A Kennedy gyilkosság, Diana halála, a 2008-as gazdasági válság, szeptember 11-e, Nostradamus jóslatai, Napóleont meggyilkolása, vagy a Stonhenge-i rejtély és Atlantisz létezése. Ezek a legnépszerűbb összeesküvés-elméletek, és ezekból is több változat forog közszájon. Összetett magyarázata van annak, hogy ezek a teóriák megszületnek, terjednek, és sokan hisznek benne. Az utóbbi napokban annak próbáltam röviden utánajárni, honnan erednek az összeesküvés-elméletek, milyen üzenetet képviselnek, milyen igazság, vagy hamis tény rejlik mögöttük, és mit tanulhatunk belőlük.

A kép forrása: David Horsey, Los Angeles Times

Az összeesküvés elmélet fogalma a köznyelvi megfogalmazás szerint, az összeesküvésekkel kapcsolatos laikus hiedelmek, és azok rendszere. Jellemzői, hogy több szereplő titkos együttműködése nyomán, valamilyen rejtett terv mentén, rosszindulatú vagy törvénytelen úton valósítja meg célját. A már említett összeesküvés-elméletek is igen népszerűek. Miért?

Mert izgalmasabbnak tűnnek, mint az egyszerű magyarázatok egy-egy eseményre. Ezt lovagolja meg a filmipar és a könyvkiadás is. Számos könyv, játék- és dokumentumfilm igyekszik sugallni például, hogy Kennedy elnökkel nem egy magányos merénylő, Oswald végzett, hanem egy kiterjedt terv része volt az elnök meggyilkolása. Szeptember 11-re is született több összeesküvés elmélet, miszerint a terrortámadást valójában az amerikai kormányzat szervezte meg, hogy ürügyet kaphassanak Irak, vagy Afganisztán megszállására.

A teóriák amellett, hogy izgalmasnak hatnak, egyéb magyarázata is van. Ezeknek a teóriáknak az egyik oka, hogy az egyszerű emberek gyanakvással tekintenek a nagyhatalmú személyekre, és a kijelentéseikre. Legyen szó akár politikusokról, diplomatákról, vagy nagyvállalati vezetőkről, az összeesküvés elméletek hívői hajlamosak elhinni, ha ezeket az embereket valamilyen bűn elkövetőiként mutatják be.

A másik ok az a hit, hogy egy-egy, történelmileg felmagasztosult személlyel biztosan nem történhet semmilyen véletlen esemény, amely a halálához, vagy a bukásához vezet. Ezekkel az emberekkel csupán nagyszabású összeesküvéseken keresztül lehet ártani, és így könnyebb is egy ügy, vagy eszme mártírjaként tekinteni rá. A nagyszabású összeesküvésre pedig leginkább a nácik holokausztját hozzák fel példának.

A másik magyarázat, hogy természetes emberi törekvés, hogy többet akarunk tudni, és ezáltal akarunk kitűnni a többség közül. Az egyes összeesküvésekben hívő személyek egyik legfőbb érvét jelenti, hogy amit vallanak, az nem a többség által elfogadott vélemény, ezáltal pedig hisznek abban, hogy tájékozottabbak az átlagnál.

Az is kényelmesebb, ha egy történetnek eleje, közepe, és vége van, mert a történész sok esetben nem tud szilárd tájékozódási pontot adni. Igény, hogy a történetekben a jó dicsőséget szerezen, a rossz pedig megkapja méltó büntetését. Ha egy társadalommal szemben, valamilyen külső erő követ el bűnt, az megnyugtatóbb tudatot jelent, hiszen nem szükséges önvizsgálatot tartani és összetettebb okokat, magyarázatokat keresni.

Az összeesküvés-elméletek bűnbakot adnak. Egyértelmű, jól beazonosítható az, akit az adott esemény miatt lehet hibáztatni. Kennedy miatt a háború-párti politikusokat, kubaiakat, vagy a maffiát. Szeptember 11-e miatt az amerikai kormány vezető politikusait. A 2008-as válság miatt pedig a bankárokat, és olykor a tanárokat.

Az emberek által végzett cselekedetek és folyamatok a természetüknél fogna tökéletlenek, folyamatos a hibázás és a véletlenek megjelenése. Az összeesküvés-elméletekben mintha a véltelenek megszűnnének, és az összeesküvők mindent tudnak, látnak és előre megjósolnak.

