A tavalyi, november 4-i előadás során a hadtörténet egy számomra nem ismert oldalát, a háborúkhoz kapcsolódó rituális szertartásokat mutatta be Kató Péter, az ELTE Ókortörténeti Tanszékének tanársegédje. Szakterülete a hellenisztikus kor, az akkori görög államok, a nemzetközi kapcsolataik és persze háborúik.
Időben elhelyezve a hellenisztikus kornak a Nagy Sándor hódításai utáni időszakot tartják a római hódításokig, térben pedig ez elsősorban az ókori Hellász és a Földközi-Tenger keleti medencéjét jelenti. Nagy Sándor halála után ezeken a területen számos háborút vívtak a nagy hódító hadvezérei, amelyek a királyságokat örökölték, s olykor ezek kontinenseken átívelő harcok voltak. Emelett pedig Hellászban is zajlottak háborúk: háborút vívott egymással Milétosz, Szamosz, Priémé és a krétai poliszok. ún. Irregurális háborúk is zajlottak, amelyek nem egy-egy államok között zajlott, hanem lázadók, vagy kalózok ellen. Főleg Kilíkia területe adott otthont a korban a kalózoknak, s innen indultak portyákra a tenger menti városok ellen.
Ezekhez a háborúkhoz sokféle rituális szertartás tartozott, mint például ünnepnapok a győztes háborúk, a hősökre és királyokra való megemlékezésére, a háborút elkerülő, vagy arra felkészítő rituálék. Ezek a rituálék típusa attól is függött, hogy milyen jellegű háborút vív az adott közösség, ezt hogyan kommunikálják, vagy hogyan hat arra a közösségre. Ezek az elemek befolyásolhatták a szertartás típusát, mivel azokat mindig előírás szerint szervezték meg. Ezekre jellemző volt, hogy teátrálisak, látványosak voltak.
A felkészülési rituálék célja volt, hogy fokozzák az újonnan besorozottak agresszivitását. Egyrészt a fiatalok kiképzését is gyakran az ilyen rituálék is jelentették. A kiképzések végén ezek az újoncok az államra is felesküdtek, felmondva az esküjüket. Az ilyen eskütétel szövegéből az athéni és a déloszi ismert. A déloszi eskütétel különösen fontos dokumentum, mert abból az is kiderült, hogy a korban ki volt az állam ellensége és ki a szövetségese. Ebből adódik az is, hogy a poliszok elsősorban a más poliszokkal való háborúkra készítették fel a seregüket.
A rituálék másik fajtája volt a katonák kitüntetése. Általában a kiemelkedő katonákat megkoszorúzták. A bátorságot koszorúzással jutalmazták, ami annyit jelentett, hogy ilyenkor a hős fejére tették a Stephanos Aristeios-t, vagyis a "bátorság koszorúját", ami egyben társadalmi presztízst és anyagi jutalmat is jelentett. Maga a megkoszorúzás rituáléja a hellenisztikus kornál korábbra nyúlik vissza, de létezett ekkor is. Újfajta szertartás volt azonban az arany koszorúval való kitüntetés. Ezt olyanok kapták, akik egy háborúhoz anyagilag járultak hozzá, diplomataként értek el eredményeket, gabonát szereztek az államnak háborús időkben, vagy hadifoglyokat váltottak ki. Ebből adódik, hogy ezt a tehetősebbek kaphatták, akiknek volt rá anyagi lehetőségük, hogy fedezzék egy állam háborús erőfeszítéseit. Az arany koszorúval az illető általában valamilyen állami előjogot kapott, mint például ingyen étkezés a színházban, vagy kőbe vésték a nevét az agorán.
A kitüntetések rituáléi is változatosak voltak. Volt, hogy egy másik ünnepség keretén belül tüntettek ki személyeket, vagy hősi halál esetén az ünnepélyes temetés jelentette a kitüntetést. Ha az illető egy hadvezér volt, akiket kultikusan is tiszteltek, a temetését több városállam beleegyezésével lehetett csak megtartani, olyan helyen, melybe mind beleegyeztek. Ezt a hagyományt legfeljebb csak valamely jósda bírálhatta felül. És hogy hogy nézett ki egy ilyen hős temetése? Nagy tömegek megmozgató, hangos és érzelmektől túlfűtött.
Létezett egy háborús rituálé, amely az uralkodóra irányult. Ezalatt a szertartás alatt himnuszokat énekeltek, amelyben kérlelték az uralkodót az ellenség legyőzésére, fohászkodtak, hogy az mindig győzzön, hogy harcképes maradhasson, vagy hogy a katonái épségben visszatérhessenek. Ezek a rituálékat többször is megismételték, akár az agorán, akár a polisz templomaiban.
Léteztek rituálék a béke megvalósulására is. Lehettek ezek felszentelések, voltak ún. asylia rituálék, amelyek egy-egy város "nyílt várossá" tételére vonatkoztak, illetve a diplomáciai szertartások is erősek ritualizáltak voltak. A küldöttségek tiszteletére állatáldozatokat mutattak be, és vendéglátói ceremóniákat is tartottak.  Az asylia rituálék azt is lehetővé tették a polisznak, hogy bemutassák hagyományait és más poliszokkal való kapcsolatait, - elsősorban ezek a rituálék a nemzetközi figyelemnek szóltak – így 4 évenként meg is ismételték őket.
Voltak háborúra való megemlékezések, ezek olykor rendszeres megemlékezések voltak, olykor alkalmiak. Ugyanis A háborúra való emlékezést mindig aktuálpolitikai viszonyok is befolyásolták, a szerint rendezték. A hadvezérek győzelmei kultuszalapítási lehetőséget jelentettek, s ilyenkor hangsúlyozták a függetlenség vagy a demokrácia megvédésének sikerességét. Az ilyen ünnepnapok munkaszüneti napot, rendezvényt áldozatáldozással, sport versenyeket, vásárt, és közös imákat jelentettek.
Ha egy sereg győztesen tért vissza, akkor rendeztek fogadalmi játékokat. Ezekben az esetekben a hazatérő seregek ajánlottak fel valamelyik szentély számára ajándékokat, melyeket a háborúban szerzett vagyonból szereztek. Lindosz például szinte tele volt ilyen ajándékokkal, főleg szobrokkal. A hadisikerekre emlékeztető ajándékok sok arisztokrata számára társadalmi presztízst jelentettek.
A háború után a tudatos felejtésre is volt példa. Ennek leghíresebb megnyilvánulása volt, hogy a háborúk idején is megrendezték az olimpiai játékokat négyévente. Ennek ellenére gyakran előfordult, hogy az előírt rituálékat a háború rovására felejtették el. Vagy a háborúban vesztes poliszok még nagyobb ünnepségeket rendeztek a gyors felejtés elősegítésére.
Azt azonban fontos megjegyezni, hogy csak a poliszon belüli rituálék voltak militánsak, a nemzetköziek inkább pacifistábbak voltak, a jó viszony érdekében.
Végezetül érdemes az előadás stílusáról is néhány szót szólni. Kató Péter odafigyelt, hogy az előadása mindenki számára érthető és hallható legyen. A témáját lelkesen adta elő, megfelelően tagolva azt. A előadás sikerességét talán az bizonyítja a legjobban, hogy annak ellenére, hogy kedd este hat órakor tartották, csak Dezső Tamás, Csikány Tamás előadásai vonzottak népesebb létszámot.

Berkes Márton