Zombori István a szegedi Móra Ferenc Múzeum történésze. Kutatási témái között megtaláljuk a magyar reneszánsz kort, de foglalkozott kora-újkori diplomáciatörténettel és jelenkori egyháztörténelemmel is. Számtalan témával foglalkozott, és közben kiállításokat is szervezett. Lovagok és lovagrendek című könyve érinti a hadtörténetet, és ez az egyszerű ok, amiért több műve közül ezt választottam, hogy elolvasom és véleményezem.

Amióta B. Szabó János 2006-ban megírta a mohácsi csatával kapcsolatos monográfiáját, a kutatások élénkebbé váltak és új eredmények születtek, közzétételük pedig folyamatosan zajlik. Ez nem von le semmit műve értékéből, hiszen az ugyanúgy a csatával kapcsolatos jelenlegi tudásunkat foglalja össze.

Egy idős ember bölcsen megjegyezte, hogy az ember ugyanazt a hibát elköveti akár kétszer-háromszor, de ötödszörre vagy hatodszorra már biztosan nem. A saját életemben is ezt a tendenciát tapasztalom. Mert az ember változik és újragondolja mindazt, ami történt vele. De mi a helyzet ha egy egész korszakot kellene újragondolni? Milyen történelmi távlatból lehet már igazán jól, tisztán és túlzó részrehajlás nélkül megítélni egy időszakot? Tíz év, harminc, vagy ötven? Esetleg száz évnek is el kell telnie?

A XX. század elsőrangú szuperhatalmának, az Egyesült Államok titkosszolgálatának világát számtalan regény és film megihlette. A kémkedés magasiskolájának tekinti az egyszerű érdeklődő, ahol a nagyhatalom legfőbb titkainak őrzői és felhasználói dolgoznak Amerika biztonságán és nagyhatalmi státuszának megerősítésén.
Ez a 2003-ban, az Arte France által készített három részes dokumentumfilm számtalan volt kémet, politikust és újságírót interjúvolt meg, hogy az Egyesült Államok fő kémszervezete, a Központi Hírszerzés, vagyis a CIA világáról jobb betekintést kaphasson a néző. Legalábbis ez volt a cél.

Stephen E. Ambrose, amerikai hadtörténész híres könyvéről, Az elit alakulat-ról már korábban is írtam. A szerző nem mindennapi írói stílusa bárkit magával ragad, aki egyszer kinyitja valamelyik könyvét. Az amerikai ejtőernyősökről készült műve egy fantasztikusan olvasmányos írás volt, elsősorban egy alakulat történetéről és annak harcairól a második világháborúban. A Civil katonák ennél jóval több. Ez a mű az észak-európai front története az egyszerű közlegények élményein át a szövetséges főparancsnokok szemszögéig, részletesen, olvasmányosan, a nagy összefüggések bemutatásával.

2016 nyarán az a megtiszteltetés ért, hogy interjút készíthettem B. Szabó Jánossal, a Budapesti Történeti Múzeum történészével. Korábban olvastam már a Tatárjárás című könyvét, amely egyike volt azoknak a műveknek, amelyek inspiráltak, hogy történésznek álljak. A magyar-bizánci háborúkról kiadott első művét 1999-ben adta ki Somogyi Győzővel közösen, majd a 2013-ban, a Corvina gondozásában lett kiadva az új kutatási eredményekkel bővített Háborúban bizánccal című könyve. Különleges műnek tekinthető, hiszen kevés szakmonográfia foglalkozik a Magyar Királyság és Bizánc háborúival. Ugyanakkor, ahogy a szerző is említi előszavában, számos izgalmas regény született erről a korról. Vagyis a kor iránt nagy az érdeklődés. És az utóbbi két évtized technológiai átalakulása is nagy lökést adott ahhoz, hogy Bizánc történetét többen és alaposabban kutathassák.

Ha az ember éveken át hadtörténelemmel foglalkozik, előbb-utóbb találkozik Markó Árpád nevével. Az 1920-as évektől az 1950-es évekig rendszeresen publikált, elsősorban a magyar kora újkori hadtörténelem témáiban. Ezen belül is leginkább a Rákóczi-szabadságharc kora foglalkoztatta. Legtöbb írása ennek a kornak a hadtörténetére vonatkozott. Miután elolvastam Magyarország hadtörténete című monográfiáját, úgy döntöttem, nem a könyvről próbálom meg megírni a gondolataimat, hanem igyekszem Markó Árpádról, a hadtörténészről többet bemutatni.

Gálffy László, a Károli Gáspár Egyetem Medievisztika Tanszékének egyetemi docense, óraadóként nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a hallgatóival létrejöjjön az interakció. Ahogy ő fogalmazott: A tanítás nem lehet egy egytükrös felolvasóverseny. Többek között erről is beszélgettünk. Az interjúra nyár elején sikerült sort keríteni, éppen abban a teremben, ahol a legtöbb szemináriumát tartja a diákoknak.

Legalább száz pedagógus látogatta meg a Nyitott Kör Egyesület által rendezett bemutatót, ahol a színházi neveléssel foglalkozó társulatok mutatkoztak be a tanárok számára. Színházi nevelés már 25 éve létezik Magyarországon, módszereinek alkalmazása mégis alig ismert. A társulatok által kidolgozott és alkalmazott módszerek megismerése lehetőséget adhatna az általános- és középiskolákban dolgozó pedagógusok számára, hogy a tanítás hatékonyabb lehessen, és az órák interaktívabbá váljanak. Kíváncsiak voltunk, hogyan lehetne a színházi nevelést a történelemtanítás szolgálatába állítani. Ahogy fesztivál haladt, egyre többször lehetett hallani, hogy mennyi minden múlik a pedagógusokon. Azt is lehet mondani, hogy szinte minden.

Fehér Bence a Károli Gáspár Egyetemen tanít 2002 óta. Emellett a Studia Epigraphica Pannonica és 2012-ig az Orpheus Noster főszerkesztője. Az egyetemen elsősorban latint tanít, hiszen kutatóként a nyelvvel és felirattannal foglalkozik.