És honnan erednek ezek a gondolatok? Természetesen nem lehet meghatározni egy társadalmi célcsoportot, akik az összeesküvés elméleteket gyártják, sem akik terjesztik. Az értelmiség a teóriák gyártásában is csak azért van előrébb, mert jobban hozzáférnek a nyilvánosság csatornáihoz. De, ettől még nem csupán az értelmiség fogékony az összeesküvés elméletekre. Inkább azt lehet mondani, hogy van egy általános érdeklődés. Szociológiai kutatások kimutatták, hogy még a diplomát szerzettek is hisznek egy-egy, kevésbé tényalapú teóriában. Tehát a magasabb képzettség nem mentesít az összeesküvés-elméletektől.

A teórák egyik üzenete az, hogy egyes társadalmi csoportok elhárítsák magukról a felelősséget, és legyen kimondva egy külső hibás, egy bűnbak az őket ért sérelemre. Az ellenségkép kreálás pedig a társadalmak történetében időről-időre megjelenik, akár demokráciában élnek, akár valamilyen antidemokratikus rendszerben.

Persze egy összeesküvés elmélet adhat logikus magyarázatot is valamilyen eseményre. Sok olyan teória csupán azért népszerű, mert szembe megy a hivatalos magyarázattal. Ez ugyancsak visszavezethető arra, hogy sokan bizalmatlanok az állami vezetéssel. Az összeesküvés elmélet hívők így elhiszik magukról, hogy többet tudnak, és kritikusabbak, mint a többség.

Az összeesküvés elméletek teremtésének másik verziója, amikor azokat társadalom felső körei terjesztik. Erre jó példa a nyugati államokban a politikai választások idején terjesztett álhírek. És persze léteznek a hivatalos szintre emelt összeesküvés elméletek is, amelyek igen gyakoriak, elsősorban diktatúrákban. Erre számos példa létezik a XX. század történetében, de bizonyos államok vezetői a mai napig élnek ilyen eszközökkel. Ennek oka pedig korábban említett bűnbakkeresés, vagy egy belpolitikai válságról való figyelemelterelés. A vizsgálatok szerint a nyugati országokban még nem is olyan általános az álhírterjesztés, mint amennyire az jellemző például Oroszországban, Törökországban, vagy Azerbajdzsánban. Ehhez párosul továbbá, hogy olykor a kormányzat inkább zavaros, nem egyértelmű üzenetet hirdet, és nem ad egyértelmű választ egy problémára. Ennek pedig olykor pont, hogy az elbizonytalanítás a célja.

Ha egy összeesküvés elmélet széles körben elterjed, annak két komolyabb veszélye lehet a szociológiai vizsgálatok szerint. Az egyik, hogy az összeesküvés elmélet által bűnbakként megnevezett csoportok ellen nőhet az erőszakos fellépés veszélye (pl. holokauszt, sztálini terror). A másik, hogy egyik teória erősítheti a másikat. A legtöbb ilyen elmélet ugyanis sokszor megnevezi azokat a személyeket vagy forrásokat is, amiknek nem szabad hinni.

Számos összeesküvés elmélet alapját álhírek képzik, amelyek mögött pedig valamilyen vágy áll, leginkább egy szélsőséges eszme célját érinti. Hatása lehet az adott szélsőséges eszme felerősödése, a tényektől való elrugaszkodás és a szkeptikus magatartás szélsőséges formájának kialakulása. Ez pedig az egészséges vitakultúrát és a tények elfogadásának magatartását torzítja. Az álhírek, és végső soron az összeesküvés elméletek térnyerésével a tényalapú, mindkét oldalt bemutató érvelés szűnik meg, ezáltal pedig a viták visszaszorulnak. Legszélsőségesebb következményként pedig a társadalmak közti csoportok beszűkülnek, egymással nem érintkező csoportokba darabolódnak.

Vitán felül áll, hogy összeesküvések léteznek. Számos történelmi esemény alapja volt, hogy egyes csoportok összeesküvése nyomán következett be egy-egy esemény. Elég csak Spartacus rabszolgalázadására gondolunk, amelyet egy tucat capua-i gladiátor robbantott ki, Napóleon katonai puccsán keresztül a Lenin vezette bolsevik hatalomátvételig. Így nem is cél az összeesküvés elméletek teljes elutasítása. Sokkal inkább célra vezetőbb az egészséges kétely, az elméletek megcáfolására pedig az észérvek, az analitikus gondolkodás és a problémák részletes végig gondolása.

Berkes Márton

Ajánlott irodalom:

• Vudu-történelem : korunk legnagyobb összeesküvés-elméleteinek leleplezése (szerk. David Aaronovitch). HVG, Budapest.
• Az Eötvös Csoport 2018. május 2-án megtartott, "Politikai összeesküvés-elméletek" című rendezvényének felvétele: https://www.youtube.com/watch?v=Xcah4aazHPQ
• Hahner Péter (2010): 100 történelmi tévhit avagy Amit biztosan tudsz a történelemről – és mind rosszul tudod… Animus Kiadó, Budapest.