóllehet semmivel nem adtak erre okot, törvényes eljárás nélkül, borzasztóan, teljesen és kegyetlenül megölt, testüket megcsonkította és forró vasakkal égette, húsukat kitépte és tűzben megsütötte és a megsütött darabok elfogyasztására kényszerítette őket.”
1610 decemberében Thurzó nádor katonáival elfoglalta a csejtei kastélyt, ahol tetten érték az özvegyet és segítőit. Az 1611 januárjában írt levél szerint ekkor egy Doricza nevű lányt már holtan találtak a kínzások következtében, másik két lány pedig haldoklott. A grófnő bűntársait kivégezték, magát a nemesasszonyt pedig haláláig a csejtei várban tartották fogva – a film változata szerint az egyik vártoronyba falazták.
A történelmi tanúvallomások megvannak, ugyanakkor egyértelmű, hogy a grófnő ellen koncepciós pert indítottak. A per nem a kor szabályainak megfelelően folyt. De miért kellett volna pert indítani a grófnő ellen? Báthory Erzsébet családja az egyik leggazdagabb volt a korban. Egyrészt indíték lehetett, hogy a Habsburgok, vagy maga Thurzó kívánta megszerezni Báthory Erzsébet vagyonát, melyet férje után örökölt, másrészt a feltételezések szerint a grófnő Báthori Gábor erdélyi fejedelemhez akart szökni, aki ellenfele volt a Habsburgoknak. Ez megelőzendő a Habsburgok tették meg az első lépést, mielőtt a grófnő vagyona az ellenséghez kerül.[1]
A koncepciós per okairól persze csak feltételezések léteznek, ugyanakkor még mindig hihetőbb, hogy Báthory Erzsébetet ártatlanul vádolták meg, mint az általa felhozott vádat, miszerint szadista hajlamait élte ki szolgálólányain. Bár a film inkább a legendát részesítette előnyben.

Az alexandriai könyvtár sorsa

A 2009-ben készült, látványos kosztümös-történelmi dráma, az Agora az sugallja a nézőkben, hogy a kereszténység megjelenésével, és a római birodalomban államvallássá válásával a pogányságot és annak minden elemét erőszakosan üldözni kezdték. Így meg kellett semmisíteni a tudományos eredményeket is, amelyek tőlük származnak. A film szerint Kr.u. 391-ben, a fanatikus keresztények Alexandriai könyvtár minden értékét megsemmisítették, arra hivatkozva, hogy az pogányság.
Az Alexandriai könyvtár elpusztulása ennél viszont jóval rejtélyesebb, és valószínűleg több szakaszban zajlott le. Első elpusztulása Caesar hadjárata idején volt, amikor a római haderő ostrom alá vette a várost és harcok dúltak a városban a rómaiak és az egyiptomi katonák között. A könyvtárat ekkor egy tűzvész pusztította el. Később újjáépítették és Pergamonból másoltak könyveket a könyvtár számára. A római időszakban, a 3. majd a 4. században is több lázadás tört itt ki, amelyet a könyvtár is megszenvedhetett. Kákosy feltételezi, hogy az arab hódítás idején (640-642) a könyvtár már nem volt meg.[1]

Kleopátra

Egyiptom királynőjéről, VII. Kleopátráról (Kr.e. 51 – 30) már a filmtörténelem kezdete óta készülnek filmek. Egyrészt titokzatossága, másrészt a római hadvezérek, Caesarral és Marcus Antoniussal való szerelmi románca okán. A történelmi legenda szerint Kleopátra páratlan szépség volt, amely miatt a férfiak nem tudtak ellenállni neki, s ezt ő ki is használta. A leghíresebb filmalkotás Egyiptom királynőjéről az 1961-ben készült játékfilm, melyben Elizabeth Taylor alakította Kleopátrát. A filmben szintén erősen ki volt hangsúlyozva az uralkodónő szépsége.
Ókori életrajzírója, Plutarkhosz ellenben sosem állította, hogy Kleopátra szép lett volna: „Mondják, hogy Kleopatra szépsége önmagában nem volt felülmúlhatatlan, s nem is ezzel ejtette rabul bámulóit, hanem a vele való együttlét ellenállhatatlan varázslatot sugárzott, és egész lényében, meggyőző beszédmodorában, vonzó, ízléses viselkedésében volt valami ingerlő erő.”[1]

Berkes Márton

[1] Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok (http://mek.oszk.hu/03800/03892/html/)

[1] http://arhiv.ukrajinci.hu/arhiv/hromada_59_hu/kilato_hu/konyvtar.htm

[1] Száz rejtély a magyar történelemből. (Szerk. Halmos Ferenc) Gesta könyvkiadó. Budapest, 1997.

[1] Hahner Péter: 100 történelmi tévhit. Anonimus. Budapest, 2010. p. 220.

[1] Szántó Konrád: A Katolikus Egyház története II. Budapest, 1988. p. 30.