Berkesi Balázs, az ELTE Történeti muzeológia szakos hallgatója mutatta be a rhodesiai fegyveres erők hadviselését az 1960-as és 70-es években. Az afrikai háborúkkal viszonylag kevesen foglalkoznak, ugyanakkor Berkesi úgy vélte, az ELTE-n ezen a téren is fejlődés mutatkozik.
Dél-Rhodesia 1965. november 11-én bejelentette elszakadását Nagy-Britanniától, amelyre az anyaország embargóval felelt. A önállósodó államot ezen kívül belső széttagoltság és jellemezte, ugyanis a helyi pártok fegyveresen léptek fel egymás ellen. Ezek a pártok gerilla seregeket állítottak fel és a fennálló, csak fehér politikusokból álló kormány ellen harcoltak.
A kormányzat valóban kizárta a politikából a 6 millió fős fekete lakosságot. Ezzel szemben a fehérek aránya az országban 265 ezer főt tett ki. A kialakuló harcok ellen a kormány reguláris erőt tudott felmutatni – ebben azonban szerepet vállalhattak a feketék is. Voltak vegyes katonai alakulatok, de voltak tisztán fehér és tisztán fekete egységek is. Az állam haderejét a kisszámú reguláris hadsereg, a légierő és a harcok javát vállaló rendőrséget jelentették. A gerillák mindig is túlerőben voltak a kormányzat hadseregével szemben, felszereltségükben azonban elmaradtak tőle. Emiatt a harcok főleg gerillatámadásokat jelentettek az ország eltérő pontjain, ezért a rhodesiai hadsereget gyakran nagy területre szórták szét. Az állam azonban gazdaságilag 1970-ig gond nélkül tudta folytatni a háborút, az embargó addig nem éreztette hatását a hadseregben. Az ország könnyűipara tudta fedezni a kiadásokat.
Egyrészt a hadsereg egyik elit részét képezték a brit SAS alakulat c szolgálatának katonái, akik a dél-rhodesiai rendőrökből, katonákból vagy pilótákból toboroztak. Tagjaik csak fehérek lehettek. Mellettük a legtöbb harcot az állam rendőrsége vállalta és támogatta őket a Brit Dél-Afrikai Rendőrség egységei is. 1966-ban megalapították a PATU-t, a rohamrendőrséget. A 70-es években pedig külön alakulatot hoztak létre, amely a hadsereg támogatóegységét adta – a Support Unit-ot. Ez utóbbi alakulatban túlnyomórészt feketék szolgáltak. A civilek őket jellegzetes lábbelijük után „fekete bakancsosoknak” hívták. Szintén feketék adták a közkatonáit a Rhodesiai Afrikai Lövészeknek, de itt a tisztek csakis fehérek lehettek. Tagjai olyan katonákból álltak, akik harcoltak a II. világháborúban, vagy a britek oldalán Malajziában az 50-es években. Ez egy kisebb alakulat volt, és csak 1975-után bővítették ezredekké az állományát. Ekkor már a feketék is lehettek legalább altisztek. A hadsereg Rhodesiai Ezredei nagy területeken járőröztek, független századokban, és gyorsreagálású egységükként motorkerékpáros alakulatokkal is rendelkeztek. Itt jellemző volt, hogy feketék és fehérek is bármely rangban lehettek.
Légiereje csak a kormányerőknek volt, főleg helikopterekkel rendelkeztek, illetve olykor Canbera bombázókat vetettek be. Az embargó főleg ezt a fegyvernemet érintette leginkább. Üzemanyagból és alkatrészből mindig hiány volt. A fegyvernemet mindig a gyalogság támogatására vetették be, önálló akciókra nem volt értelme használni. Eltérő vadász-bombázókat használtak a csapásmérésre, mint a Vampire, vagy a Hunter FGAS típusok. Szállításra régi, DC3-as típusú repülőket használtak, mely típust még a II. világháborúban használták a szövetségesek. Felderítésre a Cessna 377-es típust, bombázásra Canbera típusú gépeket vetettek be. A helikopter állomány pedig SA típusú helikoptereket jelentett.
Ezzel szemben a gerillák több csoportot jelentettek, mint a Zimbabwe Afrikai Nemzeti Hadsereg (ZANLA) vagy a Zimbabwe Független Népek Köztársasági Hadserege (ZIPRA). Főleg szovjet típusú fegyvereket kaptak, illetve szovjet vagy kubai tanácsadók segítettek kiképezni az egységeket. A gerillák főleg 10-15 fős egységekbe szerveződbe szivárogtak az országba és próbáltak kisebb csapásokkal eredményt elérni. Céljuk elsősorban az volt, hogy a kormány tárgyalóasztalhoz üljön a ZANLA-val vagy a ZIPRA-val, hogy politikai kompromisszumot érjenek el. A gerilla akciók ezért korlátozott támadásokat jelentettek. Másra nem is volt erejük nehéztüzérség és légierő hiányában. Tartósan sosem foglaltak el területeket, inkább csak a lakosságra kívántak hatni. Általában Zambiából, Botswanaból és a 70-es évektől Mozambikból szivárogtak át a gerillák és támadtak a határ menti területeken. A háborút ezért mindig kis egységek vívták. Csupán 1978-ban zajlott le egy nagyobb művelet, a Gatling-művelet. Ekkor a kormányerők jelentős katonai egységeket vontak össze, hogy egyes szektorokat megtisztítsanak.
Az előadás vitán felül érdekfeszítő és tartalmas volt, ráadásul egy olyan témában, amiről az ember nem hallhat gyakran. Kevés a magyar nyelvű irodalom, amely foglalkozik a témával, vagy ami van, az felszínes. Talán az egyetlen hibát abban láttam, hogy valahogy az előadó nem tudott sehogy sem tudott a saját előadása végére érni, így rendes befejtő-összegző gondolat sem maradt az előadás végére.
Berkes Márton
