Prof. Dr. Csikány Tamás ezredes számos hadtörténeti munka szerzője, jelenleg az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen előadó és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi Doktori Iskolájának vezetője.
A 2014 december 14-i előadást ő tartotta az 1849. július 11-én lezajlott harmadik Komáromi csatáról. Még mielőtt magát a csatát elemezte volna, elővezette a csataelemzés néhány általános alapelvét, melyeket Antonie Henri Jomini és Karl von Clausewitz fogalmaztak meg. A csata megvívása a döntés kieszközölésének módja a háborúban. Szigorúan fogalmazva magát a „csata” szót abban az értelemben használjuk, amikor a főerők közti ütközetről beszélünk. Ezért minden más ütközetet, amely nem a főerők között zajlik le, ütközetnek tekintünk. Mivel ez egy harcászati művelet, egyértelmű, hogy döntő harcászati előnyért vívják meg. Ilyen esetekben arcvonalat állítanak fel a felek, általában egymással szemben. Mivel a háborúra döntő hatású esemény a csata, általában a legtöbb emberáldozattal is jár.
A döntő csata megvívásának módjáról eltérően vélekedett Calusewitz és Jomini. Jomini szerint frontális támadással kell kieszközölni a győzelmet, lehetőleg úgy, hogy a támadás előtt az ellenségnek az arcvonal ferdén, vagy merőlegesen legyen, hogy ezzel az arcvonala megváltoztatására kényszerítsük. És mialatt az ellenséges erők megváltoztatják az arcvonalukat, sebezhetővé válnak, így ekkor kell frontális támadást indítani. Clausewitz ezzel szemben úgy vélte, a támadást valamelyik oldalszárnyon kell végrehajtani, oda kell helyezni a csapás súlyát. Ez a manőver alkalmas arra, hogy az ellenséget be lehessen keríteni. Ez utóbbi álláspont szerint Győzni akkor lehet, ha helyi erőfölényt csoportosítunk egy helyen.
A harmadik komáromi csatához vezető út 1849 tavaszán kezdődött, amikor Görgey Artúr, a magyar erők főparancsnoka az orosz támadás hírére igyekezett újra azt a hadászati kezdeményezést megszerezni, amely a magyar erők számára végig megvolt a tavaszi hadjárat során. 4 hadosztállyal támadt Pozsonyra, ahol az osztrák főparancsnok, Haynau és erői bevették magukat. Görgey akkori hadászati célja ma sem ismert, és az 1848-as szabadságharc katonai kutatásának egyik jellemző példája, hogy bizonyos esetekben még ma sem ismerjük a katonai művelet okát, vagy célját. A támadás nem sikerült, Haynau jobb főparancsnoknak bizonyult, mint elődjei.
A katonai kudarc után Görgey új haditervet készített, melyet június 26-án tárgyaltak meg a minisztertanácson. Eszerint Görgey erőit Komárom előtt kívánta összevonni, mert közben az orosz erők (120 000 fő) átkeltek a Duklai-hágón. A csapatösszevonás elsősorban ezeknek az erőknek a későbbi semlegesítése elleni hadmozdulat része lett volna, de ez az összevonás lassan zajlott, június 28-án pedig az osztrákok is támadásba lendültek. Sikeresen bevették Győrt, így Pesten a haditanácson úgy határoztak, hogy a csapaösszevonást inkább Szegeden vezényeljék le. Görgey ezt helytelenítette, mert úgy vélte, hogy az orosz és osztrák erők két oldalról támadhatják a magyarokat, és javasolta, hogy az erők Komáromba vagy Gyulafehérvárra vonuljanak. Mindazonáltal hajlandó volt elfogadni a döntést. Július 1-én Görgey-t azért leváltották, a főparancsnoki helyet Mészáros Lázár vette át, helyettese pedig Dembinski lett.
Július elején a magyar haderő Komáromnál állomásozott, amikor Haynau is oda érkezett az osztrák sereggel. Haynau gyorsan Budára kívánt érni, hogy előbb vehesse be, mint mielőtt az oroszok elérték volna. Ő ezt becsületbeli ügynek tekintette, így gyors menetben haladt előre. Amikor azonban Komáromhoz érkezett, óvatosabbá vált. A seregével kikerülte az erődöt ahhoz, hogy annak lövegeinek hatóterületébe ne kerüljenek az erői. július 2-án az osztrák erők és Görgey lovassága harcokat vívott a Ács és Újszőny között, amiben a magyar erők kimerültek, s maga Görgey is súlyosan megsérült. 3-án a seregek megpihentek, Haynau sem határozott a továbbvonulásról, mert felismerte, hogy Komárom előtt a magyarok jelentős erőket vonultattak fel.
