Terry Jones neve a magyarok számára nem éppen egy történelmi dokumentumfilm sorozatról ugrik be. Azon kevesek, akik egyáltalán találkoztak a nevével, sokkal inkább a Monty Pythonból, Nagy Britannia egyik leghíresebb humorista társulatából ismerhetik. A társulati tagok pihentagyú humorát elnézve nehéz elhinni, de Jones az Oxfordi egyetemen tanult történelmet, később több dokumentumfilmben és tévés műsorban mutatta be az ókor és a középkor világát. 2006-ban forgatta le négy részes tévéműsorát, a Barbárokat, amelyben igyekezett bemutatni, hogy a római korban élő más, a birodalmon kívül élő népekről a közgondolkodás mennyire hamis.
A négy rész első két része a gallokról, majd a gótokról szól, a harmadik, hogy egyes népek a rómaiaknál fejeltebb technikával rendelkeztek, végül az utolsó rész a híres hun és a vandál királyokról, Attiláról és Geiserikről. Terry Jones a maga humoros előadásában igyekszik fellépni a barbár népek védőügyvédjeként, ugyanis a római történetírás befeketíteni igyekezett őket, egyszerűen, mert a vesztes oldalon voltak, akiket Róma bekebelezett saját birodalmába.
Polübiosz, hasonlóan más római történetírókhoz a gótokat műveletlen, tudománnyal nem rendelkező népeknek igyekezett leírni. De 1989-ben egy régebben feltárt gall naptárat sikerült a tudósoknak megfejtenie, amiből az derült ki, hogy a gallok időszámítása nagyon is pontos volt. A nép gazdagságát pedig számos iparosodott város adta, amelyeket kikövezett utak kötöttek össze. De nem volt egy Rómának megfelelő gall főváros, így az úthálózat sem volt centralizált. Keresztül Európán létezett a gall úthálózat, ez azonban nem volt azonos a római világképpel, ezért ezek a római hódítás után megszűntek. Ez, illetve, hogy még a római hósítás előtt már aranyat bányásztak Galliában, tette célponttá Caesar számára a területet, amelyet Kr.e. 52-re el is foglalt egy hosszú és kegyetlen háborúban. Terry Jones becslése szerint a konfliktusban 2 millióan haltak meg.
Pedig ellenben a római társadalommal, a galloknál több joga volt a nőknek is. 1952-ben feltártak Vix-ben egy gall sírt, amelyben két, valószínűleg előkelő nemesasszony feküdt. A sírban egy óriási bortárolót is helyeztek, amit talán Afrikából, vagy a Közel-keletről szállítottak. Vagyis egyes asszonyok ilyen tulajdont is megengedhettek maguknak. Későbbi gall versek arról is beszámolnak, hogy a gallok a szellemi és testi fogyatékosokat is gondozták, és szigorú szabályok vonatkoztak a gyermekek megvédésére.
A germánok nemcsak hogy a műveletlen, de a kegyetlen jelzőt is megkapták. Ennek fő oka, hogy Kr.e. 9-ben 3 teljes római légiót semmisítettek meg. Ariminus, vagyis barbár nevén Hermann, korábban a rómaiak oldalán harcolt. A germán vezér a légiókat tőrbe csalta a Teutoborgi erdőben, és seregeivel megsemmisítette. A csata után egyes római holtesteket rituálisan megcsonkítottak. Ezt a rómaiak, nemcsak hogy nem felejtették el, túl is szárnyalták: száz évvel később egy másik barbár népet, a dákokat a légiók szisztematikusan gyilkolták – Traianus oszlopának ábrázolásai egy népirtás jeleneteit mutatják be. És hogy miért pont a dákok? – A kevés fennmaradt leletből kiderült, hogy a dákok nagyon fejlettek voltak. Legnagyobb városuk, a harmincezer lakosú Sarmizegetusa vízvezetékrendszerrel, kövezett utakkal rendelkezett. Az építkezésekhez fejlett mérőeszközök álltak a rendelkezésére és nagyon fejlett volt a kereskedelem is. A királyság a mai Erdély hegységei között feküdt, ahol nemcsak akkor, de a mai napig fejtik az aranyat. Ahogy Terry Jones találóan megfogalmazta, „a dákok egy aranyhegy tetején trónoltak”, amely gazdagságot a római császár, Traianus már nem hagyhatott figyelmen kívül, akinek sürgősen pénzre volt szüksége. Traianus orvosa szerint a háború végére csak 60 dák maradt életben a népből. A szám túlzó, valószínűleg csak az elitet irtották ki a rómaiak.
A másik nép, a gótok, akik kegyetlen, pogány népnek tekintettek. Kr.u. 410. augusztus 21-én seregük betört Rómába és a leírások szerint kegyetlen vérengzés, fosztogatás és rombolás következett ezután. De Jones nem így véli: a gótok ugyanis keresztények voltak. Róma ekkor már Szent Péter városa volt, a legszentebb hely, ahova elzarándokolhattak. Három napig voltak a gótok a városban, de fosztogatásra nem került sor.
