December 1-én Kaló Jószef, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanárának fő témája Szombathelyi Ferenc vezérezredes élete. Ebből adódott, hogy inkább a Horthy korszak tisztikarát ismeri, így a Hadtörténeti Műhely-i előadását erre a témára fókuszálta.
Tisztképzés Magyarországon 1872-től volt. A tisztikar a hadnagytól a tábornoki fokozatig való állományfogalmat jelentett, vagyis a hadsereg vezetőrétegét értjük alatta.. A Horthy kor tisztikara főleg az alsó középosztályból, a kispolgári csoportokból és az egykori katonatisztek fiaiból származtak. Az alacsony sorból jövők nagy száma abból adódott, hogy itt az oktatást államilag támogatták. A nemzetiségek is tanulhattak tisztként, ebből csak a zsidóság jelentett kivételt, bár ez utóbbiaktól való elzárkózás 1918 után erősödött.
A dualizmus kori tiszteket még apolitikusnak nevelték, csupán az uralkodóhoz való feltétlen elvárást, illetve a párt- és nemzetiségfelettiséget várták el tőlük. Politikailag nem iskolázták őket, ahogy Horthyt sem. A két világháború közötti tisztikar fiai gyakran vegyesházasságból kerültek ki. Ez annyit jelentett, hogy sok tisztnek nem volt magyar identitása, a származást önként vették fel, előléptetés reményében. Fordulat 1918-19-ben következett be, amikor a Károlyi-kormány feloszlatta a hadsereget. A tisztek nehezen illeszkedtek be a civil életbe, és a velük szemben ellenségesen fellépő kormányzat ellen is a tisztek szembefordultak. Amikor azonban megalakították a Vörös Hadsereget, számos tiszt beállt az új erőbe. Nem politikai meggyőződésből, hanem mert itt azt tehették, amihez értenek. Először önkéntes alapon hívták be az egykori tiszteket, majd később kötelezően. A Horthy-korszak legtöbb tisztje a Vörös Hadseregben kezdte meg pályafutását, így például Beregfy Károly, vagy Szombathelyi Ferenc. Másrészt a tisztikar legalább a fele az elcsatolt területről származott, így erős személyes ügyük is volt a harcot felvenni.
Amikor aztán 1922. január 4-én megalakították a Nagyar Királyi Honvédséget, rögtön be is tiltották a további politizálást. A tisztektől attól kezdve elvárták a forradalomellenességet, az antiliberalizmust és az antiszemitizmust. A trianoni megszorítások következtében számos tisztet „állami alkalmazottként” tartottak nyílván, vagy csendőrként alkalmazták. Sok esetben a tisztek számára a hasznosságérzet hiánya miatt váltak alkoholistává. Mások pedig politizálni kezdtek. 1938-ig fedett működésben zajlott a tisztképzés, elsősorban a Ludovikán és a Hungária-körúton. A vezérkari-testületbe egy tiszt minimum századosi ranggal jelentkezhetett. Az elvárások és a vizsgák szigorúak voltak. Ezek az ún. Gorßgeneralstab-model alapján vezették be.
Annak ellenére, hogy a tiszteket apolitikusan nevelték, valójában az államvezetés erősen befolyásolta őket. Gömbös-kormányában a miniszterelnök a Mussolini-féle korporatív állam mintájára a tiszteket államvezetői beosztásokra igyekezett felhelyezni, s ilyen szellemet kívánt bevezetni a hadiakadémián is. Gömbös intézkedései erősen hatottak a tisztekre, akikra amúgy a nemzetszocializmus egyaránt hatott. A tisztek német-orientációja táplálkozott a német-magyar történelmi egymásrautaltságra, az osztrák-magyar hagyományokra, az első világháborús szövetségre, és a német katonai felsőbbrendűség gondolatára. Ezen kívül Németország célja hasonlóan Magyarországgal, a versailles-i béke felszámolása volt.
Amikor a harmincas évek végén Németország külpolitikailag egyre sikeresebbé vált, a hadiakadémián is titokban nyilas-szimpatizáns csoportok kezdtek kialakulni. A szélsőjobbos beállítottság az évtized végére meghatározóvá vált a hadiakadémián. Szombathelyi parancsokként ezt érzékelte, így még szigorúbban igyekezett az apolitikus neveltséget visszaállítani. Tette ezt annak ellenére, hogy maga is azért került a honvédelmi miniszteri beosztásba, mert politizálni kezdett. Maga is írt egy nyilatkozatot, melyben szembement a tisztek politizálásával, és a szakszerűséget támogatta.
A háború alatt szinte minden tiszt a német érdekek híve lett, annak függésébe került.
Kaló József komoly és nem veszélytelen témát választott, és az előadásában komoly hangsúlyt kapott, hogy mennyi tiszt radikálisan jobboldali politikai nézetet vallott a korban. Komolyabb gond volt a sok csapongás az előadás során. Érezhető volt ugyan, hogy volt egy felépítése az előadásnak, de ez valahol félúton elveszett. Aránytalanul sokáig tartott például Szombatehlyi Ferenc levelének felolvasása, amely miatt a másfél órás előadás utolsó harmada nagyon monotonná vált. Az előadási stílusban volt egyetlen, szörnyen rémisztő elem is: Kaló József olykor elsütött egy-egy humoros megjegyzést. Az egyik alkalommal a hallgatóság nevetésére a következőképpen reagált: „Aki nevet, azt ki fogok küldeni”. Ez számomra nem volt érthető reakció.
Nagyon is szükséges, hogy olykor olyan előadások is elhangozzanak, amelyek a magyar történelem kellemetlenebb részeit mutatja be, tárja fel a nagyközönség számára. Ebben az esetben még fontosabbnak érzem a pontos és követhető előadásmódot.
Berkes Márton