5-én a haditanács nyomást gyakorolt Kossuthra, aki annak engedve kinevezte Görgeyt a komáromi erők parancsnokának, majd megparancsolta neki, hogy erőit vezesse a délvidékre. Görgey úgy vélte, ehhez át kell vonulni a Dunántúlon, ahhoz azonban, hogy ez biztonságosan megvalósuljon, harcot kell kezdeményeznie Haynau erőivel Komárom előtt. Ennek érdekében 1 napot várt, hogy újabb erősítések érkezzenek. Klapka az 1. hadtesttel ezalatt vissza akart vonulni és csak Görgey tudta visszatartani, miután átadta neki a főparancsnoki posztot.
Július 11-én végül a haderők felálltak Komáromnál. A császári erők túlerőben voltak, kb. 50 000 fős volt a seregük.
Klapka haditerve az volt, hogy az osztrák erőket visszavonulásra késztesse, ezzel időt nyerve a Dunántúlon való átvonulásra. Ehhez úgy számított, hogy egy napi menetre van szükség. A támadás 4 irányba zajlott: egy osztrák hadtestet kívántak elszigetelni, 1 hadtestet visszaverni, a többi pedig lekötni, hogy ne tudja segíteni bármelyik másikat. Csikány felhívta a figyelmet arra, hogy már a korban is rámutattak, hogy a magyar támadás túlságosan elnyújtott volt és nem volt erőösszevonás.
Ráadásul a támadás nem is indult meg időben. Ráadásul az Esterházy vezette magyar hadtest, miután támadási parancsot kapott Almáspuszta irányába, annak teljesítése után Klapkától nem érkezett hozzájuk újabb parancs, így máris használaton kívül maradt egy hadtest. Az I. hadtest csak olykor-olykor intézett támadásokat az előtte állás foglaló osztrák erőkkel szemben, s csupán a nyugaton felsorakozott erők viselték a harcok döntő részét. Az itteni csapatokat erős tűz alá vették, s jellemző volt ezen a területen az erdei harc. A támadás középső részén, Csénpusztán az osztrákok 4. hadteste, amely a tartalék volt, illetve nagyobb orosz erők állomásoztak. Ezen a részen a magyar támadás ellen stabil volt az arcvonal, hiába támadott a III. magyar hadtest itt gyorsan és hevesen. Ugyanakkor Csénpusztát idővel a magyaroknak sikerült bekerítenie, mire Haynau az I. magyar hadtesttel szemben álló lovasságot küldte a Csénpusztán levő osztrákok megsegítésére. Erre azért volt lehetősége, mert az I. magyar hadtest nem mozdult. A magyar támadást végül mindenütt megállították a császári erők, s délután 5 órára a támadás kimerült. A magyar csapatok végül visszavonultak az előző állásaikba, a Komárom előtti táborokba.
A csata döntő mozzanata a Csénpusztai harcoknál zajlott le. Mivel az itteni császári erők tartani tudták magukat, Haynau nem kényszerült taktikai visszavonulásra, seregének arcvonala nem ingott meg. A magyar erők számára a csata kimenetele azzal járt, hogy Görgeynek kerülő úton kellett a délvidékre vonulnia. Ez végül sikertelen volt, és a magyarok végül az oroszok felvonulási útján keresztül kellett, hogy haladjanak.
A csata katonai baklövéseihez hozzá tartozott, hogy az alatt Klapka nem adott parancsokat, főparancsnoki posztja ellenére passzív nézője maradt az eseményeknek. Valószínűleg megfelelő felderítési adatok sem álltak rendelkezésére a csatát megelőzően.
További hátrányt okozott a magyarok számára, hogy a csatát már az orosz támadás megindulása után vívták, amikor már a magyar hadvezetésben jelentős nézeteltérések, viták zajlottak, ami a tavaszi hadjáratig nem volt jellemző. A függetlenség kimondása is azzal járt, hogy sok katonai vezető lemondott, mivel katonai esküjüket a császárra tették fel.
Csikány Tamás előadása arra döbbentett rá, hogy hiába igyekszem, még mindig egy picit lassú a felfogásom, még ha hadtörténelemről is van szó. A kérdések feltevésekor ugyanis egyértelművé vált nekem, hogy csupán a térképek alapos szemrevételezése alapján fel lehet tenni a megfelelő kérdést, a csata számos pontja leolvasható. Ugyanis voltak egyes hadegységek a magyar oldalon, amelyek nem vettek részt a csatában, és a mai napid nem ismert, mi az oka a vesztegelésüknek. A hallgatóság számos tagjai számára csupán a térképek megfigyelése alapján azonnal felmerültek a jó kérdések. Számomra ezek az észrevételek nem voltak azonnaliak és egyértelműek, holott lehettek volna. A saját csökkent felfogási képességem azonban Csikány Tamás előadásának színvonalát, jól érthetőségét nem csökkenti. Így teljesen érthető volt, hogy előadására jöttek el a legtöbben, mióta szeptemberben elindult az Eltén a Hadtörténeti Műhely.
Berkes Márton