Persze a rómaiak még a görögöket is barbároknak tekintették – és korábban a görögök is a rómaiakat szintén annak tartották. Pedig Szürakuszai ostroma, Kr.e. 212-ben jól példázta, hogy a tudományok tekintetében a görögök mennyire az élen jártak. Amikor a római flotta megkezdte a város ostromát, a védelmet ellátó tudós, Archimédész földalatti járatokkal, lőrésekkel, változtatható hatótávolságú katapultokkal és kampós emelőkkel hatástalanította a támadó hajóikat.
Pedig egyes görög városok a tudomány központjait jelentették. Rodosz, ahol a nagy kolosszus állt, sok tudós lakhelye volt. Ezt a kulturális központot Cassius Kr.e. 42-ben egyszerűen kifosztotta, az ottani értékeket pedig Rómába vitette.
Terry Jones jogosan vetette fel a kérdés: miért nem ismerünk híres római tudósokat, matematikusokat? Kísérleteket a rómaiaknál tiltották, mert az új találmányok a fennálló rendet fenyegették volna.
A keleti népeket sem tartották műveltebb, vagy elfogadóbb népeknek. Kr.e. 55-ben Crassus hadjáratot vezetett a parthusok ellen. A római hadsereggel szemben olyan páncélos lovagok jelentek meg, amelyek Európában majdnem 1000 év múlva jelentek csak meg. A kor perzsa birodalma, a párthusok katonái azonban feudális urak voltak, így a társadalom is a feudális európai királyságokhoz hasonlóan épült fel. Ez a vezető réteg volt a harcoló rend, ami saját becsületkódexel rendelkezett. Ellentétben a római birodalommal, ahol elvárták, hogy mindenki rómaivá váljon, a perzsa birodalomban mindig a sokszínűséget hangsúlyozták. A perszepoliszi falábrázolások is büszkén tüntették fel a mindenféle népcsoportot, amely a birodalomban élt. Ennek a Kr.u. harmadik században lett vége, amikor egy új, kevésbé toleráns perzsa dinasztia vette át a birodalomban az uralmat, a Szásszánidák. De még ez a birodalom is három római császárt győzött le.
Az utolsó rész a vandál Geiserich és a hun Attila királyok életét mutatja be. A hunok egy olyan törzs volt, amely minden más barbár törzset befogadott, s így vált az egyfajta Róma-ellenes koalícióvá. Attila volt az a jelentős uralkodót, amely ezeket a törzseket összefogta és hadjáratok sorozatában biztosította, hogy ezek a népek ne váljanak ki. Annak ára ugyanis a folyamatos pénzszerzés lehetett csak. Emiatt a római birodalmat a hunok nemcsak a háborúban, de a békében is hadisarc fizetésére kötelezték. Attila pedig tudatosan a birodalom határán kívül, a mai magyar Alföld területén építette ki hatalmi központját. Így elkerülhette, hogy Róma függésébe kerüljön.
Attila 452-ben tört be Itáliába, ahol Mantováig fosztogatott. Ekkor Leó pápa elé ment. A legenda szerint ekkor Leó két oldalán megjelent Szent Péter és Szent Pál apostolok, akiket látva Attila rémületében nyomban elhagyta Itáliát. A valóság inkább az, hogy Attilát lefizette a pápa, így Attila elégedetten távozott Itáliából. A helyzetből Leó nagyobb hasznot húzott: ez a pápaságot pozícióit erősítette meg az egyházon belül.
A másik nép, a vandálok jelentése korábban „vándort” jelentett és csak később tettek hozzá negatív jelentést. Az eredetileg hunok elől menekülő nép a mai Dél-Spanyolországig vándorolt. Itt született legnagyobb uralkodójuk is, Geiserich. Ő 429-ben kelt át népével a tengeren Észak-Afrikába. Ellenállás nélkül nyomulhatott előre, ugyanis a helyi egyház intoleránsan viseltetett az eltérő keresztény csoportokkal. Geiserich és a vandálok is keresztények voltak, csak éppen ariánusok. Ettől eltekintve azonban a vandál király toleráns volt a más felekezetekkel, ezért az őslakosok sok helyen örömmel fogadták az újonnan érkezőket. Csupán néhány ellenálló püspököt öltek meg, és csak olyan épületeket romboltak le, amelyek amúgy is romos állapotban voltak. Vagyis a vandálok pusztító hadjáratáról kevés az igazság Terry Jones műsora szerint. És amikor a birodalom második legnagyobb városát Karthágót elfoglalták vérrontás következett – csak éppen nem a vandálok hajtották végre. Geiserich városba való bevonulásakor ugyanis cirkuszi játékokkal szórakoztatták a karthágóiakat. A város vandál uralom alá került, s Róma el is fogadta az új helyzetet, mivel a hun fenyegetéstől jobban tartottak. 455-ig állt fenn a béke. Ekkor, Attila hun király halálával és a római császárság instabillá válásával a vandálok betörtek Rómába. Geiserich ekkor valóban kifosztotta Rómát, de nem történt sem rombolás, sem gyilkolás. A vandál király Róma kincseit egyszerűen csak elvitette Karthágóba.
De ennyi számos példa ellenére a források többsége mégis a birodalmat tekintette a dicsőséges, művelt, kulturált, az Európát képviselő civilizációnak, ellenfeleiket pedig kegyetlen barbároknak. Ennek oka, hogy a csak latinul megjelenő források a katolikus egyház történetszemléletet engedhette csupán.
Berkes Márton
