Az ELTE-n az új szemeszter első előadása egy kevésbé ismert, kevésbé kutatott témával kezdődött: az oszmán hadsereg elit erejének, a janicsárságnak a szervezeti felépítésének bemutatásával. A témát Horn Ildikó egyetemi docens, a Középkori és Kora Újkori Magyar Történeti Tanszék tanszékvezetője mutatta be.
Az első dolog ami a hallgatóság számára rögzült, hogy az oszmán hadseregben a janicsárok mindenütt jelen voltak: szolgáltak a gyalogságnál, a tüzérségnél, a lovasságnál de még a flottánál is. Ugyanakkor belső szervezetében az átalakulás folyamatos volt és változatos, amiket olykor az ellentmondásos források miatt nehéz is követni.
Egyrészt az 1380-as években vezették be a devsirme rendszert, amely annyit jelentett, hogy a leigázott népek gyerekeit sorozták be a hadsereg soraiba. A gyerekek olykor a kötelező adót jelentették, olykor a törökök portyáztak egy adott területen, ahol a gyerekeket egyszerűen elrabolták. A portyák a nagyvárosokat nem érintették, ez inkább vidéken volt jellemzőbb. Ez az állapot egészen 1648-ig fenn is maradt. 5-6 éves fiúgyermekek elhurcolását jelentette ez, akiknek egy részét katonának, egy részét hivatalnoknak képezték ki. Elhurcoláskor piros öltözéket kaptak, amivel azonosították, hogy ők a szultáni birodalom tulajdonai, és megnehezítették az elrejtőzést, ha megpróbálkoztak volna a szökéssel. Persze az elhurcolásoknál volt sokféle kivétel: babonából nem vitték el például a halászok, a cukrászok vagy a pásztorok gyerekeit, olykor külső megjelenés is felmentős körülmény lehetett. A serdülőkor is kizáró ok volt. Olykor a földesurak a hivatalnokokat vesztegették meg, hogy saját területeiken ne kerüljön sor a gyerekek elhurcolására.
A 16. században a janicsárok létszáma körülbelül 10 000 fő volt, aminek a fele a devsirme rendszer gyermekeiből állt. Sok gyerek útközben Isztanbul felé meghalt. Akik mégis átvészelték az utat, azokat körülmetélték, majd eldőlt, hova kerülnek. Akiket íjászoknak képeztek, voltak a solakok (balkezesek), a hivatalnokok voltak az Ic oglanok (a szépek), a városi- és palota őrszolgálatot teljesítő janicsárokat bostanciknak (palotakertész) nevezték, az acemi oglanok (erősek) pedig a janicsárság fő katonai erejét jelentette, vagyis ez utóbbiak kapták a legkeményebb fizikai kiképzést.
Szervezetileg a janicsárság csorbadzsikból, ezredekből állt, azok 100-tól 1000 főig terjedő cemaatokra, amiket a jajabasik vezetnek. A közjanicsárokat 40-70 fős szekban bülükbe osztották, vagy a speciális osztagokba, az aga bülükbe.
Minden katonai egységnek saját jelzése volt, ezeket az abban az egységben harcoló janicsárok magukra is tetováltatták. Ezek az alakulatok külön janicsár zenekarral is rendelkeztek.
Nagy arányban a hivatalnokrétegnek volt a legjobb sora és a nagyobb befolyása a birodalom irányítására. Idővel ez a csoport etnikum szerint is szeparálódott. A 17. század végén Körpülü Mehmed szultán végül ezeket a janicsárokat már kivégezte, mert túl erős politikai hatalmat szereztek.
Horn Ildikó rövid, de érdekes előadásában talán csak a követhetetlenség volt a hiba. Sok esetben nem volt nyilvánvaló számomra, hogy mely idegen szavaknak pontosan mi a pontos jelentése - bár előfordulhatott, hogy egy-egy szót használtak katonai alakulatra, szervezeti beosztásra, vagy katonai-vezetői címre. Az előadást feldobta volna egy jó bevezető, például, hogy mit jelent maga a szó, hogy janicsár. (janics ari [új sereg], 1360 körül megalakítva) Utólag megtudtam: erre azért nem került sor, mert a hallgatóság "már biztosan hallotta máshol". Nem tudtam eldönteni, ez a koncepció a hozzáállás miatt, vagy a szűkös időtartam miatt született meg.
Berkes Márton
